↑ Return to Rólunk írták

Print this Page

2004

Karácsonyi koncertsorozat

Egy decemberi hétvégén (19–21. között) közel hatvan csíki cserkész vett részt azon a koncertsorozaton, amely a betlehemi láng érkezését köszöntötte.
A műsor karácsonyi és ifjúsági vallásos énekeket tartalmazott, az ó- és újszövetségi részek pedig a karácsonyi megtestesülés örömét hirdették. Erre a koncertre már több héten át készültek a cserkészek, különféle helyszíneken és csapatokban, a szervezőknek sikerült átfogni majdnem az egész csíki körzet cserkészeit. Részt vettek: Csíkszeredából a 104. Ady Endre cs.cs., a 95. Márton Áron cs.cs. és a 43. Bocskai István cs.cs, valamint a Segítő Mária újoncai, a csíkmadarasi 04. Szent István cs.cs., a csíkcsicsói 75. Szőcs Antal cs.cs., valamint a csíkszentdomokosi Szent Domonkos cs.cs. cserkészei.
A betlehemi lángot a madarasi cserkészcsapat vette át a sepsiszentgyörgyi cserkészektől, majd féltő gonddal sikeresen eljuttatta a csíki templomokba is. A koncerttel együtt a láng is megérkezett Csíkszeredába, Csíkcsicsóba, Csíkkarcfalvára, Csíkszentdomokosra, Csíkmadarasra, Csíkszépvízre, Csíkszentmiklósra.
Kétség nem fér hozzá, hogy sikeres és meghitt hangulatú koncertjeinket a körzeti csapatok részvételének köszönhetjük, épp ezért a legteljesebb élmény talán a szombat esti szentmise után volt a madarasi templomban, de nem feledhetjük el a csíkszentmiklósi nagymisén fellángoló szeretetlángot, vagy a csíkszeredai Szent József-kápolnában a csendesen figyelő, olykor könnyező szemeket sem. Bár véletlennek tűnik a két esemény – a koncert és a betlehemi láng érkezésének egybeesése –, mégis hisszük, hogy nem az, hanem sokkal inkább a misszió, küldetés, amely által emberi, cserkészi, keresztényi kötelességünket teljesíthetjük. S hogy a láng valóban lobogjon és igazi szeretetlánggá váljon, idézem utolsó koncertszámunk „ima-énekét": „Szeretet áradjon köztünk, /szeretet gyúljon bennünk, /szeretet töltsön el minket, /add ezt nekünk Urunk! /Hadd legyünk testvéri szívvel /mindnyájan egyek benned /Lobbantsa lángra szívünket: /Szereteted!"

JUHÁSZ ANDRÁS RÉKA cs.v.h.
95. Márton Áron cs.cs. Csíkszereda

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal
2004. január. 27.

Rákóczi a mi urunk, érte élünk és halunk

Mi, ditrói és rákoscsabai cserkészek többé már nem állíthatjuk, mint a népdal, hogy „Rákóczinak dicső kora nem jő vissza többé soha", ugyanis II. Rákóczi Ferenc korának szellemében éltünk közös nyári táborunk alatt július 4–14. között Kárászon, a Keleti-Mecsek-hegység egy kis településén. Egy évvel korábban mi hívtuk meg a budapestieket Erdélybe mesetáborunkba, most a mi tizenhét tagú küldöttségünk élvezhette az ő vendégszeretetüket.
Hogy a tábor a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója alkalmából emléket állíthasson a kurucoknak, a vezetők felvették a híres kuruc vezérek (Bercsényi Miklós, Béri Balogh Ádám, Ocskai László, Bezerédy Imre, Esze Tamás stb.) nevét. Az őrsvezetőket főhadnagyoknak, az őrsöket csapatoknak kellett nevezni, a sátorszemle a háztűznéző, az ebéd a porció, a vacsora a zab-állás, a tábortűz melletti műsor a duhajkodás nevet kapta. Sok korabeli foglalkozás volt, mint lóbetörés, vásári mulatságok (lövés, szerencsejáték), szentmise, éjjeli riadó. De nem hiszem, hogy a kurucok jártak volna hullámfürdőbe Pécsre, pizzát és tortát sütöttek volna, pusziháborút játszottak volna. Amivel még úgy érzem, hogy sokat gazdagodott a műveltségünk, az a portya Pécsett, ahol megtekintettük a város fontosabb nevezetességeit, így a templomokat, a dzsámit, a városházát. És ami szintén nagy élményt jelentett, egy olyan tábori napot rendeztünk, amely folyamán sok-sok népszokást mutattunk be reggeltől estig. A fénypont pedig az esküvő volt.
Majdnem elfelejtettem a métát, ami a legkedvesebb foglalatosság lett, itthon is megtanítottuk, és itt is nagy sikert aratott.
De egyszer mindennek vége (sajnos). Ennek a tábornak, úgy éreztük, örökké kellett volna tartania. Kivétel nélkül mindenki sírt, egymás nyakába borultunk, azt ígérgettük, hogy:
„Jövő nyáron újra együtt leszünk,Együtt töltünk vidám perceket,Tábortűznél melegedni fogunk,Felcsendül majd vidám énekünk,Viszlát haver…"
Még megálltunk Bátaszéken, ahol megtekintettünk néhány nevezetességet, és ahol szintén vendégül láttak bennünket, de még mindig a búcsú pillanatának képei lebegtek a szemünk előtt. Kezünkben szorongattuk azt a kis papírdarabot, amelyre a címeket írtuk – új barátaink címeit. A parancsnok hiába kérte, hogy valami vidámat énekeljünk, mi azt fújtuk, hogy Földvár felé félúton, majd lassan ez lett belőle: Erdély felé félúton.

Köllő Zsófia rovercserkész

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. január 27

Az első romániai cserkészcsapat

Nem kisebb dologgal büszkélkedhet a Tankó Albert faragótanár alapította Budvár cserkészcsapat, mint azzal, hogy a ’89-es változásokat követően (1990. február 27-én) elsőként alakult meg az országban, Székelyudvarhelyen. A jövő évi 15 éves jubileumi ünnepség a tervek szerint egy nemzetközi táborban fog konkretizálódni.
1991-ben a csapat még 150 tagot számlált, naponta érkeztek az új jelentkezők. A nagy érdeklődés hamarosan szükségessé tette a különválást – azóta is három cserkészcsapat tevékenykedik a városban. Az utóbbi időben mindhárom csapat létszáma jelentősen csökkent, ezért a helyi akciók általában közösen kerülnek megrendezésre – mondta érdeklődésünkre Tankó Albert, az udvarhelyi cserkészmozgalom elindítója, az „úttörő" csapat vezetője. Mivel a régi csapattagok jórészt kikerültek az iskolapadból, mára a II–IV. osztályos kiscserkészek vannak többségben – velük együtt körülbelül 31 főnyi a Budvár csapat létszáma. A csapatvezető munkáját Csonta Katalin segíti.
Tankó Albert elmondta, tavaly nyáron Udvarhely-körzetben szervezték meg az őrsvezető képzőt, aminek utolsó mozzanataként került sor a nyári cserkésztáborra Hargitalázán, ahol 46 őrsvezetői képesítést is kiosztottak. A rendezvényre több helyszínről érkeztek a résztvevők: az udvarhelyiek mellett a segesvári, parajdi, zetelaki, máréfalvi csapatok őrsvezetői is jelen voltak a táborban. A táborozások, képzések mellett a csapat több tevékenységet is felvállal: egyik hagyományos foglalkozás a Mikulás-ünnepség megszervezése. Ugyanakkor 1990 óta rendszeresen ellátogatnak a lókodi öregotthonba, ahol a karácsonyfa díszítése, a betlehemes játék bemutatása, a közös éneklés mellett a cserkészek ajándékokkal is kedveskednek az időseknek.
Nagyobb tevékenység szervezésére az idén nem kerül sor – mondta a csapatvezető – , azonban a hagyományos rendezvényekre, mint például a nyári nagytábor, az idén is számíthat a csapat. A táborba olyan tanulókat is fogadnak, akik nem cserkészek ugyan – évközben nem járnak a felkészítőkre, de szimpatizálnak a mozgalommal. Ők amolyan gyorstalpaló felkészítőkön kapnak képzést, és külön őrsként vesznek részt a táborban.

