↑ Return to Rólunk írták

Print this Page

1998

Cserkészélet

Örömmel értesítünk benneteket, hogy ismét beindult a Cserkészélet oldal a Hargita Népe hasábjain. A kezdeményezés a Márton Áron cserkészcsapat részéről érkezett, amelyet a lap szerkesztősége koordinál.
Mint ismeretes, egyre több kívülálló értesül a cserkészet jellemformáló élményvilágáról. E közlések hol élesebb, hol homályosabb optikán keresztül szűrődnek át a laikusok tudatához. Sőt – sajnálatos módon – rosszindulatú kívülállóktól nem egyszer torzképek jutnak el a jó szándékú emberekhez. Újrainduló cserkészoldalunkkal szeretnénk eloszlatni a közvélemény tudatába a cserkészettel kapcsolatban tévesen bevésődött információkat.
Ezzel a lehetőséggel élve továbbra is hozzájárulhatunk a cserkészcsapatok közötti baráti viszony kialakításához, elmélyítéséhez, éppen azáltal, hogy tudomást szerzünk egymás élményeiről, tevékenységeiről.
Szeretnénk, ha Ti is bekapcsolódnátok ebbe a próbálkozásba úgy, hogy bekülditek nyári élménybeszámolóitokat, röviden bemutatjátok csapataitokat (mióta működik, kik a vezetők, hányan vagytok, hol voltatok táborozni, vagy bármit, ami fontos csapatotok tevékenységében), vagy ha valami hirdetnivalótok van, ami más csapatokat is érint, akkor itt, ezen az oldalon megtehetitek.
Várjuk írásaitokat és addig is
Jó munkát!

Mi? Hol? Mikor?

Örömmel értesítünk, hogy megjelent a Csicseri, azaz a csíkcsicsói cserkészek irománya. A színvonalas lap „tulajdonképpen egy eszköz, melynek segítségével ország-világ tudtára akarjuk adni, hogy milyenek vagyunk mi, cserkészek” – írják a csicsói Szőcs Antal cserkészcsapat cserkészei, akik nemrég ünnepelték a csapat fennállásának 5. évfordulóját. A Csicseri novemberi, első számát az érdeklődők megvásárolhatják a csicsói plébánián. De mivel egy fecske nem csinál tavaszt, a szerkesztők úgy gondolták, gyorsan összehozzák a második számot is, hogy ezután a Csicseri ne szólóban csicseregjen a helyi cserkészek tevékenységéről. Isten áldása legyen munkájukon!

Cserkészek, figyelem! Megjelentek az új, háromnyelvű cserkészigazolványok! A világoszöld kartonlapocskákat a körzetvezetőktől vehetik át a csapatvezetők. Az igazolványok sorszámozása és nyilvántartása a csapat szintjén történik. Egy darab ára 1000 lej.

Emlékezés Barabás Lajos bá1-ra

Elment egy öregcserkész, aki egész életében cserkészként élt, viselkedett és vészelt át sok-sok viszontagságot, megaláztatást az elmúlt rendszertől.
A cserkészvezetők országos találkozóján megdöbbenve hallottam a hírt: meghalt Barabás Lajos cserkésztestvérünk.
Le kellene írnom rövid ismeretségünk történetét. 1996 augusztusában kettőnkre bízták a református világtalálkozó alkalmából rendezett cserkésztábor egyik altáborának vezetését. Ez alatt a rövid idő alatt, amíg szerveztük és vezettük a tábort, ismertelek meg annyira Lajos bá’, hogy elmondhatom, jó volt veled cserkészkedni, tőled tanulni.
Ritka találkozásaink (hisz állandóan rohantunk táborból táborba, találkozóról találkozóra, megemlékezésekre, vezetői találkozókra és haza) elégnek bizonyultak ahhoz, hogy egy jó Embert, egy jó Cserkészt ismerjek meg benned.
Cserkészt, a szó minden értelmében, aki minden cserkészt testvérének tekintett, segített, ahol kellett, és teljesítette kötelességeit Istennel, hazával és embertársaival szemben.
A cserkészköszönéssel búcsúzom tőled: légy résen!
Légy résen, vigyázd és óvjad az itt maradt cserkésztestvéreid lépteit, segíts nekik megtalálni és kiválasztani a helyes utat.
Aki űrt hagy maga után, betöltötte szerepét – írja Horváth Imre. Lajos bá’, Te betöltötted szereped. Emléked legyen örök, nyugalmad csendes.

