|
|
|
|
Egyik: Indulj el, gondolatban, és keresd fel azt a helyet, ahol jól érzed magad... egy kertben? a mezön? a folyó vagy patak partján? a domboldanlon? vagy egy hegytetön? ott ülsz vagy állsz, ahol jól érzed magad... talán egy fának, egy sziklának támszkodsz, vagy hanyatt fekszel ott látod az eget, a felhöket, a nap sugarait vagy a hold fényét, ahol jól érzed magad... érzed alattad a földet, a füvet, egy kavicsot... meghallod a hangokat, a szél, a fák lombjainak susogását, madárfüttyöt, a távolban egy kutya vakkantását, egy elsuhanó autó zaját, a csend hangjait megérzed az illatokat,ott ahol jól érzed magad, a mezö illatát, a virágokét, a levegöét
idözz el itt egy kicsit, most, vasárnap reggel, ahol jól érzed magad... - a Teremtésben, ahol a Teremtövel találkozol...
Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Egyik: HISZEK EGY ISTENBEN, MINDENHATÓ ATYÁBAN, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTÔJÉBEN.
Másik:
Egy éjszaka egy béka brekegése zavarta meg a kolostor kertjében imádkozó szerzetest. Megpróbált nem odafigyelni rá, - hiába. Elfutotta méreg és rákiáltott a békára: „Csönd! Imádkozom!"
A szerzetes kérése, mivel szent ember volt, meghallgatásra talált az égben. Minden teremtmény nyomban elnémulva adta meg neki az imához szükséges csendet.
De ekkor egy hang zavarta meg a barát imáját. Belülről jött, a lelke mélyéről: „És ha Isten ugyanolyan szépnek találja a béka brekegését, mint a te zsoltáros imádat?!..." „Mi tetszhet már Úrnak egy béka brekegésében? - válaszolta a szerzetes kelletlenül. De a hang nem csitult el: „Akkor miért teremtette az Isten a békát ilyen hanggal?"
A barát elhatározta, utána jár a kérdésnek. Odaszólt a békának: „Brekegj!" A béka teljesítette a parancsot, hamarosan a környék összes békája csatlakozott hozzá. Koncertjük betöltötte az éjszakát. A szerzetes hallgatta, hallgatta, egyre szebbnek találta a késői békazenét. Harmonikusan illett a holdfényes éjszakához.
Amikor felállt, hogy cellájába menjen, még egyszer hallani vélte a hangot a lelke mélyéből: „Régen nem éreztem már ennyire, hogy hiszel bennem..." súgta fülébe a Teremtő...
Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Másik: ÉS JÉZUS KRISZTUSBAN, AZ Ô EGYSZÜLÖTT FIÁBAN, A MI URUNKBAN,
Egyik:
"Vádlott, beismeri-e, hogy vallásos törvények és hagyományok megszegésére buzdított?" "Beismerem..." "Vádlott, beismeri-e, hogy bünözökkel, a nép elnyomóival, asszociális elemekkel, a társadalom söpredékével tartott szoros kapcsolatot?" "Beismerem..." "Vádlott, beismeri-e, hogy kritizálta az egyházat, söt, néha ellene is dolgozott?" "Beismerem..." "Vádlott, beismeri-e, hogy megfelelö képesítés nélkül gyógyító tevékenységet folytatott?" "Beismerem..." "Vádlott, mondja meg a nevét és születési helyét!" "Nevem Jézus, a judeai Bethlehemben születtem..."
Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Egyik: AKI FOGANTATOTT SZENTLÉLEKTÔL, SZÜLETETT SZŰZ MÁRIÁTÓL, Másik: engem nem kédeztek születésemkor aki megszült nem kérdezték születésekor senkit sem kérdeztek születésükkor kivéve Öt, az egyet és Ö igent mondott (Kurt Marti)
Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Másik: SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT
Carl Gustav Jung, a lelkészcsaládból származó svájci pszichológus, házának egyik ablakára a keresztet hordozó Krisztus képét festette. "Tudja, ez a legfontosabb, amit meg kell tanulnunk... - mondta egy látógatójának, egy teológiai tanárnak.- Nemrég jártam Indiában és ott erre újra rádöbbentem: bármely földrészen éljünk is, a szenvedés kérdésével meg kell bírkóznunk. Tudja, a távolkeleti ember megkisérel érzéketlenné válni a szenvedéssel szemben. Mi, nyugatiak inkább a legkülönbözöbb testi, lelki és szellemi kábítószerekhez folyamodunk. Egyik sem kielégítö megoldás. A szenvedést le kell gyözni. Legyözni pedig csak akkor lehetséges, ha mangunkra vállaljuk. Ezt tanuljuk a keresztet hordozó Krisztustól"
Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Másik:
MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK. ALÁSZÁLLT A POKLOKRA, HARMADNAPON FELTÁMADT A HALOTTAK KÖZÜL, FÖLMENT A MENNYBE, OTT ÜL A MINDENHATÓ ATYA ISTEN JOBBJÁN; ONNAN JÖN EL ÍTÉLNI ÉLŐKET ÉS HOLTAKAT.