Szász Emese

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. január 27.

Akik soha nem unatkoznak

A cserkészév szeptemberben kezdődik a gyergyószentmiklósi 006 Tarisznyás Márton Cserkészcsapat számára is.
Az idén 98 tagú a csapat, közülük mintegy 30-an más városban tanulnak, emiatt nem vehetnek részt minden itthoni tevékenységben. Az ősztől a cserkészek rovásírás-oktatást szerveztek, előadó Tölgyesi András Béla, akinek neje, Tölgyesi András Gabriella visszatérve a gyermeknevelési szabadságról, épp a napokban vette újra át a csapat parancsnokságát. (Tavaly az országos rovásírás-versenyen a gyergyóiak a legnehezebb csoportban II., III. és V. helyet szereztek.)
A csapat minden esztendőben megemlékezik halottak napján a város egykor nagy személyiségeiről, köztük Tarisznyás Mártonról is. Az ősszel folytatták a Nyárád-várában lévő cserkészparkban a munkálatokat, részt vettek a hagyományos adventi vásáron, s a maguk készítette tárgyak értékesítéséből nyert összeget idén is a római katolikus egyház által működtetett szeretetkonyha támogatására szánták.
December 6-án rovásírás-versenyt szerveztek, este az ő tábortüzük szerves része volt az ünnepségnek, jól szerepeltek a főzőversenyen, s ünnepélyesebbé tették a hazatért Szent Miklós-harang fogadását.
Télen sem maradt el a kirándulás: december 13-án az Olt-forráshoz szerveztek gyalogtúrát, kintalvással. Helyismereti és nyomkereső gyakorlatokat végeztek. Szánkókiránduláson a Cérnán voltak.
Karácsonykor a csapatangyal ismét megjött, maguk készítette ajándékkal. Szent István és Szent János ünnepén nem maradt el a hagyományos énekes köszöntés, aprószentekkor a cserkészlányokat is felkeresték, s az új esztendő napján szokásos (búza)hintezésről sem feledkeztek meg.
Most a hagyományos farsangi báljukra összpontosítanak, utána az április 16-án esedékes országos rovásírás-versenyre készülnek. Előtte a cserkészfogadalmat teszik le a 35 jelentkezőből azok, akik odaadással szolgálták ki a 6 hónap próbaidőt – tájékoztatott Tölgyesi András Béla.

Bajna György

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. január 27.

Labancles a Nyáras alatt

„Hat napig a Nyáras alatt/ Kergettük a labancokat…" – így kezdődhetne az a krónika, amely leírná, hogy mi történt a ditrói cserkészekkel a nyári tanyázáson 2003. július 23–28. között.
23-án reggel traktorra szálltunk, és elindultunk, hogy „beköltözzünk" Munkács várába. Köllő Bálint bácsi (akit Batthyány Jánosnak neveztünk ki) háza és annak környéke szolgált a kurucok (vagyis cserkészek) lakhelyéül. Miután felépítettük a házainkat, három csapatra oszlottunk (Lóding, Karabély és Sarkantyú), hogy könnyebben menjen a munka, azaz a labancokat mind egy szálig el tudjuk pusztítani. Majd kitűztük a vár zászlaját.
Másnap Zrínyi Ilonával (Bardócz Erzsébet), a vár kapitányával az élen elindultunk, hogy kiirtsuk a labancokat a környékről (vagyis felszedjük a szemetet a vártól a Barlangig, valamint a Barlang környékétől. Ugyanitt figyelmeztető táblákat raktunk fel, amelyekre többé-kevésbé jól sikerült rigmusokba szedett felhívásokat írtunk, arra kérve az arra járókat, hogy ne szemeteljenek, és óvják a természetet). Megnyertük a háborút, visszamentünk a várba, ahol „társaink a fejszével majd levágtak, nehogy valami baja essen a várnak". – Jelszót! – harsant fel egy derék kuruc hangja. S amint kívánságát teljesítettük, be is engedett a vár kapuján. Este a Rákóczi-kor volt a téma, és mindenki nagyon ügyesen szerepelt.
25-én a vezérek (Frangepán Theodóra, Bezerédy Imre, Esze Tamás, Mikes Kelemen, Béri Balogh Ádám, Rákóczi Julianna, Gerendi Anna stb.) elmentek, hogy előkészítsék a terepet a másnapi próbázáshoz. Ezalatt a várban maradt kurucok Murányi Mária (Polgár Dalmi) vezényletével a „fejükben levő fegyvereket" élesítették, majd fát gyűjtöttek.
Szombaton izgatottan ébredt a tábor Ferkó bácsi kürtszólójára. Felkészülés után ismét elindultunk, hogy legyőzzük a gonosz labancokat. Sikeresen vizsgáztunk, így este jól jött (volna) a pihenés, azonban tányércsörömpölésre ébredtünk, és bátorságpróbát kellett tennünk. De azért másnap boldogan álltunk ki fogadalmat tenni. Mindenki megkapta a jól megérdemelt zöld nyakkendőt, ketten ezentúl kék nyakkendővel büszkélkedhetnek, és barna nyakkendő is került egy öregcserkész nyakára. Ezután a legjobb műsorszámainkkal szórakoztattuk az egybegyűlt vendégeket, főleg szülőket, így köszönve meg a sok-sok segítséget, amit a tábor alatt nyújtottak. Este születésnapi meglepetést szerveztünk Bezerédynek (Trucza Péter), majd mint minden nap végén, levontuk a zászlónkat. Ez ugyanis az általános labancleshez tartozott, ugyanúgy, mint a „labancrázás, a háztűznéző, a lakoma, a labancles, a zab-állás vagy a duhajkodás".
Utolsó nap összecsomagoltunk, „gatyába ráztuk" Munkács várát, majd amíg a traktorra vártunk – amelyet a polgármesteri hivatal biztosított számunkra kiszálláskor és beköltözéskor is – métáztunk (a kurucok kedvenc játéka, hasonlít a baseballhoz). Mindenkinek nagyon jól telt az a hat nap, mindannyian örültünk, hogy ott lehettünk.
Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki azt kívánja, hogy ebben az évben is legyen ilyen tábor.

Horváth Zsófia cserkész

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. január 27.

