Print this Page

Nagy nevelőink

Mert a nevelés elsősorban példa” Teleki Pál

Ebben a részben a cserkészet és főkent az erdélyi magyar cserkészet olyan személyiségeiről lehet olvasni, akik életükkel példát mutattak. Olyan írások és visszaemlékezések ezek, melyeket cserkészek készítettek az általuk tisztelt vezetőkről.

Kovács Lajos – írta Biró Ildikó, 21 sz. gr. Petki Dávid cscs.

„Kovács Lajos élete örök Advent”

 

A fenti szavakkal nyitotta meg Dr. Vincze János Kovács Lajos: Anaklét atya bekecse című könyvének bemutatóját.

Kovács Lajos hűen megélte azt amit tanított: “Ami igazán fontos és hozzánk tartozik, senki sem veheti el!”

1938. november 17. én született Kolozsváron. Ebben a városban nevelkedett és végezte iskoláit. Ő volt családjában az első aki elvégezte a hetedik osztályt, első aki leérettségizett, első aki továbbtanult, első aki egyetemet végzett, az utolsó aki szerette a földet. Emlékirataiban megjegyzi, hogy számára a föld megnyugvást, tisztelet jelent Isten teremtett világában.

Az egyetemi évek elvégzése után pszichopedagógusként a pszichológusok nehéz sorsára jutott. A kormány nem támogatta munkásságukat, csupán külföldi beszerzőútjuk gyümölcseivel tudták gyakorlatba ültetni tudásukat. Ezekről a nehéz időkről számolt be Dr.Tiszay Gabriella. Kettejük szakmai tevékenysége szorosan haladt egymás mellett. Kovács Lajos egy szellemi óriás volt, de méltatlanul szorították háttérbe munkásságát. A méltatlan megítélés elítéléssé fajult. “1959 novemberében a Securitate emberei elhurcoltak nyolc férfit (közöttük volt Kovács Lajos). Hozzátartozóik sokáig nem tudtak semmit róluk. 1960 szeptember 3-án a kolozsvári hadbíróság államellenes szervezkedésért (“1956-os szimpatizánsok”- Dr. Vincze János), két főt pedig feljelentési kötelezettség elmulasztásáért ítélt el.” (1999. november 6. Szatmári Friss Újság, Szatmárnémeti). Kovács Lajost 17 év börtönre ítélték, várandós feleségével, Kovács Jozefinával együtt. Börtönévei alatt ismerkedett meg Anaklét atyával. Megtanulta tőle a feltétlen hitet, szeretetet és bizalmat, ezen nemes érzéseket adta át diákjainak, tanítványainak, a cserkészeknek. Itt találkozott Dobri Jánossal (református teológiai tanár) és Mózes Árpáddal (evangélikus püspök) a cserkészmozgalom elkötelezett híveivel, itt igérte meg Dobri Jánosnak, hogy lehetőségéhez mérten hozzájárul a cserkészmozgalom újraindításához. 1963-ban az Egyesült Nemzetek Szervezetének nyomására amnesztiával szabadult. Koncepciós per zajlott, azért ítélték el ő, mert ellenszegült a kollektivizálásnak. Valójában letartóztatása egybeesett a „Bolyai Tudományegyetem” megszűntetési törekvésével. Ebben az időben a kommunista országokra az értelmiségiek retorziója volt jellemző. “Románia Legfelsőbb Bírósága 1998. május 25-én felülvizsgálta és jogtalannak ítélte az 1960-ban kimondott ítéletet.” (1999. november 6. Szatmári Friss Újság, Szatmárnémeti). A börtönéveit követően rendületlenül visszatért hivatásába. Versenyvizsgázott az újonnan megnyílt Hátrányosan sérült gyerekek otthonába, azonban sikertelenül. Ekkor fogant meg benne egy új elgondolás: a drámapedagógia. A “Terápiát”- kolozsvári pszichológusok által működtetett intézmény- rendszeresen színházzá alakították. Hétköznapi problémákat, eseményeket vittek színre és a taps volt az előadók elégtétele.

