↑ Return to Rólunk írták

Print this Page

2003

Dilemmában a Szatmár megyei cserkészmozgalom

Tízéves múltra tekint vissza a Szatmár megyei cserkészmozgalom. Továbbra is csak két csapat van a megyében, az egyik Tasnádon, a másik Szatmárnémetiben működik, mindkettő a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) tagszervezete. A tagság bővülése az utóbbi időben megállt, sőt csökkent is. A lázári csapat egyelőre szünetelteti a tevékenységét, mert nincs senki aki irányítsa. A közös táborozásokon anyaországi cserkészek mellett kárpátaljai és délvidéki társaikkal is találkozni szoktak.

Princz Csaba

Megjelent: Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

2003. február 19.

Újjáépítik a rodostói Mikes házat

Zarándoklat a Rákóczi-szabadságharc száműzöttjeinek emlékhelyeinél

Rodostó minden történelmet és irodalmat ismerő magyar számára jelkép: II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen neve összeforrt a törökországi város nevével. A Márvány-tenger partján fekvő, ma Tekirdag nevet viselő város lakói is tudják, ki volt a magyar fejedelem és hűséges alattvalója.

Az egykori Rákóczi-ház ma felújítva fogadja a látogatókat, Mikes Kelemen egykori házának újjáépítését – Zágon nagy szülöttje száműzetése helyszínének alkotóelemeit széthordták a tüzelőanyagra rászorulók – a közeljövőben tervezik. A házban magyar–török kultúrközpontot is berendeznek.

A Rákóczi-szabadságharc leverése után 1717 októberében érkeztek a bujdosók Törökországba, ahol a szultán Rodostót jelölte ki állandó lakhelyüknek. A Márvány-tenger partján álló városkával 1720. április 24-én ismerkedhettek meg a hazájukból kiűzött kurucok. A magyar irodalomban a város egykori görög neve maradt fönn, de csak mi ismerjük így már, mai török neve Tekirdag. Isztambul felől érkezve a helységbe, előbb vadonatúj épületekkel találkozik az utazó, beljebb haladva azonban a településen felbukkannak az egyemeletes régi török faházak is: omlásra ítélve vagy félig már szét is hordva. Többségük hasonlít az irodalomkönyvekben ábrázolt Mikes-házhoz, néhány utca pedig az egykori Magyarok utcájához.

Fogadóház három nyelven

A rodostói turisztikai tudakozónál Rákóczi-plakát fogad török nyelvű felirattal, amit nem értünk, de azért jó érzés, hogy itt nem vagyunk idegenek. A város térképén hamar megtaláljuk a látnivalók között a Rákóczi-múzeumot. Irány a negyed, ahol az egykori Magyarok utcája állt, ahonnan Rákóczi a Márvány-tengerre látott, és ahonnan Mikes előbb vidám, majd szomorú leveleit írta. A városban mindenki kedves, amint meghallja, hogy magyarul beszélünk, azonnal útbaigazít. Hamar megtaláljuk a Nagyságos Fejedelem egykori fogadóházát, amelynek bejáratán három nyelven, törökül, angolul és magyarul olvasható az órarend: hétfő kivételével mindennap 9 és 17 óra között látogatható az emlékház. A múzeum őre, Ali Kabul 1982-ben tanult meg magyarul, amikor felújították a Rákóczi-házat. A magyar nyelv az elején elég nehéznek bizonyult, de a felújítást végző magyar munkások, turisták, nyelvkönyvek, szótárak segítségével szép irodalmi nyelvet sikerült elsajátítania a múzeum gondnokának. Barátságosan fogad, kérdéseinkre szívélyesen válaszol, tőle tudjuk meg, hogy minden év június 6-án a rodostói Cseresznye Ünnepség keretében Magyar Napokat is tartanak.

Az utca elején álló barna-fehér ház előcsarnokában magyar és török zászlók társaságában Rákóczi és Mikes mellszobra fogad, valamint a számtalan, piros-fehér-zöld színű szalaggal díszített koszorú, faragott kopjafák, emléktárgyak, fényképek, képeslapok, levelek Mikes szülőfalujából, illetve szinte minden magyarok lakta területről. Ali megmutatja az emlékkönyveket is, az egyikbe az államférfiak, elöljárók, nevezetes személyiségek írták be gondolataikat, a másikba a turisták. Bent a házban látható a fejedelem konyhája, ebédlője, saját maga faragta karosszéke, pihenőszobája, társalgója, a mellékhelyiségek, egy kisebb tengerre néző szobácskában Mikes íróasztala, tintatartója, tolla.

