Karácsony elôtti utolsó napon a szupermarketbe siettem
megvenni a maradék ajandékokat, amiket korábban nem
tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem
magamnak: " Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni
és még annyi más helyre
kell mennem" "Karácsony kezd egyre idegesitôbbé válni
minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és ataludni az
egészet."
Végülis át tudtam magam fúrni a jatékosztályra és el
is kezdtem átkozni az árakat, azon tunôdve hogy a
gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága
játékokkal? Amig nézelôdtem a játekosztályon,
észrevettem egy ötévesforma kisfiút, aki egy babát
szorított a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan
nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette allô idôs
hölgyhöz: "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég
pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?" Az idös hölgy ezt
felelte:
"Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a
babát,kedveském"
Aztan megkerte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet,
amig ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak
még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tôle, kinek
szeretné adni ezt a babát? "Ezt a babát szerette a
húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most
Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó
elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi
neki, de a kisfiu sajnalkozva válaszolt.
"Nem, Telapó nem viheti oda neki, ahol most ô van. Oda
kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ô odaadhatja a
hugocskámnak, amikor odamegy."
A szemei olyan szomorúak voltak amig ezt mondta. "A
húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.
"Apa az mondja hogy Anya is el fog menni Istenhez
hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a
húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök
az
üzletbôl.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról,
amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy
Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog
engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kívánom, bárcsak ne kellene
elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell
mennie, hogy a húgommal legyen."
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel,
nagyon
csendesen. Gyorsan a pénztarcámhoz nyúltam, és
kivettem belôle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
"Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis
lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzaadtam némi
pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd
elkedzdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még
egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég
pénzt."
Aztán rámnézett és hozzátette: "Megkértem tegnap
Istent mielôtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen,
legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát,így
anyukam neki tudná adni a húgomnak. Meghalgatott! Még
szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál
feher rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem
kérni Istentôl.
"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a
babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a
fehér rózsát." Pár perc múlva az idôs hölgy
visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban
fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
Sehogyse tudtam kiverni a kisfiút a fejembôl.

Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikkje két nappal
ezelôttrôl, amelyik említett egy részeg embert, aki
ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nô és
egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya
kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e
az életfunkciók fenntartását szolgaló gépet, mert a
fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómaból, amibe
esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nap múlva, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt
a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy
a fiatalasszony elhunyt.

Nem tudtam megállitani magam, hogy ne vegyek egy
csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem,
ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik
így megmegtehették az utolsó búcsújukat a temetés
elôtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát
tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt
helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy
az életem örökre megváltozott. Az a szeretet,amit ez a
fisfiú érzett az anyukájárt és a húgáért - még a mai
napig is nehéz elképzelnem.

És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg
ember elvette tôle.