Az 1989-es forradalom után Dobri János megbízásából Kovács Lajos elvállalta a Kerekdomb-i (Kolozsvár) cserkészcsapat vezetését. (1993-as évvel bezárólag). 1990 októberében megalakult a csapat, de a hivatalos bejegyzésre 3 évet kellett várni. Kezdetben kis létszámú volt, fiúk, lányok ugyanazon őrsnek, a Nyuszi őrsnek lettek tagjai. A hétvégi foglalkozásokon Lajos bácsi számunkra addig ismeretlen dolgokról beszélt, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetett a foglalkozás végén közösen elmondott "szeretet himnuszra". A szeretet a közösségnek, mindennek az alapja, hiszen ha "szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok" és "A szeretet mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy."

1990-ben félévszázados szünet után alakult újra a Romániai Magyar Cserkészszövetség, Csíkszereda központtal.(Jelent meg az ismertető Kovács Nemere, az RMCSSZ alelnök szavai alapján, a Szabadság (Kolozsvár) napilapban). 1990 februárjában jegyezték be a Csíkszeredai Cserkészszövetséget a Hargita megyei bíróságon, majd júniusban a Romániai Magyar Cserkészszövetség ugyanezt akarta megtenni, de sikertelenül. 1990 novemberében a Legfelsőbb Ügyészség óvást emelt a szövetség országos bejegyzése ellen. A Romániai Magyar Cserkészszövetséget támadták a parlamentben, azért, hogy etnikum szerint szerveződik. 1991. júniusában az RMCSSZ az Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez fordult segítségért. A változás azonban a Cserkész Világirodának köszönhető, elnökét, Dominic Bernardt biztosították, hogy a román kormány nem akarja megakadályozni az RMCSSZ megalakítását, végül mégis elismerték hivatalosan is az RMCSSZ-t.

Isten útjai kifürkészhetetlenek – ez megnyilvánult Kovács Lajos életében is. 1991-ben, az eddig háttérbe szorított pszichopedagógust felkérték a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanárának. Élete kiteljesedik: mindaz, amit tanult, ami zseniális elméjében megfogant, megszületett, továbbadhatóvá válik.

1992-ben az RMCSSZ tavaszi közgyűlésén tisztújításra került sor, ennek eredménye: elnök Schmidt Péter, nevelésügyi alelnök Kovács Lajos, főtitkár Orendi Éva. (1992. május 4. Pesti Hírlap).

“A Romániai Magyar Cserkész Szövetséget bejegyezték az elmúlt év végén. 1990 óta vártak erre a cserkészek. Adrian Motiu, a Román Nemzeti Egységpárt szenátora a szövetséget félkatonai, nacionalista alakulatnak minősítette és kérte az RMCSSZ beszüntetését. Az ügyészség végül azzal indokolta a bejegyzés megtagadását, hogy hiányzott két minisztérium engedélyezése. Hajdú Gábor jogász-szenátor járt el az RMCSSZ ügyében, megszerezte az engedélyeket, megalakulhatott a szervezet.” (1993. január 29. Szakács Anna: A türelem rózsát terem. = Orient Expressz, Bukarest).

1992-ben a Dobri János cserkészcsapat 3 őrssel vett részt a torockószentgyörgyi nagytáboron, melyen a kolozsvári csapatok újra együtt táborozhattak. A tábor keretmeséje az indián nép harca lett, a táborvezető, Kovács Lajos, a "Bőbeszédű Aggastyán" lett. Ezekről az élményekről számolt be Marchis Julianna, a hajdani 03.sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat tagja: “Kovács Lajos tábort vezetett, a szövetség ügyeit intézte, de emellett szivesen építette a tábort, ásott, barkácsolt.”