Ház volt, ház lesz

Áll-e még Mikes Kelemen háza? – kérdezzük. „Sajnos, már nem. De mielőtt elhordták volna a roskadozó ház maradványait, a tavaly lemértük, lefényképeztük, hogy újjáépíthessük” – meséli török vendéglátónk, akitől megtudjuk, tavaly még állt a ház, de a télen elhordták tüzelőnek a helybeli rászorulók. Mielőtt végleg elkeserednénk, elmondja, elkészült a pályázat a ház újjáépítésére, most már csak a pénzre várnak, néhány év múlva már a házat is megtekinthetjük. A Mikes-házba, amelyet szintén eredeti formájában és berendezéseivel akarnak felállítani, magyar–török baráti kulturális központot terveznek, amely nemcsak a múzeumnak, de különbözÅ‘ rendezvényeknek is helyet adna.

A rodostói Rákóczi-múzeumot főleg nyáron, az iskolai szünet beálltával látogatják sokan. Nemcsak magyarok jönnek, hanem törökök is, akik tudják vagy érdeklődnek, hogy ki volt Rákóczi, mit tett, miért jött Törökországba. Ottlétünk idején három család is felkereste a fürdőhely történelmi nevezetességét. A rodostóiak nagy része ismeri Rákóczi és a bujdosók történetét, figyelmeztet Ali, aki azt is elmeséli, hogy a törökök a magyarokat testvérnépnek tartják, az iskolában is a magyar–török rokonságról tanulnak. A rodostói Rákóczi-emlékház soron következő erdélyi látogatói a sepsiszentgyörgyi 14-es Számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat tagjai, akik augusztus 2-án Mikes Kelemen szülőfalujából, Zágonból indultak a Rákóczi- és Mikes-túrára.

Megjelent: Krónika és Erdély Ma

2003. augusztus 4.

Egy szatmárnémeti pályakezdő pedagógus merész vállakozása

Vass Ibolya szeretné öntudatra ébreszteni a csángómagyar gyerekeket. Idén végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia karán, elhatározta, hogy Moldvába költözik és a csángómagyar gyerekeket fogja magyar nyelvre tanítani. Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az oktatási programfelelőse volt az, aki ezelőtt 3 évvel elkezdte Moldvában a csángómagyaroknak az oktatását. A jövő héten lesz egy módszertani tábor Szépvízen (Hargita megye) azoknak a pedagógusoknak, akik a csángómagyarok tanításában részt vesznek. Heti 3 órát kell tanítania majd az iskolában, azon túl pedig 10 órát otthon. Arra gondolt, hogy Csángóföldön cserkészcsapatot alapít. Tíz éve ő is cserkészkedik, a Romániai Magyar Cserkészszövetségen keresztül jutott ki Németországba. Az oktatókat a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége fizeti, a programot pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatja. A fizetés mellett szolgálati lakást is biztosítanak.

Megjelent: Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

2003. augusztus 20.

Cserkészélet

Újra itt vagyunk!

Megújult erővel, számtalan elképzeléssel, jobbnál jobb ötletekkel vágunk neki az új cserkészévnek.
Szükségesnek véljük a cserkészoldal fenntartását, mert így alkalmunk adódik tudatni a világgal, hogy igenis létezünk, a cserkészeszmék nem vesztek el az idők folyamán, igyekszünk aszerint tevékenykedni.
Az évi cserkészprogram nem merülhet ki a nyári nagytáborral, ennél jóval több kell legyen. Változatos programokkal, ha nem is sikerül megváltanunk, de legalább egy picit a helyes irányba szeretnénk elmozdítani a világot.
Még a múlt század elején Bi-Pi a következő pár sorban foglalta össze a cserkészet célját: „Mindenekelőtt állandóan szemünk előtt kell tartanunk a célt, amely minden nevelőnek a feladata: segíteni a gyermekeket abban, hogy kialakítsák jellemüket, fejlesszék szolgálatkészségüket mások iránt, hogy hasznos polgárokká váljanak".
Én a következő módszert ajánlom e cél eléréséhez: ki kell használni a gyerekek velük született kíváncsiságát és rá kell szoktatni őket a felderítésre. A természet felderítésében megtapasztalják az élet és a küzdelem örömét, az emberek figyelmes vizsgálásában megérzik annak szükségességét, hogy segítsenek nekik.
Ezen cél eléréséhez kívánunk minden cserkésztestvérünknek jó munkát! Azt szeretnénk, ha az elkövetkező cserkészévben minél több élményben lenne részünk, már azért is, hogy legyen amiről írjunk a cserkészoldal hasábjain…