Kárpát-medencei találkozót szerveznek a cserkészek

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepli jövõre a Romániai Magyar Cserkészszövetség

 

Gõzerõvel készül fennállásának 15. évfordulója megünneplésére a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSCZ), amely a jövõ évre esõ jubileum alkalmából több helyszínen szervez rendezvénysorozatot. Éppen ezért a szervezet vezetõségének Szászrégenben tartott kétnapos tanácskozásán – a szövetségben végzett cserkészmunkát érintõ fontosabb kérdések megvitatásán túl – a 2005-ben megrendezendõ eseményekrõl esett szó. Az év elején kezdõdõ, több helyszínen zajló rendezvények tetõpontja egy nyári emléktábor lesz, ugyanakkor a cserkészszövetség emlékkönyv kiadását is tervezi, amely magában foglalná a szervezet 15 éves történelmét, valamint emlékplakettek átadását mindazoknak, akik az elmúlt években munkájukkal támogatták a cserkészetet.
A cserkészcsapatok tevékenységét fényképeken keresztül kívánják bemutatni. Az ebbõl az alkalomból készült tablók vándorkiállításon jutnának el minden olyan körzetbe, ahol cserkészcsapatok tevékenykednek.
A cserkészek a kopjafaállítás hagyományáról sem feledkeznek meg:
a gyergyószárhegyi parkban az ötödik, illetve a tizedik évforduló alkalmából felállított kopjafák mellé 2005 májusában egy harmadikat is felavatnának. A rendezvénysorozat záróakkordjaként júliusban a Kovászna megyei Gelence határában emléktábort szerveznek, amelyre meghívják a Kárpát-medencében tevékenykedõ cserkészcsapatokat, valamint a Külföldi Magyar Cserkészszövetséget is. Az ötszáz fõsre tervezett tábor az erdélyi hagyományokat, a népmûvészetet, a székely falu világát kívánja megjeleníteni.

Salló Emõke

Megjelent: Krónika

2004. február 25.

Lelki napok Csíkszeredában

Február 21–22-én a cserkészek második alkalommal rendezték meg városunkban a Cserkész Lelki Napokat, melyre sok csapat érkezett az ország különböző részeiből.
A rendezvény házigazdája Simó Gáspár cserkész-lelkész, az alakulóban lévő Segítő Mária cserkészcsapat vezetője, a napos tiszt pedig Salló Zoltán volt, az Ady Endre cserkészcsapat csapatvezető-helyettese. Velük beszélgettem a rendezvenyről.

– Honnan származik a lelki napok ötlete? Miért van szüksége egy cserkésznek arra, hogy egy ilyen rendezvényen részt vegyen?

Simó Gáspár: Mielőtt Csíkszeredába kerültem volna, Brassóban voltam lelkipásztor és az ottani cserkészcsapat vezetője. Minden ősszel és tavasszal rendeztünk lelki napokat csapatommal, egyfajta hagyomány volt ez. Idekerülve folytatni akartuk a hagyományt, és arra gondoltunk, jó lenne, ha hívnánk másokat is. Így ismerkedtem meg az itteni cserkészekkel.
Egy cserkésznek pedig azért van szüksége ilyenfajta rendezvényre is, mert a cserkészet valláserkölcsi alapon áll. A cserkészetbe a vallás nem belekerült, hanem már benne volt, mint a cserkészet egyik alaptényezője. Amikor egy ilyen lelki napon részt veszünk, tulajdonképpen Isten iránti kötelességünket teljesítjük, amelyre minden cserkész fogadalmat tett.
Salló Zoltán: Úgy gondolom, hogy a mai cserkészetben a hangsúly áttevődött a természetjárásra, a portyázásokra, nyári cserkésztáborokra. Pedig a cserkészet nem csak nyomolvasásból, rovásírásból, akadályversenyekből, éjszakai csillagnéző sétákból, tábortüzekből áll. Mindenkinek szüksége van arra, hogy időnként egy kicsit elcsendesedjen és megvárja, míg a lelke visszatér, ahogy a mi kedves pap- cserkésztestvérünk szokta mondani.
Simó Gáspár: Az Amazonas körüli őserdőkben egy úriember bennszülötteket fogadott fel málhahordásra. Egész nap hajtotta, sürgette őket, hogy minél gyorsabban haladhasssanak előre. Másnap pirkadatkor ismét szólt, hogy igyekezzenek, mert neki sürgős dolga van, induljanak már. De a bennszülöttek nem mozdultak. Kérdi tőlük az úriember, mi történt, nem ebben egyeztek meg. A bennszülöttek vezetője azt felelte: Tegnap olyan gyorsan mentünk, hogy a lelkünk elmaradt és most várjuk, hogy utolérjen.

– Mi volt a lelki napok témája? Milyen programok voltak?

Simó Gáspár: A téma az Isten-keresés, Isten-kép volt. Ebben a témában tartott gondolatébresztő elmélkedést T. Elekes András és Lőrincz Katalin. Ezt követően lehetőség adódott az elmélkedés kiscsoportos beszélgetésben való elmélyítésére. Ugyancsak kiscsoportban került sor különböző önismereti, valamint közösségépítő játékokra is.
Salló Zoltán: A nap egyik érdekessége az akadályverseny volt, ami ez alkalommal nem egy erőpróba, hanem inkább egy keretmesébe foglalt játék, amelynek mindenki aktív résztvevője lehetett. A játék kitalálóinak nem kis fáradságukba került, hogy a lelki napok hangulatához illeszkedő „akadálypályát" hozzanak létre.

– Hogyan értékelitek a rendezvényt, mennyire sikerült megvalósítani a kitűzött célokat?

Salló Zoltán: Mivel ezek már a második cserkész lelki napok itt a városban, természetesen sokkal jobban sikerültek. Sokan ismertük már egymást az előző találkozóról, ezért könnyebb volt szervezni is. Ugyanakkor ez egyben jó lehetőség volt arra, hogy a jelen lévő cserkészek egymással jobban megismerkedjenek, összebarátkozzanak. Egyébként az esti tábortűz témája is ez volt. Következtetésként csak annyit, hogy bár a résztvevők jól érezték magukat, úgy gondolom, van még javítanivaló a szervezésben.
Simó Gáspár: Nekem ifjúkoromban nem volt lehetőségem arra, hogy ilyen komoly programokon részt vegyek. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ilyen sok fiatal eljött egy lelki hétvégére. Րk ezzel esélyt adtak a Jóistennek, hogy a mindennapi történések mellett beleszóljon az életükbe. A mai kereszténység azért olyan amilyen, mert sok fiatal nem ad esélyt Istennek. A mindennapi történésekben Istennek csak töredékszerep jut. Ezért senki se csodálkozzon azon, hogy ki van borulva, ha elfelejt leborulni Isten előtt. Tapasztalatból tudom, az a szegény ember, aki életében soha nem vett részt lelki napokon, nem az, akinek nincs pénze.

Salló Emőke

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. március. 2.

Cserkészélet volt, van és lesz

A Hargita Népe január 27-én a Cserkészélet rovatban közölt egy cikket Az első romániai cserkészcsapat címmel. Az írás első mondata így szólt: „…az 1989-es változásokat követően (1990) február 27-én elsőként alakult meg az országban Székelyudvarhelyen, Tankó Albert faragótanár kezdeményezésére, a Budvár nevű cserkészcsapat".
Felajánlom baráti (öregcserkészi) jobbomat, és a leírtakhoz még hozzáteszek néhány – szerintem – érdekes adatot a mai cserkésznemzedék okulására, megtűzdelve személyes élményekkel.
Az első romániai cserkészszervezetek létrejötte az 1925–1935 közötti évekre esik. Ezekkel párhuzamosan alakultak meg az erdélyi magyar cserkészszövetségek is. Sorrendben: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen. A brassói cserkészcsapat 1935-ben alakult. Székhelye a református egyház parókiájának egyik helyiségében volt. A mozgalom lelke és irányítója Adorján Dezső, a református felekezeti elemi iskola akkori igazgatója volt. Mint kortárs tanú az átélt idők számtalan személyes élményei közül most csak egyre emlékezem. Kevés ma már a kortárs szemtanú, de az azóta született és cserkésszé cseperedett nemzedéknek így is érdekes történet lehet. 1936 nyarán rendezték meg Brassó-Pojánán a Cserkész Világtalálkozót (Jamboree), amelyen jelen volt Sir Baden-Powell, a világ főcserkésze. Ez az esemény az akkori brassói magyar közösséget is lázban tartotta, mert magyarországi cserkészcsapatok is jelen voltak (egy héten át lengett a magyar zászló a sátortábor közepén a többi részt vevő csapat lobogói között).
Az 1939-es esztendő után (közeledett a II. bécsi döntés) a magyar cserkészmozgalom Brassóban csak illegálisan működhetett. De általában véve, ez az év az egész romániai cserkészmozgalom hattyúdala volt. A mozgalmat beolvasztották a „nagy falanx" strajer-szervezetbe.
A cserkészélet újjáéledésének tanúi lehettünk (Észak-Erdélyben) 1940 után, amikor újraszerveződött az anyaországi cserkészmozgalom mintájára. Székelykeresztúron az Orbán Balázs Unitárius Főgimnáziumban is feléledt a mozgalom. Főcserkész Péterffy Gy. zenetanár, parancsnokhelyettes Tiboldi T., őrsevezetők: Lőrincz Ernő, Dimény D., akik megismertettek a cserkészélet minden szépségével. Az ezt követő gyors politikai és hadi események 1942 után megváltoztatták a cserkészmozgalom eredeti célját, egyre jobban a militarista (levente) mozgalom vonalára csúszott minden. Gyakorlati tevékenysége korlátozódott, így 1944 nyarára minden csapat felbomlott. A többi ismeretes.