Kovács Lajos számára a legméltóbb elismerés 1997-ben következett be, amikor 59 évesen a Református Pedagógiai Intézet igazgatója lett (alapítás éve: 1997). “Szept. 1-jén új intézménnyel gazdagodott az erdélyi magyar református iskolahálózat: megnyitotta kapuit Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki székházának régi szárnyában a Református Pedagógiai Intézet (…) Kovács Lajos igazgató megtartotta székfoglaló beszédét.” (1997. szeptember 1. Romániai Magyar Szó, Bukarest).

1999 március 15-én  ünnepélyes fogadalomtételnek lehetett tanúja a kerekdombi református gyülekezet, melyen Lajos bácsi beszámolója és a cserkészek előadása  tette ünnepélyesebbé az eseményt. 2000. októberében ünnepelte a 24. számú Dobri János cserkészcsapat tízéves évfordulóját. Erre az ünneplésre a kerekdombi református templomban került sor. Előadások hangzottak el Dobri János életéről, a Romániai Magyar Cserkészszövetségről és a csapat történetéről. (Jankó Zsolt csapatvezető). (2000. október 4., Szováti Klári: Tízéves a Dobri János cserkészcsapat. = Szabadság, Kolozsvár).

Kovács Lajos 2004. július 12.-én hunyt el. Eltávozása előtt két dologról beszélt: Csontváry cédrusáról, amely olyan mint a magyar népmesék égigérő fája. Hitte azt, hogy akik most összetartoznak, soha nem válnak el. És beszélt a Radnai havasokról, a hegyekről,  amelyeknek szerelmese volt. Vágyott arra, hogy még egyszer megláthassa őket.

Végezetül három üzenetet írok le, amelyeket Kovács Lajos életével üzen számunkra. Ahol összegyűlünk legyünk akár cserkészek, akár tanítók, akár pszichológusok egy tüzet gyújtunk. Mindenki szívében, lelkében elviszi a  tűz lángját. A feladatunk az, hogy ezt a lángot továbbadjuk. Második üzenet: osztanunk kell önzetlenül társadalmi környezetünkben a tudást, hitet, szeretetet. (Ezek soha el nem fogyó értékek, minnél több fele osztjuk, annál több marad nekünk). A végső üzenet, hogy őrizni, ápolni kell mnden alkotó értelmiség emlékét. A reánk maradt örökséget aktív módon továbbítanunk kell.

Forrás:

  • Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003
  • Kuszálik Péter: A romániai magyar sajtó 1989 után
  • http://www.geocities.com/djcscs/

Puskás Lajos élete és munkássága - írta Kerekes-Salánki Orsolya, 138 sz. Wass Albert cscs.

“Én úgy véltem, inkább kevesebb tudás,

de több életre, emberré nevelés.”

– Puskás Lajos-

 

Puskás Lajos a fent említett mondata alapján élt és tevékenykedett egész életében. Végigolvasva önéletrajzát, másoknak a róla írt véleményeit, ez a mondat tükröződik ki folyamatosan. Az a szellemiségű egyén, aki úgy érezte tennie kell a társadalomért, mert minden egyes megmozdulás a hazát, a nemzetet, az emberiséget szolgálja, ha azt tiszta szívvel és szereteten alapuló meggyőződéssel végzi az ember. Ahhoz a generációhoz tartozott, melynek tagjai a XX. század első évtizedében születtek, és az impériumváltás után, a huszas években kerültek a romániai egyetemek falai közé. A generáción belül is azon csoporthoz, amely távol tartotta magát a marxizmustól, kiesett az erdélyi magyarság “kollektív emlékezetéből”. Pedig olyan jelentős nevek sorolhatók ide, mint a Balázs Ferencé, Jancsó Béláé, László Dezsőé, Vita Sándoré, akik a huszas–harmincas években széles körben ismert személyiségek voltak még akkor is, ha a napi politizálástól távol álltak. Ők úgy gondolták, hogy a pártpolitikai csatározások helyett a társadalomépítésre, az ifjúsági és a felnőtt társadalom nevelésére kell helyezni a hangsúlyt.