A rejtélyes hadüzenet

A 104. sz. Ady Endre cserkészcsapat idei táborát Szelterszben szervezte meg a július 25–27. közti időszakban.
Ez egymagában nem is nagy dolog… de! Egyik éjjel egy hadüzenetet kaptunk, melynek szerzője egy „tatár" úriember volt. Nem volt alkalmunk azon nyomban válaszolni, mert csatába hívtak minket (a székely hadat), és mi – mint minden rendes cserkész, azaz székely gyerek – el is láttuk a bajukat, a Fekete-tengert gyorsúszással szelték hazáig. A hadüzenet így hangzott:
Hadüzenet
Én, Batu Khán, a világ ura üzenem és írom Béla magyar királynak, hogy ellenem fordulni ne merészeljetek, magatokat kegyelemre megadni ne késlekedjetek, mert ha nem követitek parancsaimat, mind magatok, mind utódaitok halálának halálával halnak. Ha nem akarjátok, hogy táborotokat juhakollá változtassuk és a földdel egyenlővé tegyük, kötelezünk, hogy azonnal fizessetek ki 100 000 aranyat. Hódoló követségeteket elvárom, meg nem jelenésetek a csokoládéadagotok megvonásával jár.
BATU KHÁN

Erre a hadüzenetre természetesen a cserkészek hajlandónak mutatkoztak éjfélkor elhagyni sátraikat, sőt a tábor védelmet nyújtó területét is, és felvenni a harcot az ellenséggel. A jelképes harc alatt, ami igazi élmény volt a cserkészeknek, megtanulhatták megvédelmezni saját kicsiny hazájukat. A tatár-székely harcokat felelevenítő keretmese kapcsán a cserkészeknek alkalmuk nyílt megélni ennek a kornak a hangulatát, és székely harcosként megtanulták megbecsülni szülőföldjüket. Az éjszakai csata pedig mindörökre emlékezetes marad számukra.

Csaracsói tábor
2003. augusztus 25–30.