Dr. SEBESTYÉN GYULA,
Székelykeresztúr
***

Köszönjük dr. Sebestyén Gyula öregcserkész testvérünk levelét, egyúttal azt is, hogy figyelemmel kíséri a Cserkészélet című rovatot. Teljesen helyénvalónak találjuk a megjegyzéseit, élménybeszámolóját. A mai fiatal cserkészek számára bizonyára fontos információt jelent majd, ha ezt a beszámolót olvassák, mivel ők (mi is) mindeddig csak könyvekből ismerték a cserkészet történetét, 1908-as megalakulásától kezdve napjainkig. Öregcserkész testvérünk beszámolójához azonban még hozzátennénk néhány adatot, természetesen a teljesség igénye nélkül, hogy az olvasók is megismerhessék a lassan 100 éves „cserkésztörténelmet".
Erdélyben a legelső cserkészcsapatok 1911-ben alakultak. Székelyudvarhelyen, a Református Kollégiumban, Z. Sebess József testnevelő tanár vezetésével. Ez azért fontos, mert a székelyudvarhelyi cserkészcsapat ma ennek az első cserkészvezetőnek a nevét viseli. Közben sorra alakultak a csapatok Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Gyulafehérváron. A világháború azonban szétzilálta a kezdeményezéseket, a csapatok újjászervezésére csak 1922–1923-ban került sor, a főhatalom megváltozása után, a román cserkészmozgalom keretei között. Ebben az időszakban az országos szervezethez csatlakoztak a magyar, illetve német munkanyelvű erdélyi cserkészcsapatok. 1940–1944 között az észak-erdélyi cserkészélet a Magyar Cserkészszövetség keretei között működött. Ebben a korszakban sok erős cserkészcsapat tevékenykedett tájainkon, akkori munkájuk visszfénye tükröződik ma a romániai magyar öregcserkészek tevékenységében.
A kommunizmus évtizedei alatt mostohagyermekként bántak a cserkészettel, a mozgalmat betiltották, vezetőiket üldözték. A hangváltást csak 1989 decembere hozta el. 1990 februárjában, mindössze két nap eltéréssel, a történelmet megismételve, Székelyudvarhelyen megalakult a Budvár cserkészcsapat. Ezzel egy időben alakultak újra a csapatok Erdély-szerte. Ekkor alakult meg a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) is, melynek létrejöttéig nem volt önálló romániai magyar cserkészet, sem pedig cserkészszövetség. Jelenleg a Szövetség magában foglalja az országban tevékenykedő, mintegy 120 magyar munkanyelvű cserkészcsapatot, 3000 aktív cserkészt, valamint 200 felnőtt vezetőt és segédvezetőt.

Salló Emőke csapatvezető,
az RMCSSZ külügyi bizottságának médiareferense

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. március 2.

Hogyan készülnek az udvarhelyiek március 15-re?

Általában igyekszünk valamilyen vetélkedővel, találkozóval színesíteni a fontosabb évfordulókat, megemlékezéseket, megerősítve ezzel cserkész- és magyarságtudatunkat.
Az idén március 13–14-én összevont vetélkedőre kerül sor Székelyudvarhelyen: Bi-Pi-nek (Robert Stephenson Smyth Baden- Powell), a cserkészet megalapítójának 147. születési (1857. február 22.) évfordulójára emlékezünk és a magyarság – talán – legfontosabb történelmi eseményére, az 1848-as szabadságharcra.
A rendezvényre meghívtuk a környék cserkészcsapatait (Segesvárról, Keresztúrról, Csekefalváról, Székelyszentkirályról, Parajdról, Zetelakáról, Máréfalváról, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Sepsiszentgyörgyről). A vetélkedő a Székelyudvarhely melletti Szarkakő alatt kezdődik március 13-án, szombaton, ahol egy rövid portyán elbeszélgetünk a részt vevő cserkészekkel a 48-as forradalom fontosabb mozzanatairól, hőseiről és jelentőségéről, majd röviden elismételjük Bi-Pi mozgalmas és tanulságos életének fontosabb fordulópontjait. Majd a pityókástokány előkészítése közben a forradalom hőstetteire és Bi-Pi kalandjaira emlékeztető ügyességi vetélkedő következik. A lakoma után visszatérünk a főhadiszállásra, a Bethlen Gábor Általános Iskola tornatermébe, ahol további vetélkedőkkel, játékokkal és énektanulással zajlik le a száraztábortűz. Másnap istentisztelet, illetve mise után további játékok és énektanulás közepette a kiértékelés és díjazás, majd a vetélkedő zárása és a búcsúzás következik.

 

 

FÜLÖP ESZTER, MIHÁLY LÓRÁNT,
Bethlen Gábor cserkészcsapat

 

Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli jövőben a Romániai Magyar Cserkészszövetség. A Szászrégenben tartott vezetőségi találkozón a 2005-ös évben megrendezésre kerülő emlékünnepélyről tárgyaltak a résztvevők. Ebből az alkalomból egy több helyszínen lezajló emlékünnepélyt tervez a Szövetség. A rendezvénysorozat tetőpontja a nyári emléktábor lenne, melyre meghívást kapnának a Kárpát-medencében tevékenykedő cserkészcsapatok, valamint a Külföldi Magyar Cserkészszövetség is.

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. március 2.

Cserkészek Gyergyótekerőpatakon

A 66-os számú Majláth Gusztáv Károly cserkészcsapat vezetője Fodor Emil. A 30 tagú csapat, mint minden cserkészközösség, a hasznosat a kellemessel összekötve, főleg a lelki és szellemi épülést tartja szem előtt. A népdal, néptánc a népi motívumok ismerete azonosságtudatuk erősítését szolgálja, s emlékezetes marad számukra a 2003-ban Szecselevárosban szervezett nagy táborozás is, ahol a kerettörténet az Egri csillagok volt, s ennek kapcsán korabeli foglalkozásokban szerezhettek némi jártasságot, de alkalmuk volt lovagolni, kardot forgatni, megismerkedni a magyar és török harcosok ruházatával.
A csapat tagjai kivették részüket a Szent Erzsébet-napi adománygyűjtésből is, ők házalták végig a falut. Alkalomszerűen segítenek időseken, betegeken, ügyelnek a környezet tisztaságára. Otthonossá tették a csapat lelki vezetője, Csedő István plébános által az ősszel cserkészlaknak felajánlott két helyiséget is. Újabb tíz újonc várja a fogadalomtételt. A cserkészek fogadalmuk mellett nem felejtik Kahlil Gibran szép gondolatát sem, mely szerint: „Szívetek némán ismeri a nappalok és éjszakák titkait, /De fületek hallani vágyik azt, amit szívetek tud."