1.Puskás Lajos életének első szakaszai

Puskás Lajos 1901. május 22-én született Gyergyóalfaluban. Édesapja ekkor a helybéli mezőgazdasági iskola szaktanára volt. Székely kisnemesi, ősi ditrói családból származott, katolikus hitben nevelkedett. Nevét nagyapja keresztnevéből örökölte, még volt egy bátyja, Jenő, valamint két huga, Aranka és Iza. A megélhetést biztosító állás, a néhány holdnyi birtok, erdő elegendő volt arra, hogy tisztes életvitelt folytasson a Puskás család. Azonban a család élete tragikusra fordult, 1907-ben betegségek következtében meghalt a négy gyermekes családapa. Az özvegy nem tudta egyedül fenntartani a családot, ezért gazdag rokonaikhoz költöztek Gyergyótölgyesre. Puskás Lajos a kecskeméti árvaházba került, amely tanár-tanító gyermekek számára létesült. Állami segítséggel kezdte el gimnáziumi éveit is Debrecenben, a piaristáknál. Élete itt is tovább nehezedett annak következtében, hogy felületesen törődtek vele, a betegségeket nem kezelték teljes mértékben ki. Ami aztán egész életére sérültté tette a gerinccsigolyáit az volt, hogy szerencsétlenül esett le a nyújtóról. Már gyerekként is fűzőt kellett viselnie, amitől aztán sohase szabadult. Haza kellett mennie Tőlgyesre, s végül az abbamardt gimnáziumi tanulmányait Székelyudvarhelyen fejezte be.

1913-ban Nagyszebenbe költözött az édesanyjával, s a család többi részével. Egy soknemzetiségű környezetben sikerült olyan erdélyi értelmiségivé fejlődnie, aki képes lett arra, hogy megértse a másajkúak tudati-érzelmi világát. Nagyszebenben volt tanára a most híres Nyírő József, erdélyi író, valamint itt élte meg az első világháború viszontagságait, a hatalomváltást, a románok diadalát, s a magyarok megaláztatását. A menekülés időszaka szétverte a magyar középiskolát, s a magyar diákok Fogarasra mentek, hogy itt fejezezzék be középiskolai tanulmányaikat. Puskás Lajos jelesen érettségizett, e közben bátyja Budapesten volt, így ő lett a családban „a férfi”. Nagyszebenben ellenséges hangulat uralkodott, ezért az édesanyja döntésére visszaköltöztek Gyergyóditróba, ahol kevés vagyonuk szerény, ámbár tisztessées életmódott biztosított.

Miután a családi körben normalizálódott valamilyen szinten a helyzet, beiratkozott Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem történelmi szakára, ahol aztán megismerte Májercsik Margitot, akit 1930-ban feleségül vett. Mivel itthon rendeződött a menekültek helyzete, hazajött Erdélybe, majd beiratkozott a bukaresti egyetem történelem szakára, ahol ő volt az első magyar. Azon ritka diákok közzé tartozott, aki magyar létére román diplomát szerzett. Ez részéről teljesen tudatos döntés volt, egy alkalommal ezt mondta: “népem szolgálata ott, és úgy, ahogy és ahol lehet”. Első munkahelye a székelyudvarhelyi református kollégiumban volt. Egy évet töltött ott, ez idő alatt mind a református, mind pedig a katolikus kollégium neki köszönhette, hogy a megszűnés veszélye elhárult a fejük fölül, hiszen a román nyelvet, történelmet és földrajzot, román nyelven oktató tanár hiányában bezárás fenyegette e két, több évszázados intézményt. 1925 őszén Kolozsvárra költözött, ahol aztán végleg le is telepedett. A kolozsvári kegyesrendi (piarista) kezdte el azt a nevelési folyamatot, amely részben az iskolaszövetkezeti mozgalomhoz, részben a cserkészethez kapcsolódott.