Augusztusban került megrendezésre a csíki körzet cserkészcsapatai számára az őrsvezető-, illetve segédtiszti tábor, amelyen összesen 53 cserkész vett részt, 10 cserkészcsapatból. Jelen volt a 106. sz. Gróf Majláth Gusztáv cserkészcsapat Csíkszentmiklósról, a 104. sz Ady Endre cserkészcsapat Csíkszeredából, a 95. sz. Márton Áron cserkészcsapat Csíkszeredából, a 43. sz. Bocskai István cserkészcsapat Csíkszeredából, a 75. sz. Szőcs Antal cserkészcsapat Csíkcsicsóból, a 87. sz. Szent Domokos cserkészcsapat Csíkszentdomokosról, valamint a 46. sz. Gyulaffy László cserkészcsapat Szilágycsehből és a 27. sz. Wesselényi Miklós cserkészcsapat Zilahról.
A tábor talán egyik legfontosabb pillanata a tábori újság elkészülése volt, amikor kikerült a tábori szerkesztőségből (előszobából), az „újszülött", az ŐRSégváltás. Ez a tábori újság összefoglaló képet nyújt a tábori életről, a számtalan kalandról, a temérdek jelentésről, nem utolsósorban pedig a szerkesztőbrigád kitartásáról árulkodik, akik a számos egyéb kötelezettség mellett (és az éjszakai alvás helyett) valósították meg a tábori újság álmát.
Kellemes meglepetés volt utólag szemügyre venni és megállapítani, hogy valóban színes, változatos újság került ki a kezek alól, ahol mindenki a maga „szakterületét" boncolgathatta.
De hát mivel is foglalkoztunk e pár nap alatt?
Tábort építettünk, tábori őrsöket alakítottunk ki, indulókat, csatakiáltásokat agyaltunk ki, tanultunk, játszodtunk, énekeltünk, de legfÅ‘képp írtunk… jelentést írtunk. Jelentést írtunk, ha fújt a szél, ha véget ért a nap, ha jók voltunk vagy ha büntetést érdemeltünk, de ha netalán portyán voltunk sem kerültük el sorsunkat, a lefekvés elÅ‘tti írást, sírást, jelentésírást, amely sokszor mélyen átnyúlt a következő nap hajnalába. De lényegében most már lassan kiismerjük magunkat a papírmunka között is, nem vált kárunkra a dolog.
Azonban tévedés ne essék, nem itt és ebben merült ki a tábori program.
A tábori Å‘rsök nap mint nap új, nehezebb, de egyben érdekesebb megpróbáltatás elé kerültek, amelyek az agysejteket kellőképpen megmozgatták. Énekeket, játékokat, alakiságokat tanultunk, kidolgoztunk évi, havi, illetve heti munkaterveket, de ezentúl festettünk tojásokat a húsvéti locsolók számára, énekeltünk karácsonyi énekeket, „szánkóztunk" a hegyoldalban, néptáncot tanultunk, különbnél különb programokkal készültünk az esti tábortüzekre.
A tábortüzeket naponta változó témák köré építettük. Ilyen volt első este az ismerkedés, majd a népművészet, a tűz szimbóluma, a kuruc est, valamint a tábortűzvezetés módszerei.
Tökéletesítgettük szakácstudásunkat is, finomabbnál finomabb ételeket készítettünk, nemegyszer magunkat is meglepve az eredménnyel. Itt érdemes kiemelni a kövön sütött tükörtojást, amely fontos alapanyaga lett a tábori konyhának, sokszor megmentve az éhhaláltól a cserkészeket, mivel időhiány miatt nem készült el az ebéd.
Néhány cserkész munkája nyomán újra tisztának mondható (legalábbis fizikailag) a tábor mellett csordogáló patak egy meghatározott része, melyből meglepően nagy mennyiségű szemét került a „vízszínre". Egy pillanatig felvetődött az a gondolat is, hogy talán a csíki ócskapiac költözött ide, de csak egy pillanatra, annyira szomorú látványt nyújtott a temérdek szemét.
Meglátogattuk a közeli struccfarmot és pisztrángtenyészetet, útközben a sokat emlegetett vízenjárást próbálgattuk átütő sikerrel.
Péntek este került sor a tábor fénypontjának számító fogadalomtételre, emléklapátadásra, de mindezek előtt minden cserkész végighaladt a saját életútját jelképező ösvényen, gyertyával a kezében. Végighaladtunk a cserkésztörvényeket szimbolizáló állomások mellett, elidÅ‘zve néhány percig mindenhol, és elismételtük magunkban az éppen soron lévő törvényt. Ennek feledhetetlen hangulatát az időjárás nagymértékben fokozta, a hatalmas szélben egy szál gyertyával a kézben botorkáltunk a sötétben, kezünkkel védve a lángot a kialvástól. Ha sok időbe is telt, de mindenki végigjárta saját életútját, megégetett, viaszos kézzel tértünk vissza, de a lángot nem hagytuk kialudni! Ezt követően átgondoltuk, miért is akarunk vezetők lenni, képesek leszünk-e megfelelőképpen végezni feladatunkat, majd megújítottuk fogadalmunkat.
Az utolsó nap a búcsúzásé volt. Itt vevődött igazán észre, hogy mennyire összenőtt ez a kis társaság, mennyire megtették a hatásukat a tábor elején különböző csapatokból verbuvált őrsök. De nincs ok aggodalomra, nemsokára újból találkozunk.

Csonta László csapatvezető-helyettes, 104. sz. Ady Endre cserkészcsapat

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészoldal (Csíkszereda)

2003. október 22.

 

Permanent link to this article: https://www.rmcssz.ro/rolunk-irtak/2003-2/