Mesteri szakvizsgadolgozat alkalmazott teológiából 

Vezető tanár: Dr. Dr. hc. Hézser Gábor

Végzős hallgató: Márton Előd

KOLOZSVÁR, 2006

I. Bevezető

Sokat keresgéltem, amíg erre a témára találtam. Helyesebb, hogyha azt mondom, hogy felfedeztem magamban a témát. Benne vagyok a témában, csak nem mértem fel a téma jelentőségét. A vezető tanárom segített a keresgélésben. Mindenképpen a serdülőkori identitást akartam vizsgálni. Ennek rengeteg aspektusa van. Nagy megtiszteltetés ért, amikor rádöbbentem, hogy a cserkésztáborok szempontjából vizsgálhatom a kérdést.

Már 10 éve serdülő cserkészcsapat vezetője vagyok. Rengeteg tábort szerveztem, éreztem a varázsukat és mai napig élek a varázsukból. Nem tudtam, hogy mi végre szerettem, de szerettem. Érdekes nyomozó feladatnak álltam elébe: interpretálni a tábori rítusokat. Nem volt könnyű, nagyon sokat kellett utána olvasnom. Eleinte attól tartottam, hogy az interpretálással számomra elvész a tábori rítusok hatása.

A dolgozatom céljául azt tűztem, ki, hogy megállapítsam, hogy a cserkésztábor rítusai hogyan segítik a serdülőkorú fiú identitáskeresését.

A cél eléréséhez kidolgoztam a saját rituálémat. Az első fejezetben ismertetem a szimbólum, a rítus, a rituálé útját az ókortól napjainkig. A második fejezetben ismertetem a serdülőkorú fiú identitását. Tárgyalom a serdülőkort, ennek kapcsolati rendszereit. Ez után a fiúk sajátos világát ismertetem. A fejezet végén az identitás integrálásának kérdését elemzem fejlődéslélektani és katekétikai szempontból. A harmadik és egyben az utolsó fejezet első felében a szimbólumok értelmezését kutatom. A fejezet második felében interpretálom a cserkésztábor rítusait. Ismertetem röviden a cserkészmozgalmat, ezen belül a tábor jelentőségét. Táborvezetői önreflexióm után, ismertetem kérdőívek alapján a cserkésztábor hatását a serdülőkre. A fejezet végén elemzem a tábori elemek rítusértékét.

A kérdéskört az átmenti rítusok, rites de passage keretén belül vizsgáltam. Eleinte csak okoskodásnak tűnt az elmélet, de a dolgozat folyamán kezdtem magamévá tenni az elméletet.

A kérdéskör jobb megértéséhez kérdőívet használtam. Írtam egy táborkezdő és egy táborzáró liturgiát. Ezt alkalmaztam is cserkészeim között. Az elméletet és a gyakorlatot összevettettem, hogy meggyőződjem a kérdés valóságosságáról.

II. A rítusok az ókortól napjainkig

1. Szimbólumok

A pasztorálantropológia a gyakorlati teológia azon ága, amely a teremtett világ és az ökumené közötti aktuális kölcsönhatást az üdvtörténet szempontjából vizsgálja.

Feladatkörébe tartózik az egyén és környezet közötti kölcsönhatás empirikus analízise és az így nyert felismerések rendszerezése. Másik feladata, az egyén és környezet közötti kölcsönhatásának, mint Istennek az egyház számára adott kihívásnak, teológiai értelmezése

A fenti vizsgálatok alapján konkrét és aktuális, gyakorlati ajánlások megfogalmazása az egyházi és a gyülekezeti praxis számára.

Rávilágít a szimbólumok jelentőségére. A vallásgyakorlatnak komolyan kell vennie a szimbolikus kommunikáció jelentőségét.

A szimbólumok és az esztétikum összekapcsolják a múltat ás a jövőt. Szimbolikusnak, azokat a kifejezési formákat nevezzük, amelyek az általános-emberi tapasztalatokat személyes formában fejezik ki és viszonylag függetlenek a környezeti és a szocioökonómiai feltételektől.