2. Puskás Lajos, a nagy nevelő

Nevelői tevékenysége, stílusa, ígényessége tanítványaival szemben, az iskolán kívüli foglalkozások, a nyári táborozások számos konfliktushoz vezetett a piarista gimnázium többi kollégáival, akik még a régi generáció képviselői voltak. Ő nem tudta elfogadni azt az elvet, hogy az iskola csak ismereteket átadó intézmény, elhivatottnak érezte magát munkájával szemben. Erről a következőképpen valott: “Szerintem a tanárság nem kenyérkereseti forrás, hanem a legszentebb hivatás. A tanár ezekben az időkben minden jó mozgalom zászlóvivője, mozgatója kell legyen, kiapadhatatlan energiával.”

Ebben a szellemiségben élve és tevékenykedve ottlétének már az első felében, az 1925/26-os tanévben megalakította a Hangya Tankönyv- és Írószerszövetkezetet, amelyet a kortársai közül többen is a szövetkezeti szellemre, a kisebbségi életre való nevelés egyik kiváló eszközének tartottak. Később megalakította az Alfa szövetkezetet, amely pedig székely, kovásznai szőtteseket forgalmazott. Ugyancsak szövetkezeti keretben létesült a Méhkas is, azonban ez 1940-ben átalakult papírkereskedéssé. A piaristáknál már 1927-ben megalakult az első cserkészcsapat. 1929-ben megszűnt a Hangya szövetkezet, s Puskás figyelme ekkor fordult a cserkészethez. Annyira közel került a mozgalomhoz, annak eszméihez, hogy ettől kezdve, gyakran  még családját is elhanyagolva, a cserkészetnek élt. Hogy mit jelentett neki? Ezt vallja ő maga: “Megyőződésem volt, hogy ez az az intézmény, amelyen át ifjúságunkat kivezethetjük abból az útvesztőből, melybe a kisebbségi sors taszította… Elérendő eredményeink megbecsülést és tiszteletet fognak szerezni kisebbségi népünknek… Részemre ez tehát nem egyesületesdi, hanem egész életre szóló és egész kisebbségi életünkre kiható életprogram.” A katolikus cserkészek parancsnokaként ezzel a meggyőződéssel tevékenykedett, minden idejét a gyerekeknek szánt. 1934-ben a román tengerparti Jamboree-n a román cserkészekkel együtt vettek részt. Ottani szereplésüket jellemzi, hogy a kolozsvári cserkészeket első díjjal jutalmazták, majd az akkori állami hatóságok (cserkészparancsnokság, csendőrség) által jóváhagyott mozgótábort szerveztek a moldvai és bukovinai régiókba. 1937. január 24-i napiparancsával II. Károly király beolvasztotta a cserkészetet a három évvel korábban létrehozott Ştraja Ţării, magyarul “Országőr” szervezetbe. Némi próbálkozás után hamar kiderült, hogy az adott keretek között a magyar cserkészmozgalmat sem fenntartani, sem pedig átmenteni már nem lehetett. A saját nyilatkozata alapján a felnőttek világával akkor került először kapcsolatba, amikor a mamaia-i jamboree után 1937 nyarán bejárta a Szeret mentét, egy tiszta magyar vidéket, ahol ízes csángó-tájnyelven beszéltek a falvak lakói, azonban nemzetiségükről csak félve nyilatkozták azt is, hogy katólikusok.