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. március 2.

Így is szép a cserkészélet

Még szerdán a korai órákban is szemerkélt az áldás a Gyergyói-medencére. A Ditró feletti Cengelléren ez csak annyiban zavarta a vasárnap tábort vert 90 cserkészt, hogy a szabadtéri foglalkozások helyett egy hatalmas katonai sátor alatt, illetve az egykori utászház egyik nagy szobájában végezték – amúgy is tervbe vett – foglalkozásaikat. Az utászház kertjében felhúzott sátrakban már három – nem épp júliusra jellemző – éjszakát tölthettek a cserkészek. A táj szépsége ilyenkor nem elég ahhoz, hogy jól érezze magát a sátorozó. Az önfegyelemnek is jelentős szerep jutott már kedd estére, szerda délelőttre.
A konyha melletti helyiségben a kályha körül száradó lábbelik és ruhák ellenben arról is tanúskodtak, hogy nem mindenkit riasztott fedél alá az esős, hűvös idő.
Ditrói és rákoscsabai cserkészek, a 020-as számú Lovag Takó János, illetve a 140-es számú Pro Patria cserkészcsapat tagjai 6 közös törzsbe szervezve kezdték meg a táborozást. „Összevegyítve." György Hajnal táborparancsnok és segítői Rákoscsabáról, Markó Gergely, Balogh Sándor és a két csapat közötti kapcsolat kiépítője, Gelencsér László öregcserkész, illetve Ditróból Bardócz Erzsébet és Benedek Gabriella dolga bizony nehéz lenne, ha nem fegyelmezett cserkészekkel, hanem holmi nyafka elkényeztetettekkel táboroznának.
Vasárnap reggeltől már számos tervezett tevékenységen vannak túl. Ősmagyar harci öltözetet készítettek maguknak, jurtát állítottak, nyilaztak, ott-jártunkkor pedig éppen azokba a népi mesterségekbe avatták be a budapestieket a ditróiak, amelyeket ők a tavaszi vakáció alatt, az orotvai táborozáskor sajátíthattak el.
A 10 nap alatt kirándulnak a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, gyalogtúra vár rájuk a szárhegyi Lázár-kastélyhoz, kalandozás a környező hegyekben, amely során esztenalátogatást is tervbe vettek.
Az esti tábortüzek mellett pedig nemcsak népdalokat és történelmi énekeket tanulnak, de az ősmagyar történetekből is mesélnek egymásnak. A takarodókat Feri bácsi, Bardócz Ferenc tiszteletbeli barna nyakkendős cserkész, Ditró polgármestere fújja.
A táborozás fő célkitűzése a hasznos pihenés, az elméleti tudás gyakorlatba ültetése, a zavartalan együttléthez szükséges szabályok betartásának gyakorlása, alkotó részvétel a tevékenységek, de a játékok alatt is, az önértékelés erősítése – személyre szabott feladatokkal, és nem utolsósorban az együvé tartozás érzésének erősítése.
A vendégek elutazása előtt két nappal kerül sor a táborbontásra. A résztvevők családoknál lesznek elszállásolva, 20-án este búcsú-táncházat szerveznek a ditrói cserkészek.
A táborozás nem jöhetett volna létre a ditrói önkormányzat, a megyei tanács, a szülők, a Fenntartó Testület, a közbirtokosság és a ditrói pékség támogatása nélkül.

Bajna György

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal

2004. július 16

Egy cserkésztábor cserépszilánkjai

Tíz napra cserkésztáborrá változott a Ház. Zöld és sárga nyakkendõs lányok, asszonyok, meglett férfiak és fiatalemberek mindenütt: a Maticskában, a Teleki Blankában, a Lendvayban, a Telekiben, a nagyház folyosóin és elõadótermében, kora reggeltõl, késõ éjszakáig. Nyugati rendszámú gépkocsik az udvaron, leptopok a vendégház reggelizõasztalán, nemzeti zászló a terasz fölött. Furcsa érzés: reggel, amikor szokás szerint háromnegyed nyolckor megérkezem, nem én vagyok az elsõ. Az udvaron tisztjelöltek jönnek-mennek. A tornácon Puma – a táborparancsnok –, valamint Imre, Gábor és Balu élcelõdnek egymással. Négy ember, három világtáj: Bécsbõl, Amerikából és Budapestrõl érkeztek Nagybányára. Hamarosan Farkinc is feltûnik (civilben pesti történelemtanár), a számítógépem mögül Kismedve néz rám, Felvidékrõl, álmosan nevetõ szemekkel.

– Akad még számomra is hely valahol? – mocorog bennem a barátságtalan gondolat, de gyorsan elhessegetem. Nem illik vendéget morcosan köszönteni…

Teljes a „törzs” – azaz mégsem, míg hamarosan Hajni is be nem gurul az udvarra, elmaradhatatlan biciklijével. A népdal-tanítás, esti tábortüzezés és közös kiértékelõk mellett amolyan intendánsi szerepet tölt be az oktatók között, mint gróf Teleki Sándor Bem apó erdélyi hadseregében. A „sereg” itt ugyan valamivel kisebb, de nem kevésbé étkes és igényes; a szakácsnénik – Marika néni és Andi mama – a megmondhatói. A velük való folyamatos egyeztetés, a bevásárlás, a hûtõ feltöltése újra és újra, a programhelyszínek elõkészítése, a meghívottak, segítõk mozgósítása több embernek is bõven biztosítana tennivalót…

– Mindjárt kész vagyunk – mondja Kismedve megnyugtatóan, és valóban: pár percen belül kézbe vehetem a Bocskai Hírmondó aznapi számát. „A Magyar Cserkészszövetségek Fóruma 3. sz. cserkésztisztképzõ tanfolyamának napilapja” – áll a fejlécen. Vezércikk, interjú, rejtvény, humor, meg persze erdélyi fejedelmünkrõl egy-két életrajzi adat, magvas gondolat. Hiszen Bocskai-évet írunk, a szabadságharc kitörésének 400. évfordulóját. A négyoldalas tábori újságot a négy õrs, a Muskátli, a Kuvasz, a Komondor és a Sárgarigó készíti felváltva – valamikor az éjjeli órákban. A reggeli mellé kötelezõ felszolgálniuk.

Reggeli…???

A tábor ideje alatt valamiféle végtelen viszonylagosságban úsznak el egymás után a napszakok. Mégis mindennek jól meghatározott helye van: ébredés hétkor, zászlófelvonás fél nyolckor, reggeli nyolckor, ebéd egykor, vacsora hatkor, tábortûz kilenckor, majd zászlólevonás. Közben elõadások, filmvetítés, gyakorlatok, vetélkedõk, éneklés, játék, feladatok, városnézés, és megint: elõadások, filmvetítés, gyakorlatok, vetélkedõk, éneklés, játék… Nagy bögre kávé a fûtõtesten. Réka – õ a jobbkéz konyha-ügyekben, egyébként maga is cserkésztiszt –, nem gyõzi az utánpótlást. Puma és Balu kíméletlenül pörgetik az eseményeket, nincs holtidõ, nincs pihenés, nincs nappal, nincs éjszaka. Ökumenikus istentisztelet este tízkor, táncház tíztõl egyig, filmnézés hajnali egykor-kettõkor. Hogy aludni is kéne? Majd.