Egyes teológusok, pl. H. Cox szerint, az élet esztétikai, érzelmi és szimbolikus (időtlen) aspektusai segítségével teremthetünk leginkább kapcsolatot a múlt és a jövő között. J. Moltmann megállapítja, hogy korunkban az ember „új szabadságot” nyert ugyan, de az ehhez járuló új törvények és az engedelmesség elnyomják az esztétikai kategóriákat. Attól tart, hogy így az etika egyeduralomra jut. Fennáll a veszély, hogy mindaz, amit a teológiai tradíció képekben és esztétikai kategóriákban tudott leghatékonyabban kifejezni, feledésbe merül.[1]

Az esztétikum sorozatosan ismétlődő megjelenési formái, mint például az emlékünnep a megelevenítő, reprezentáló játék (a misztériumjátékok), vagy a meditáció célja nem a közvetlen, innovatív hatás kifejtése. Ezek célja, hogy sajátos eszközeivel és lehetőségeivel emlékezetben tartson örök érvényű, az élet számára elengedhetetlenül szükséges értékeket. Így képessé teszi az embert arra, hogy élettapasztalatát és világképének horizontját bővítse, a múlt eseményeit újra átélve terjeszti ki a jövő határait és így a múltat a jövő szolgálatába állítsa. A szimbólumokban kifejezett ideálok, ha aktualizált érzelmi kifejezésmódra találnak, hathatós segítséget nyújtanak, ahhoz, hogy egy társadalom felül tudjon emelkedni önmagán, transzcedentálni tudja önmagát.

A szimbólum iránti igény napjainkban is él. A mélypszichológia hangsúlyozza, hogy szimbólumok nélkül a modern ember sem képes élni. Ma is sok olyan életterület van, ahol transzracionális formában közelítjük meg a valóságot. Ha az egyházi szimbólumok nem aktualizálódnak, ha nem gondozzuk őket, és nem gondoskodunk róluk, ha magukra maradnak, akkor a tudatalattiban fejtik ki hatásukat és neurotikus kényszerrendszerek alakulnak ki, ismétlési kényszerré deformálódnak. Így alakul ki a mágia gyakorlata. Ködbe vész a tartalom.

A vallásos gyakorlatban a szimbólumokat nem hanyagolhatjuk el, hiányukat nem lehet verbális-kognitív elemekkel pótolni. Más az intellektuális meggyőzés és más az érzelmi megtapasztalás hatása. A döntő befolyást az utóbbi fejti ki.

2. Rítusok különböző tudományos megközelítése

A szimbólum eleme rítusnak. A továbbiakban a rítus különböző megközelítéseit ismertetetem.[2]

2.1. Őstörténeti megközelítés: mágia és mantika, mint a rítus első megjelenési formái

A rítusok és szimbólumok ősködbe vesző hátterébe a mágia és a mantika áll, amikor az ember különböző manipulációkkal és technikákkal (elsősorban áldozatból való jóslással) kíséri meg a jelent és a jövőt kényszerítőlég befolyásolni.

Ezekből a gyökerekből alakult ki a rituálé. A rituálé a társadalomtudományokban olyan hagyományosan meghatározott, standardizált, expresszív, nem mindennapi cselekménysort jelöl, amely szent dolgokkal szembeni magatartást határoz meg és alakít, erősíti a csoportidentitást és a közösségérzetet. A rítus a rituálénak egy alkotóeleme vagy szakasza.

2.2. Pszichopatológiai megközelítés: a rítus, mint kényszercselekmény

Freud a rítus-jelenséget és a vallást a kényszercselekmények nevezte,  a kényszerneurózisok közé sorolta és teljesen jelentéktelennek ítélte. A rítualizálódott kényszercselekmény elmaradása masszív félelmet vált ki. Freud véleménye nem állja helyét. A kényszercselekmények individuálisan jelennek meg, a vallási rítusok pedig közösséghez kötődnek. Az ismétlődő ritualizálás struktúrát és biztonságot nyújt. A vallásos rítus, ha önmagáért való kényszerré válik, akkor lélekromboló.

2.3. Funkcionális megközelítés

2.3.1        A rítus, mint az életszakaszok közötti átmenet segítője

Arnold van Gennep etnológiai megközelítésből vizsgálta a rítusokat. Megállapította, hogy az egyes életszakaszok közti átmenetet a legtöbb ősi kultúrában rítusok kísérték. Ezeket Van Gennep „rite de passage”-nak, átmenetek rítusainak nevezte. Ezen rítusok azonos alapstruktúrát mutatnak. A következő fázisokat lehet megkülönböztetni:

1.kiválás az addigi szociális státuszból-ide kiválási rítusok kapcsolódnak(rites de separation)-

2. küszöb- vagy transzformációs fázis (rites de marge)

3. a reintegráció szakasza- ide a közösségbe való visszatagolódás (incorporatio) rítusai kapcsolódnak. (rites d’agregation)

Az élet átmeneti szakaszainál, a természetes krízispontokon megjelenő rítusok az individuális és szociális integrációt segítik. A terápiás céllal alkalmazott ritualizálás számára tanácsos ezt az egymásba kapcsolódó rítus-triádát követni.