1939 fordulópontot jelent Puskás Lajos életében. 1938. február 27-én életbe lépett Románia új alkotmánya, amely jogilag is szentesítette a januárban bevezetett “királydiktatúrát”. A pártokat feloszlatták és 1938. decemberében a király létrehozta a Nemzeti Újjászületés Frontját. A törvény lehetővé tette, hogy az ország nemzeti kisebbségei belépjenek a Frontba önálló alosztályokat létrehozva. A magyar vezéregyéniségek dillemába estek, hiszen tudták, ha kimaradnak a Frontból a magyarság maradék jogait is el fogja veszíteni. Voltak, akik felismerték, többek között Bánffy Miklós is, hogy elhanyagolhatatlan a román politikai vezetéssel történõ kiegyezést, megegyezés. Ennek értelmében 1939. február 11-én megtartották a Magyar Népközösség alakuló ülését Kolozsváron, amely Erdély egész magyarságát átfogó kulturális, gazdasági és társadalmi célkitűzésű szervezet volt. Puskás Lajos „politikai pályafutása” itt kezdődött el, hiszen mint az akkorra már ismertté vált cserkészvezetőt, közösségszervezőt megbízták a társadalmi szakosztály szervezésével. Így a Magyar Népközösség tagozati alelnöke lett. Érezte, hogy nem elég, ha csak a gyerekek világával próbálja szolgálni a társadalmat. Ennek hangot is adott egy művében: „Amikor egyformán nyom a mindinkább fasizáló, diktatórikus államrendszer osztálykülönbség nélkül minden magyart, amikor osztályszempontokat félretéve egységes nemzeti frontot kell alkotnunk s ezért nem osztályharc, hanem nemzeti összefogás kell a jelszó legyen. Keresztény hittel és szociális igazságra való törekvéssel kell telitődnie minden magyarnak.[…]Az egységes magyar kisebbségi társadalmunk vezércsillaga, mint egy "háromágú csillag": nemzeti, keresztény és szociális.”

1941-ben megalakult a Tizes Szervezet, mely gyakorlatilag a Népközösség jogutódja, ennek lett az elnöke. 1940-1944 között volt aktivitása tetőpontján, s talán önmegvalósításának csúcspontján is. Ezekben az években a Tizes Szervezet elnöke volt, a Gábor Áron Kollégium igazgatója, tevékenykedett a Nemzetpolitikai Szolgálatban, az erdélyi IX. cserkészkerület parancsnoka, valamint a kerület szervezőtestület elnöke volt. A kerületi parancsnokságot a Tizes Szervezet egyik szobájába költöztette, s így a Tizes Szervezettel együtt intézte ezeket az ügyeket is. Ezek mellett pedig az Alfa és a Méhkas Szövetkezet között is megoszlott a figyelme. Így gondol vissza erre az időszakra: „Pedagógiai elvem az volt, hogy az ország leendő értelmiségi vezetőrétege feltétlen kötelességtudó, keresztény elvű, közösségéért áldozatkész nemzedék legyen.”

Ebben az időszakban a cserkészet eszméje átértékelődött benne, egy folyamataosságot vélt felfedezni a cserkészet és a Tizes Szervezet között: „Ekkori cserkész működésemben már kialakult az az elgondolás, hogy a cserkész-öregcserkész vonalon eljusson a felnőtt "tizedes" szerephez, mint társadalmi szolgálathoz s a "napi jótett" helyébe a tizedes napi szolgálata lépjen. Elgondolásomban így valósult volna meg a cserkészszellemű, új gondolkozású magyar társadalom. Be is vontam a Tizes Szervezet felelős munkájába főtizedesi megbízatások által a legtöbb öregcserkészt. Számomra tehát ekkor a cserkészet már magasabbrendű, a felnőttek társadalmának alappilléréül szolgáló intézmény volt.”

Akcióik közül kiemelkedik az 1942. decemberi téli ruhagyűjtés a honvédség részére, valamint az 1943. november 21-i a kolozsvári rászorultaknak. Horosz Béla kampányának köszönhetően 400 ezer pengő értékű ruhával láttak el körül-belül 5 ezer családot, zsidókat és románokat egyaránt, nemzetiségre való takintet nélkül. Ez hatalmas eredmény volt, s a gyűjtésbe bevonták a cserkészeket is, amivel elkeződött az „ifjú tizedesek” belemrítése a társadalmi munkába.