Botladozom a számítógépeket öszszekötõ kábelek között. Új kifejezéssel ismerkedem: „rekk”. Mozgatható számítógépes agy, nagy mennyiségû információ tárolására. Elárasztják a hálózatunkat, beköltöznek a gépeinkbe, majd, miközben pár méterrel odébb emberi agyak és szívek töltekeznek, mintegy a tábor járulékos történéseként, költözni kezdenek maguk a dokumentumok is: filmek, fotók, zeneszámok, népdalszövegek, áttekinthetetlen kavalkádban. Elõször bosszankodom, aztán magam is beállok a sorba. Copy, paste. Van mit tanulnom. Kár kihagyni a lehetõséget.

Október 23., az ‘56-os magyar forradalom ünnepe. Az elõzõ esti gyertyás tábortûznél, az ilyenkor szokásos jókedvû rögtönzések helyett most szûk félóra alatt elõkészített megrendítõ elõadásban idézik fel, jelöltek és kiképzõk a fájdalmas-lelkesítõ eseményeket. „Itt Erdély, itt Erdély! Budapest jelentkezz, vétel!” „Itt Budapest, itt Budapest! Erdély, Felvidék, vétel! Kihirdették a statáriumot!” Puma meglobogtatja a közepén lyukas magyar lobogót, s lassú beszéddel idézi fel kamaszkori emlékeit. Kilián laktanya, Kossuth tér, Blaha Lujza tér, Bródy Sándor utca, Magyar Rádió. Békésen tüntetõ egyetemisták. Sortûz. Orosz tankok, vér, fegyverropogás. Halottak… Az emigrációról nem beszél. De tudjuk, érezzük, nem felejt…

A tábor utolsó napjaira még jobban felduzzad a létszám: megérkeznek a világ magyar cserkészszövetségeinek vezetõi, a hétvégi Fórum-ülésre. Amerika, Nyugat-Európa, Vajdaság, Magyarország, Erdély, Felvidék. „Egy nyelvet beszélünk, te, meg én” – mintha mindig is ismertük volna egymást. Csak Horvátország és Kárpátalja hiányzik.

Hiányzik?

Már a Schönherr is tele, a folyosó is tele, a vendégház is tele – sõt Szász Gyuri bácsi vendégháza is tele, a Kereszthegy oldalában. A két párhuzamos rendezvénnyel csordultig a Ház. Nagyon kéne a padlás. Nagyon kéne a pince. Látogatók érkeznek, az õszi tárlatot szeretnék megtekinteni. Hogy micsodát? Ja igen, õszi tárlat. Elnézést kérünk, inkább a jövõ héten…
A fórumosok zárt ülése után találkozó a tisztjelöltekkel. Kérdéseik célkeresztjét Puma fordítja sorban a központi asztalnál helyet foglaló öt elnök felé. Pár perc jut egy-egy válaszra, majd meglepetés következik: a jelöltek saját stratégiai elképzeléseiket szegezik szembe a vezetõkkel. Kívülállóként inkább csak sejtem a kijelentések élét, s érzem, itt-ott, a bírálatot. Na meg a válaszok is sokmindent elárulnak. De ismét fordul a kocka: most a jelölteknek kell elmondaniuk, hogy õk maguk, személyesen, hogyan kívánnak résztvenni imént elhangzott ötleteik megvalósításában. Nincs kibúvó. Egyenlõ felek néznek egymással farkasszemet, egyenlõ felelõsséggel…
– Csak egy pillanatra zavarlak – hallom, s már emelkedem is fel éppenhogy megmelegített helyemrõl. Pavlovi reflex? Vége a reggelinek, egyre többen vagyunk a Maticskában. A délelõtti elõadások megkezdése elõtt ki levelet küldene, ki feladatokat nyomtatna, ki éppen keres valakit, vagy valamit.
– Itt ma már nemigazán lesz hely számomra – vonom le nagyot sóhajtva magamban a konzekvenciát és búcsúzni kezdek a társaságtól.
– Szervusztok – mondom a megszokott fordulattal, s kilépek az ajtón. A Teleki ajtaján felirat néz szembe velem: „Ebben a teremben a Szórád Gábor Munkaközösség tartja rendes napi fekvését. Kérjük, halkan létezzenek itt. A munkaközösség fekvésén pártoló tagok is részt vehetnek, de tagjelöltségük felfüggesztését vonja maga után erõteljes horkolásuk. Napirend: 1. ima, 2. napirend elfogadása, 3. fekvés. A fekvésnek akkor van vége, amikor külsõ erõk nyomására fel kell függeszteni.“

Hiába, a nyilvánvaló fáradtság ellenére is töretlen a derû, ahogyan az egyik jelölt fogalmazott: az „egészséges cserkészhumor”. Bár a társaság alig aludt valamit, a tíz nap alatt egyetlen morcos arcot sem látni, a rövid szünetekben a kirobbanó jókedv hangjai töltik be a házat.
– Jó munkát! – köszönnek vissza új ismerõseim, s én úgy érzem: valamit ismét tanultam tõlük.
– Jó munkát nektek is – köszönök vissza mégegyszer, s gondolatban, amúgy cserkészmód' balkézzel, kezet fogok ismét, mindannyiukkal…

 

Dávid Lajos

Megjelent: Bányavidéki Új Szó

2004. október 12.

Összmagyar cserkészfórum Nagybányán

Október 16-24. között Nagybánya egy kicsit a világ magyar cserkészetének központjává válik, itt tartja ugyanis harmadik cserkésztiszti tanfolyamát, azaz legfelsőbbfokú vezetőképzését a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma. A szervezet őszi ülése – amelyen minden magyar cserkészszövetség elnöksége jelen lesz Magyarország, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja és Erdély mellett Nyugat-Európából és a tengeren-túlról – ugyancsak Nagybányán zajlik.

 

Cserkésztiszt az, aki cserkészcsapatot vezet. Ideális esetben minden cserkészszövetség maga szervezné meg saját tisztképzését, a legtöbb szövetség azonban ezt nem engedheti meg magának. Másrészt a szervezők fontosnak tartják, hogy a magyar cserkészet legfelső vezetőinek rálátása legyen egymás dolgaira, hogy összmagyarságban gondolkozzanak, együttműködjenek, tanuljanak egymástól. A változó helyszínekkel azt szeretnék elérni, hogy a jelöltek otthonosan mozogjanak a Kárpát-medencében és átfogó képet kapjanak a magyarságról, a magyar cserkészetről.

 

A megelőző két cserkésztiszti tanfolyam helyszínei a Felvidék (2002) és a Vajdaság (2003) voltak. Az idei képzésen kb. 15 tisztjelölt és ugyanannyi kiképző vesz részt, akik – Kárpátalját leszámítva – az említett régiókból érkeznek Nagybányára és a Teleki Magyar Házban vernek tábort. A tábor parancsnoka Szemerédi Tibor (Bécs) lesz, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség részéről, aki a korábbi két tanfolyamot is vezette.

 

Ugyancsak az említett időszakban, október 21-24. között zajlik Nagybányán a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának őszi ülése. Ezen a világszerte működő öszszes magyar cserkészszövetség – a magyarországi, romániai, kárpátaljai, szlovákiai, vajdasági szervezetek, valamint a Magyar Cserkészlány Szövetség, a Horvátországi Magyarok Cserkészcsapata és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (Nyugat-Európa és a tengerentúl) – elnöksége jelen lesz. A résztvevők 22-én a várossal és környékével ismerkednek. Október 23-án kerül sor a tulajdonképpeni ülésre, majd találkoznak a cserkésztiszti tanfolyam jelöltjeivel. Este fogadalomtétellel és közös ünnepléssel ér véget a program.