Solti Imre csapatvezető
Bocskai István cscs.

Minek az ünnepe Karácsony?

Sokan elfelejtik, hogy ez is születésnap: Jézus Krisztus születésnapja. Tehát nem az ajándékozás ünnepe, nem a fenyőfa ünnepe, nem a család ünnepe, nem is a szereteté úgy általában, hanem egész pontosan: Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Azért adunk hálát Istennek, hogy nekünk adta az Ő egyszülött Fiát, hogy segítsen rajtunk. Mi pedig örömünkben, hogy ilyen nagy ajándékot kaptunk Jézusban, mi is ajándékokat adunk egymásnak.
Ilyenkor karácsony előtt nagy a sürgés-forgás a cserkészcsapatokban is, de ez a készülődés valahogy más, mint a nagyvilág ünnepi nyüzsgése. Ahogy bekukkintottunk egyik-másik csapathoz, meglepődve láttuk, hogy ezek a kis cserkészgyerekek mennyire megértik, nemcsak a sokezer lejes ajándék tehet boldoggá valakit, hanem egy mosoly, egy kis odafigyelés, apró jótett is. Sőt! Egy magad készítette aprócska, inkább jelképes ajándéknak a másik talán jobban örül.
Persze, bárki mondhatná, hogy ilyenkor könnyebb lemenni az üzletbe és vásárolni valami apróságot, megkímélve magunkat a fáradtságtól, a pluszmunkától, esetleg a kudarctól is, ha nem úgy sikerül az általunk készített „apróság”, ahogyan szeretnénk, hisz a vásárolt ajándékot is épp olyan szeretettel lehet odaajándékozni, mint a készítettet.
De éppen ez az. A mai tárgyias világunkban, ahol a pénz beszél, jobban megértjük, hogy milyen fontosak az olyan értékek, amelyeket nem lehet eladni, sem megvenni, csak önként lehet adni. Ezek az értékek mindannyiunkban megvannak, és csak rajtunk múlik, hogy hogyan használjuk.
Erre a gondolatra épült egy nagyon szép cserkészszokás is, az úgynevezett angyalkázás. Az elnevezés a mennybeli őrzőangyaloktól ered, akik éberen figyelik a Földön tevékenykedő védenceiket, és ha úgy látják, hogy ezek segítségre szorulnak, akkor azonnal segítenek rajtuk. Ezt az angyalkázást vették át a cserkészek, akik sorshúzással döntik el, ki kinek lesz az őrzőangyala. Az őrangyalok feladata az, hogy titokban figyelje védencét és azonnal segítsen rajta, ha rászorul. Persze, az őrangyal feladata egy apró segítséggel nem merül ki, az is feladatkörébe tartozik, hogy védencének örömet szerezzen egy maga készítette ajándékkal.
Egy másik cserkészcsapatnál, ahová bepillantottunk, meglepődve láttuk, hogy Mikulás-nap tájékán fehér papírszívecskék vándorolnak a kis cserkészek kezébe. Fehér szív! De hiszen az ilyen hideg, színtelen szívekben dideregni fog a kis Jézus, amikor azon a hideg decemberi éjszakán hozzánk érkezik. Ezért hamar ki kell tölteni sok-sok piros kockával, amelyek a napi jótetteket jelentik. Reméljük, karácsonykor Jézus meleg, piros szívekben fog szállást kapni.