Egyik: egyes urak szeretnék ha majd a halál minden számlát kiegyenlítene és az urak uralma s szolgák szolgasága mindörökre s végleg jóváhagyattatna
egyes urak szeretnék ha az örökkévalóságban megmaradhatnának drága sírboltjaikban s szolgáik az olcsó közsírokban
de jön egy feltámadás egészen más mint vártuk jön egy feltámadás mikor isten támad fel az urak ellen és minden urak ura a halál ellen (Kurt Marti)
Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Egyik: HISZEK SZENTLÉLEKBEN.
(Másik) (Egyik) a remény – gyalog jár a remény – biciklizik a remény – vonaton utazik (Egyik) (Másik) a remény – felhöket nézeget a remény – köszön a holdnak a remény – tatlál idöt (Másik) (Egyik) a remény – megvédi a sünt és a fákat a remény – menekülöket bújtat a remény – papír-zacskóba vásárol (Egyik) (Másik) a remény – elbukik és feláll újra a remény – áthág a hegyeken a remény – a tengert átússza (Másik) (Egyik) a remény – kiváncsi marad a remény – felfedezi, mi öszetartozik a remény – szövetségesek keres (Egyik) (Másik) a remény – tud nélkülözni a remény – élvezni tud a remény – szerelmet lobbant lángra (Másik) (Egyik) a remény – tud haragudni a remény – tud szomorú lenni a remény – tud éltetön nevetni (Egyik) (Másik) a remény – küzd mások igazáért a remény – táncolva ünnepel a remény – gyengéddé tesz (Másik) (Egyik) a remény – nincstelen a remény – mindent akar a remény – imádkozik isten országáért
Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Egyik: HISZEM AZ EGYETEMES KERESZTYÉNANYASZENTEGYHÁZAT, A SZENTEK KÖZÖSSÉGÉT, A BŰNÖK BOCSÁNATÁT, Másik: elindultak, egykor, a keresztyének hogy tanitsák – fehérnek, feketének: nem szentek - a hegyek nem szentek - a források nem szentek - a fák nem szentek - az álatok nem szentek - az emberek semmi sem szent, mi földi csak isten szent, a mennyei és megszentségtelenítetették a földet ök, mi isten gyermekei (Kurt Marti) Mindnyájan: llaudates omnes gentes
Másik: HISZEM LELKÜNKNEK FELTÁMADÁSÁT ÉS AZ ÖRÖK ÉLETET. Egyik: Úgy történt, hogy ikrek fogantak az anyaméhben. Ahogyan növekedtek, úgy növekedett hálás örömük is. „Hát nem nagyszerű, nem csodálatos, hogy élünk?!" –szólalt meg az egyik. Így kezdték világukat felfedezni. Amikor pedig ráleltek arra a bizonyos zsinórra, amely anyjukhoz kötötte és táplálta őket, lelkendező örömben törtek ki: „Milyen végtelen az anyánk szeretete, hogy saját életét osztja meg velünk!" – Így teltek a napok, a hetek, a hónapok. Aztán egyszer csak észrevették, hogy nagy változások történnek.
„Mit jelentsenek ezek a változások?" – kérdezte egyikük. „Ez azt jelenti –felelte a másik -, hogy hamarosan elhagyjuk majd ezt a csodálatos világot..." morfondírozott a másik. „De én egyáltalán nem akarom elhagyni ezt a világot!" –csattant fel a másik – „én örökre itt szeretnék maradni. „Hát, nincs más választásunk, mennünk kell," - felelte a testvére, és még, kissé bizonytalanul hozzá tette: „talán, talán mégis van élet a születés után..." „Ugyan már, hogyan lehetne?!" – ellenkezett a testvére. „El fogjuk veszteni az éltető zsinórt, és a nélkül meg hogyan lehetne életben maradni? … Meg aztán mások is voltak már előttünk itt, ebben a méhben, azoknak is el kellett menniük, - de, de egyikük sem tért vissza sohasem. Hát egyikük sem mondhatta meg, hogy valóban lenne élet ott, kint is... Nem, hamarosan közeledik a vég, hidd el!" Egyre lehangoltabb lett, végül kifakadt: "Ha a fogamzás a születéssel végződik, mi értelme van egyáltalán ennek a méhen belüli életnek? Teljesen értelmetlen az egész. – Sőt, még az is lehet, hogy az a bizonyos anya nem is létezik." „De hát léteznie kell", - ellenkezett a másik -, hogyan lehetnénk különben itt és maradhattunk volna eddig életben?"
„Láttad te, valaha is, ezt - az úgynevezett - anyát? – És ha csak a képzeletünk szülte Ha mi csak kitaláltuk, hogy jobban elviseljük ezt az életet itt...?!"
Így teltek utolsó napjaik az anyaméhben. Kétségek, kérdések, félelmek gyötörték őket.
Aztán elérkezett a születés ideje. Amikor az ikrek elhagyták eddigi világukat, szemük kinyílott, rácsodálkoztak az új világukra. ... és amit ott találtak, az minden képzeletüket messze felülmúlta...
Másik: Ámen Mindnyájan: llaudates omnes gentes
|
|
|
|
|