 

Hasonló Fórum-ülés kettő van egy évben. A tavaszit mindig Budapesten tartják. Az őszi tanácskozás tulajdonképpen vándorülés és többek között azért ősszel kerül rá sor, mert az egész tisztképző vezérfonala az ‘56-os forradalom. A tábor vezetője, Szemerédi Tibor személyesen is részt vett a magyar nép szabadságharcában – ezért is kellett Ausztriába emigrálnia – így érzelmi szálak is kötik az akkori eseményekhez. Személyes megemlékezése minden évben különösen közelivé, élővé teszi a képzés ezen pontját.
 

Megjelent: Bányavidéki Új Szó, Nagybánya

2004. október 12.

Nótás kedvű cserkésztoborzó Marosszentgyörgyön

Nótázó jókedvüket bizonyíthatták az elmúlt hét végén azok a cserkészek, akik a Dalos pacsirta országos cserkészdalversenyre jelentkeztek. Az énekvetélkedôt az idén elôször Marosszentgyörgyön szervezte meg a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ), amely országszerte százhuszonhat csapatot számlál több mint háromezer taggal.

 

Szamosújváron négy-öt éve tavaszonként rovásírásversenyt rendeznek, Nagyváradon a regôs napok keretében népi hagyományokat elevenítenek fel. A cserkészek igen kedvelt tevékenysége a dalolás, innen is született a verseny megszervezésének ötlete, amelyre harmincöt cserkész érkezett Szamosújvárról, Marosvásárhelyrôl, Régenbôl, Parajdról, Gyer-gyóújfaluból és Marosszentgyörgyrôl. A jelentkezôk három kategóriában és korcsoportban próbálhatták ki énekhangjukat. Az elemi iskolások a kiscserkész, az általános iskolások a cserkész I. és középiskolások a cserkész II. korcsoportban mérték össze daltudásukat. November 5-én, pénteken a népdalkincsbôl meríthettek az egyéni versenyzôk, akik közül a gyergyóújfalusiak szerepeltek a legsikeresebben. A középiskolásoknál második díjat vihetett el a marosvásárhelyi 30. Számú Teleki Sámuel Cserkészcsapat egyik tagja. A szombaton megrendezésre került ifjúsági dalok kategóriában, ahová háromfôs csapatokkal jelentkezhettek a versenyzôk, a fôdíjat a marosszentgyörgyi 21. Gr. Petki Dávid csapat nyerte el. Vasárnap vidám cserkésznótákat fújtak a természet örömérôl, a cserkészélet szépségeirôl, itt a megyei csapatok közül a marosszentgyörgyiek és a régeniek szerepeltek jól. A legjobbakat két aktív nagybányai cserkész és a zsûri tiszteletbeli tagja, a marosszentgyörgyi Márkus István díjazta, aki 1941-44 között a gyulafehérvári csapatban cserkészkedett.

 

A cserkésznap keretében kirándulást szerveztek a Puliszkadombra és számháborúztak is, emellett játszottak, énekeltek és közösen fôztek. Szombaton este tábortûz gyúlt, amely mellett nem csak eldalolták a nótákat, hanem elô is adták, eljátszották azokat.

 

A verseny mellett ülésezett az RMCSSZ külügyi bizottsága. A sikeresnek mondott megbeszélésen meghatározták a tevékenységi körüket (decembertôl újraindul a honlapjuk), illetve megtárgyalták a sajtóval való kapcsolattartás lehetôségeit is. Maros megyében jelenleg nyolc cserkészcsapat mûködik, a marosvásárhelyi mellett még Marosszentgyörgyön, Régenben, Gernyeszegen, Segesváron, Ákosfalván, Vajdaszentiványon.
 

Megjelent: Mészely Réka, Népújság, Marosvásárhely

2004. november 9.

Összegző

A nyár a cserkészek számára a táborozások időszaka. Az évi cserkészmunka koronájaként is emlegetett cserkésztáborokban a cserkészek bebizonyíthatják tudásukat, rátermettségüket, azaz gyakorlatba ültethetik mindazt, amit egész évben tanultak.

Az idei nyár is mozgalmas volt a csíki cserkészek életében. Augusztusban a hagyományos csapattáborok után francia cserkészek látogattak el Csíkszeredába, ahol nemcsak a helyi cserkészekkel ismerkedhettek meg, hanem a város és a környék nevezetességeivel is. A Szent Anna-tóhoz tett kirándulás pedig ittlétük fénypontját jelentette, ahonnan néhány magyar szóval és sok új élménnyel gazdagodva térhettek vissza hazájukba.

A portyázásokon és táborozásokon kívül a csíki körzet néhány cserkésze (az ország más cserkészeivel karöltve) részt vett a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, ahol kézműves foglalkozást vezettek, illetve akadályversenyt rendeztek. Ez utóbbi, sajnos, jelentkezés hiányában – az esőzés miatt – elmaradt.

Szintén a nyár folyamán a Romániai Magyar Cserkészszövetség keretén belül egy kérdőíves felmérést végeztünk a cserkészet társadalmi megítéléséről. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy az emberek mennyire ismerik mozgalmunkat, milyen információkkal rendelkeznek a cserkészetről. A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek igen jelentős hányada pozitívan ítéli meg a cserkészetet. Még mindig nagyon sokan vannak olyanok, akik szerint a cserkészet csupán egy kiránduló mozgalom, azt sokkal kevesebben ismerték fel, hogy valódi célja a fiatalok fizikai, szellemi, lelki és érzelmi képességeinek a kibontakoztatása. Szintén nagyon örültünk annak, hogy a válaszadók több mint fele rendszeresen olvassa a cserkészettel kapcsolatos cikkeket, írásokat. A nemcsak Hargita megyét, hanem egész Erdélyt átfogó kutatás során viszonylag kevés embert tudtunk megkérdezni. A jövőben ezt a kutatást szeretnénk kibővíteni, folytatni.
 

Megjelent: Salló Emőke, Hargita Népe, Cserkészélet oldalon

2004. december 14.

Cserkész lelki napok

Az idén december elején (3–5. között) rendezték meg a cserkészek a már hagyományosnak számító cserkész lelki napokat. A helyszín most is a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium kápolnája volt. Az adventi készülődés hangulatának megfelelően a várakozást választottuk témánknak. Az ország különböző részeiről összesereglett cserkészek péntek délutántól vasárnap délig érdekesebbnél érdekesebb programokon vettek részt.

A játék és az esti filmnézés mellett mindenkinek alkalma adódott arra, hogy megtapasztalja a várakozást, a csendet is. A zene- és képmeditáció újdonságot jelentett az idén. A katarktikus élményt nyújtó képsorozatok rávezettek Isten mindenütt jelen lévő szeretetére. A meditációval kapcsolatos élmények megbeszélésére a kiscsoportokon belül került sor. A délután folyamán a Láthatatlan színház című program keretén belül a cserkészek saját bőrükön is megtapasztalhatták Isten igéjét. Bibliai történeteket élhettek át, mint pl. amikor Jézus megmossa a tanítványok lábát.

A mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtó produkció után már csak arra maradt idő, hogy minden csapat felkészüljön az esti tábortűzre. Égő gyertyák fénye világította be a kápolnát, ahol Páter Stephanos és Páter Norbertus – a tábortüzet vezető két cserkésztiszt – találó keretmesével próbált mindenkit bevonni az istenkeresés hangulatába. A csapatoknak pedig a Mesterrel való találkozást kellett bemutatniuk a különböző helyszíneken, helyzetekben.

Az együtt töltött idő alatt közösen várakoztunk, megpróbáltuk elképzelni, megtapasztalni a Jézussal való találkozást, és én hiszem azt, hogy aki ott volt, az találkozott is Vele.