A negyedik napkeleti bölcs

Egy régi mese tudni véli, hogy tulajdonképpen nem három, hanem négy király indult el napkeletről a gyermek Jézus látogatására. A legenda szerint a negyedik királyt Artabannak hívták. Mivel tevéjének megsérült a lába, nem lehetett ott idejében a Néva-oázis forrásánál, ahol a három királlyal kellett találkoznia. Mikor odaért, társai már továbbmentek. Egy nagy szikla alatt azonban talált egy fatáblát, melyen ezt olvasta: Északnyugati irányba lovagoltunk. Siess utánunk! Artaban el is indult azzal a három drágakÅ‘vel, amit az új királynak akart ajándékozni. Hosszú és fáradtságos lovaglás után végre megérkezett Betlehembe. Itt megdöbbenve értesült a Heródes által elkövetett gyermekgyilkolásról. Nem találta meg a Szent Családot sem, akik még idejében elmenekültek Egyiptomba. Eltávoztak királytársai is, akik az angyal intésére más úton tértek vissza hazájukba. Szegény Artabant nagyon bántotta, hogy nem köszöntheti az újszülött királyt. El is határozta, hogy nem megy vissza mindaddig, amíg meg nem találja.
Elindult és útközben találkozott egy szegény asszonnyal. Kisfiát szorította magához, és így szólt a királyhoz: elmenekültem Heródes katonái elől, de azok minden pillanatban utolérhetnek. Ha lenne pénzem, amivel megvesztegethetném őket, akkor talán nem kellene menekülnöm. A jószívű király megsajnálta az asszonyt és odaajándékozta neki az egyik drágakövet a három közül.
Hosszú utazás után megérkezett végre Artaban király Egyiptom földjére. Mindenfelé kérdezősködött, de senki nem tudott az újszülött királyról. Hiába mondta: láttuk a csillagát napkeleten. Az emberek kinevették és bolondnak tartották. A király azonban nem keseredett el és nem veszítette el a reményét.
Történt az egyik nagyvárosban, hogy egy bélpoklos lépett mellé és alamizsnát kért. A király nem sokat gondolkodott, hanem neki ajándékozta a második drágakövet. Azután tovább lovagolt, amerre vitte hűséges púpos tevéje. Néhány év múlva ismét Jeruzsálem városába érkezett. A város déli kapujában egy toprongyos asszonnyal találkozott, aki egy csaknem mezítelen gyermeket tartott karjaiban.
– Mondd csak, jóasszony – szólt Artaban király -, nem hallottál te sem a zsidók újszülött királyáról?
– Nem, uram – válaszolta az asszony – az új király titokban utazik.
– De mit jelentsen ez? Mit akarsz ezzel mondani?
– Magam sem tudom, de megboldogult anyám mindig azt mondogatta: az új király titokban és álruhában utazik. De most nézz rám és lásd, milyen szegény vagyok! Adj valamit, hogy ruhát vehessek a gyermekem és magam számára.
Ekkor Artaban nekiajándékozta a harmadik, tehát az utolsó drágakövet. Arra gondolt, ha nem is tud ajándékot adni az újszülött királynak, szívének szeretetét neki adhatja. Szomorúan ugyan, de továbbjárta Artaban a végtelen pusztákat. Nem egyszer került viharba, és az élete is veszélyben forgott. Ó, Uram, fohászkodott Istenhez, úgy látom meg kell halnom, mielőtt az új királyt megláthatnám. Ekkor mennyei fény ragyogta körül, és a fény közepette megjelent előtte Krisztus király. Lehajolt Artabanhoz és magához ölelte.
– Kedves Artaban – mondotta – te nem egyszer találkoztál már velem utazásaid során. Te már láttál engem!
– Téged, Uram? De hát hol láttalak volna?
– Artaban! Az az asszony, aki a gyilkosok elől menekült és segítségért hozzád fordult, és akit megmentettél az éhhaláltól, az is én voltam. Sőt, az az asszony is, akinek a harmadik drágakövet ajándékoztad, az is én voltam. Értsd meg Artaban, amit egynek a legkisebbek közül tettél, azt nekem tetted. S ekkor Jézus Artaban felé nyújtotta kezét, melyben a király felismerte a három drágakövet.
Így és eddig a legenda. Milyen kár, gondoljátok, hogy ez a történet csak mese és nem igaz. Azonban amire a mese tanítani akar minket, az igaz és megszívlelendő. Igaz, hogy itt a Földön titokban és álruhában utazik a nagy király, de minden emberben, minden felebarátunkban Ő rejtőzködik. Ezért bármi jót teszünk az emberekkel, ezt tulajdonképpen az Úr Jézussal tesszük. Lépjetek tehát ti is a negyedik király nyomába, és az emberek szeretete által érdemeljétek ki, hogy egyszer beléphessetek Krisztus király országába.

 

Az oldalt összeállította: Salló Emőke csapatvezető, Ady Endre cserkészcsapat
Szerkesztette: Takács Éva

Megjelent: Hargita Népe, Cserkészélet oldalon (Csíkszereda)

1998. december 21.

Permanent link to this article: https://www.rmcssz.ro/rolunk-irtak/1998-2/