3. Üldözöttség és megaláztatás

1944 őszének eredményei viszont véget vetettek minden törekvésének. A hirtelen lett magyar és román kommunisták alaptalanul rágalmazták, évekig támadták, a Tizes Szervezetet magyar kémszervezetnek álították be. Folyamatos üldözésben volt része, amitől mondhatni csak a halála váltotta meg. Sokrétű tevékenysége, mint kiállása a magyar négy év alatt a szélsőjobboldali pártokkal szemben, a német megszállás ellen, a Kolozsvárt rombolástól megmentő békepárti tagság mit sem számított. Igyekeztek állásától, sőt szabdságától is megfosztani annak alapján, hogy az 1942-ben megjelent Tizedesek és kolozsvári tizedességben című művében sovinista kijelentéseket használt. Végül sikerült letartóztatniuk 1947-ben, öt hónapig tartották Szamosújváron lágerbörtönben.

A család gondjai megnőttek, négy fiának, feleségének és édesanyjának élete egyre nehezebbre fordult. A ditrói örökséget elatták, Puskás Lajos pedig történelemkönyvek írásába kezdett. A rokonok igyekeztek segíteni, Márton Áron püspök, akivel baráti kapcsolatukat a cserkészet és az egyetemi ifjúság hitéletének ápolása alapozta meg, sosem hagyta magára. Üldöjzői azonban nem tévesztették szem elől. Jóakarói segítségével sikerült falusi, majd néhány kolozsvári általános iskolánál elhelyeszkednie.

Életének legmegalázóbb része 1960-ban következett be, mikor minden 1943. augusztus 23. előtti szolgálati évétől megfosztották. Ennek következtében 13 év képezte betegnyugdíjának alapját, így beteges szervezettel szinte semmiből kellett eltartania hét családtagott. Ugyanakkor fiai ekkor már politikai elítéltként börtönben voltak. Feleségével együtt ott voltak fiaik tárgyalásán, ahol őt háborús bűnösnek, reakciósnak titulálták. Attila fiát 20 év, Csaba fiát pedig 18 évre ítélték. 1964 öröm volt a családnak, hiszen mindkét fiát szabadon engedték közkegyelem által, ő pedig visszakapta a munkában eltöltött szolgálati éveit.

Puskás Lajos 1982. április 10-én vesztette életét gyenge szíve következtében.

4. Fontosabb könyvei, írásai

Cserkészettel kapcsolatban:

  • Él a törvény – Kolozsvár, 1935
  • A tizedéves határkőnél – Kolozsvár, 1937

Társadalmi vonatkozású:

  • Népközösségi utakon – Kolozsvár, 1940
  • Tizedesség és kolozsvári tizedesek – Kolozsvár, 1942

Történelmi vonatkozású:

  • Egyetemes történelem – Kolozsvár, 1946
  • A középkor története – Kolozsvár, 1946
  • Történelmi, irodalmi jellegű fordításai latinból:
  • Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak – Bukarest, Kriterion, 1977
  • Pataki József: Kolozsvári emlékírók 1603-1720 – Bukarest, Kriterion, 1990
  • Julius Caesar: Comentarii de bello gallico – Kolozsvár, 1945

Nagyobb terjedelmű írások nevelésről:

  • A népközösségi nevelés útja – Ellenzék – Vasárnapi szó, 1940. I. 21.
  • Nevelés és népközösség – Ellenzék – Vasárnapi szó, 1940. I. 14.
  • Strázsacserkészet – Kolozsvár, 1937
  • A kisebbségi életformára nevelés iskoláinkban – Kolozsvár, 1937-1938

5. Kitüntetései:

  • Puskás Lajos – a Magyar Cserkészszövetségtől 1941. május 17-én „Arte et marte!”
  • 1936. június 8 – megkapta a Virtutea Cerceteseasca de Argint – de la Cercetasii Romaniei

6. Források:

  • Puskás Lajos: Más jövőt álmodtam
  • Puskás Lajos: Az egységes magyar (kisebbségi) társadalom kikovácsolásáért való munkám a "három ágú csillag" jegyében (1939––1944)
  • Vincze Gábor: Puskás Lajos és a Kolozsvári Tízes Szervezet (HUNSOR publikáció)

Tankó Albert (Berci bácsi) - írta Antal István, 18 sz. Zöld Péter cscs.