Megjelent: Salló Zoltán, Hargita Népe, Cserkészélet oldal

2004. december 14.

Betlehemi békeláng

Minden év decemberében a betlehemi örökmécsesből származó lángot Bécsbe hozzák el, ahol a különböző országokból összegyűlt cserkészeknek adják át. Az idén december 11-én történt meg az ünnepélyes lángosztás, melyen a sepsiszentgyörgyi cserkészek voltak jelen. Ők hozták Erdélybe a lángot, amelyet a cserkészcsapatok segítségével karácsonyig igyekeznek minden templomba eljuttatni.

A csíkszeredai és csíkmadarasi cserkészek az idén is egy karácsonyi koncertsorozattal egybekötve járják majd végig a csíki falvakat, hogy minden templomba és onnan minden otthonba szétoszthassák a szeretet és a béke lángját.
 

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészélet oldalon

2004. december 14.

Árpád jöve magyar néppel...

A címből nem nehéz kitalálni, hogy táborunkkal a honfoglalás korát elevenítettük fel, csakhogy nekünk első napon, amikor bevonultunk a „Kárpát-medencébe" (hétköznapi nevén: utászház), nem volt vezérünk. Azért tévedés ne essék, nem magunkra hagyatva vonultunk az új hazába, csakhogy a Gyula (táborparancsnok), vagyis Hanga (György Hajnal csapatvezető) és Napsugár (Benedek Gabriella) még éppen egy másik fontos küldetésüket teljesítették. Emese (Zsóka néni) és a sámánunk (Markó Gergő Magyarországról) segítségével kezdtük meg az életet Pannóniában.

A bevonuláshoz azt a jól bevált cselt alkalmaztuk, hogy több irányból jöttünk, majd mielőtt bevonultunk volna, találkozott a két csapat (Budapest–Rákoscsaba 140-es Pro Patria cserkészcsapata és a ditróiak) és közös szentmisén vettünk részt (na jó, ilyen az ősmagyaroknál nem volt, mondjuk, hogy áldozati szertartás). Majd óriási erővel rohamoztuk meg táborhelyünket, ahol első napunkat a berendezkedéssel, a táborépítéssel és az új haza összes lakójának megismerésével töltöttük.

A vezérek az ősmagyar cserkészeket törzsekbe osztották. A krónikákból ismert hét magyar törzs elevenedett meg: Nyék, Kér, Keszi, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Megyer (vezetők és felnőttek törzse, a legerősebb magyar törzs). A vezérek neveit is többé-kevésbé megtartottuk, csakhogy a férfiak mellé női neveket is kellett kreálnunk, mert minden törzsnek egy fiú és egy lány vezére lett, akik közül egyik erdélyi, a másik magyarországi volt. Így lett Kond párja Kondéria, Hubáé Hubina, Tasé Tasmina stb. A törzsek is vegyes összetételűek voltak azért, hogy egymást jobban megismerjük, ugyanis a következő évi jubileumi tábort készítette elő eme nagyszabású rendezvény, ahol a 35-40 ditrói cserkész és sok-sok segítő mellett kb. 45 testvércserkész volt jelen.

Az ősmagyar móka az esti tábortűzzel vette kezdetét, amikor a sámán mindenkit a törzs tagjává avatott. Másnap megtörtént az ünnepélyes megnyitó, az új haza szabályainak megállapítása, majd a törzsi együvé tartozást erősítettük azzal, hogy délelőtt harci öltözetet varrtunk, délután törzsi zászlót, valamint megírtuk az indulóinkat, csatakiáltásainkat, és a törzsi tánckoreográfia is elkészült. A tábor teljesen készen állt, és minden gördülékenyen működött, a hiányzó vezérek is megérkeztek, úgyhogy teljes gőzzel jöhettek (volna) a jobbnál jobb programok. Senki ne értse félre, nem a programokkal volt baj, hanem az időjárással. Fohászkodhattunk földanyához vagy vízanyához, járhattunk naptáncot, mit sem ért. Hideg volt és eső néhány napig, ezért két tábortűz is elmaradt. Persze, azért nem állt meg nálunk az élet: volt népdaltanulás (különösen nagy sikert aratott a Csetneki csikós című), jurtaállítás és előadás az ősmagyar életmódról, harcmodorról, kézműves nap, amikor nemezelni és makramézni lehetett, és persze kirándulás a Gyilkos-tóhoz, ami a magyarországiaknak óriási élményt jelentett. De még mi is elámultunk e szép vidék csodáin. Tetszett nekik a táborhelyet körülölelő táj is, nem beszélve az esztena-látogatásról, ahol a sajt- és ordakészítés fortélyait figyelhették meg.

Amint az idő helyrejött, a szabadtéri játékra is sor kerülhetett: volt pusziháború és méta is, ezek lassan már hagyománnyá válnak közös táborainkban. A szombati nap a próbázásé volt. A vizsga a kiscserkész-nyakkendőért, illetve az elsőpróba-jelvényért folyt. A sikeresen próbázók a vasárnapi ünnepélyes szentmisén megkapták jutalmukat. Ez a nap volt az, amikor a szülők is megfigyelhették (hivatalosan is), hogy mivel foglalkozunk: jelen voltak a szentmisén, amelyen a kiscserkészek fogadalmat tettek. Este szalonnasütéssel és záró-tábortűzzel koronáztuk a napot és a hetet is, vasárnap lévén. Az élő tűz üzenete az összetartozás fontossága volt, ahogyan az egész táboré is. A fáklyás felvonulás ünnepélyes hangulatot, de nosztalgiát is teremtett, amelyet a humoros tábori élmények, paródiák törtek meg.

Másnap már a táborbontás volt a napi kaland, de még nem volt okunk szomorkodni: a tábor igazából még két napig tartott. Rögtön megmagyarázom: a testvércserkészeink családjainknál voltak elszállásolva, ahonnan közös programokra jártunk, például gyalogtúrára a szárhelyi Lázár- kastélyba, „utolsó vacsorára" a kultúrotthonba. Ez utóbbi táncházzal, bulival, búcsúzkodással és ajándékozással volt egybekötve. A nagytemplom tornyába is felmentünk, együtt métáztunk, majd délután a szokásos könnyes búcsúval váltunk el egymástól. Ez évek óta így meg, megszokhattuk.
A tábor sok pozitív, de negatív tapasztalatot is jelentett számunkra. Nem az én tisztem, hogy a negatívumokat felsoroljam, úgyhogy a jó dolgokról szólok: megtudtuk mi, cserkészek, hogy milyen sokan mellettünk állnak és segítenek, ami nagyon fontos volt ahhoz, hogy egy ilyen méretű tábort meg tudjunk szervezni. Az is fontos, hogy megismertünk és megismertettünk egy történelmi kort, amely a két ország lakóinak közös történelméhez tartozik, de egymás jelenlegi helyzetéről is sokat megtudtunk. Mindezzel előkészítettük a 2005-ös magyarországi tábort, amely ünnepli majd a kapcsolattartás 10. évfordulóját. Reméljük, jövőben is beszámolhatunk hasonló, sőt sokkal szebb élményeinkről, hiszen a cserkész számára a nyári tábor az évi munka gyümölcse. Akármilyen sikeres is addig az év, a táborról ítélik meg azt. Ahogy a közmondás is mondja: Minden jó, ha a vége jó.
 

Köllő Zsófia őv
Pillangó őrs, 020-as Takó János cserkészcsapat, Ditró

 

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészélet oldalon

2004. december 14.

Permanent link to this article: https://www.rmcssz.ro/rolunk-irtak/2004-2/