Előszó: 

Cserkészvezetői lelki napon voltam Székelyudvarhelyen, ahol arra gondoltunk, hogy menjünk ki a nemrég elhunyt Tankó Adalbert sírjához. Mindenki irt pár sort azzal a címmel, hogy „Kedves Berci bácsi”. A sírjánál megosztottuk egymással azt, amit leirtunk, imádkoztunk, énekeltünk. Ennek a hatására született meg bennem az elhatározás, hogy ő lesz az a személy, akiről írni fogok.

Tankó Adalbert – Berci bácsi

Életét a fiatalságnak szentelte, már tanítóként Kecseten próbálta a gyerekeket az öntudatosságra, a fegyelemre és az egymás iránti szeretetre nevelni. Berci bácsinak nagyon fontos volt a hagyományápolás, érdekelték a népi értékek, ezért is hozott létre egy tánccsoportot. Kikerülve Udvarhelyre már a rendszerváltás előtt próbálta az ifjúságot összefogni. A „Pionir” házban szakőrvezető volt, faragással foglakozott, rengeteg ifjúnak megtanítva ennek a művészetét.

Az első, akkoriban ritkaságnak számító, túrát Feri bácsival közösen szervezték meg a DÉL HARGITÁBA. 1990-en januárjában már kezdett mozgolódni, hogy az ifjúságnak valami összefogó szervezetet kellene létrehozni. A cserkészet mellett döntve, újságban meghirdették az első cserkész összejövetelt. Az első meghirdetés után felkereste őt egy „idegen” aki Jó munkát! köszönve lépett be hozzá, szolgálatra jelentkezve. Ezek után még 35 régi cserkész kereste fel őt, akikkel közösen 1990. február 27-én megalapították az első cserkészcsapatot Budvár néven. A Budvár nevet a csapat azért kapta, mert Berci bácsiék ezen a néven tartották az expedícióikat. A később megalakuló Romániai Magyar Cserkésszövetségnek ezt írásos, fénykeppes beszámolóval igazolják.

             Ez év májusában részt vett a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulásánál, ahol egy kész őrssel jelent meg. A Szövetség megalakulása egy plusz  lendületet adott. Nekifogtak a csapatépítésnek, majd a környékbeli falvakban segítettek számos cserkeszcsapat elindulásánál.

Berci bácsi az országos vezetésnek a mozgató rugója volt, áldozatkész tevékenységet fejtett ki, mint elnökségi tag és mint kerületvezető is, haláláig. A környékbeli csapatokkal karöltve őrsvezetőket, rajvezetőket és segédvezetőket képeztek ki. A feleségével együtt másodikos korosztálytól kezdték a cserkésztoborzást. A felesége támogatta munkájában, és ez sokat jelentett neki.  Csapatparancsnokként rengeteg munkát áldozott a csapatért, a vezető társaiért és mindazokért, akik a cserkészetben tenni akartak. Mindezeket önzetlenül es kitartóan cselekedte. Az udvarhelyi körzet jelenleg működő csapatainak a szikraembere volt, több településen működik általa alakított cserkészcsapat: Szentkirályon, Szentegyházán, Szentegyházasfalun, Lövétén, Farkalakán, Korondon, Parajdon, Szovátán.

 

Permanent link to this article: https://www.rmcssz.ro/nagy-neveloink/