2.3.2. A rítus, mint a szociális dráma rendezője

A 60-as években V. Turner angol antropológus továbbfejlesztette a rite de passage elméletet. Ezt nevezzük liminalitás-elméletnek. Elképzelése szerint a szociális élet dramatikus jellegű: az ember egyaránt programozott kooperációra és konfliktusra. Ezt a kettősséget nevezi Turner szociális drámának. A ritualizáció arról gondoskodik, hogy az érzelmek és a cselekmények a szociális dráma során kontrollált formában jelentkezhessenek. Ezek a rítusok vallási gyökerekre nyúlnak vissza, ezek később deszakralizálódtak.

Különbséget tesz a rituálé/rítus, a szimbólum és a ceremónia között.

A rítus előre meghatározott magatartás-forma, amelyet nem a rutin, hanem valamely misztikus, felsőbbrendű lénybe vagy hatalomba vetett hit alakít ki. Ha egy életszituáció a saját erőforrásokból nem odaható, akkor extra nosra van szükség. A rítualizálás funkciója az integráció segítése. Ilyen értelemben a rítus jellegénél fogva transzformál.

A szimbólum a rítus legkisebb egysége, intenzív érzelmeket vált ki és ezzel cselekvésre késztet. A rituálénak és a rítusnak mindig szimbolikus, többszörösen értelmezhető jelentése van.

A ceremónia jellegénél és funkciójánál fogva a rítus ellentéte. A rituálék célja a transzformáció, a ceremónia ezzel szemben fenntartó és megtartó, megőrző-megerősítő, konfirmáló hatást fejt ki.

Ha a rítus túl gyakorivá válik, életszituációhoz nem kapcsolódó alkalmazás miatt rutinná válik, ceremóniává alakul, elveszti transzformativ-innovativ hatását. Freud megállapítása, mely szerint a rítusok kényszercselekmények és kényszerneurózisok kategóriájába tartóznak, a ceremóniára vonatkozik.

A rítus transzformációs hatása a van Gennep által meghatározott második fázisban, küszöb vagy transzformációs szakaszban jelentkezik, a liminalitás idején.

Ennek a szakasznak jellemzői:

1. Az érintettek átmenetileg elvesztik szociális státuszukat. A törzsi társadalmakban megjelenő ős-rítusok ezt a következő szimbólumokkal fejezték ki: halál, embrionális lét, meztelenség, sötétség, a vadon őserdő.

2. A liminális krízisnek közösségalkotó alkotó ereje van. A státuszt vesztők intenzív közösségbe, communitasba tömörülnek. Ezt a teljes egyenrangúság, uniformizálódás jellemzi. Ez jelentkezhet ruházatban, kötött magatartás-formában. Erre az uniformizáló jellegre utal a pubertáskorú fiatalok divat-kényszere.

Turner szerint a communitas akkor alakul ki, ha a szociális struktúrák hatályon kívül helyeződnek. Ebben az állapotban megszűnnek a társadalmi szerepkényszerek, a státusz és hatalmi-pozicionális különbségek. Az „én”-ből „mi” lesz, ez felemelő élményt nyújt. A csoport maga keresi és alakítja normáit, és ezeket összeveti az aktuális társadalmi konvenciókkal. Közösen találnak megoldást a fellépő krízisekre, a kooperáció formájára és az egyéni szféra biztosítására. A világnézeti és magatartásbeli értéknormák elleni lázadás, azok megkérdőjelezése a tag önmagára találásának legértékesebb lehetősége.

A vallásos communitasba a vezető gondozza a tagok „hitért való tusakodását”, az istenkeresés készségét és képességét. A fiatalok rendelkezésére bocsátja azokat az értelmezési rendszereket, melyeket a teológia nyújt, evangéliumként, azaz lehetőségként, nem törvényszerűen, kényszerformaként. A csoportban történő nevelés célja az, amit a humanista pszichológia, C. Rogers nyomán, személyesen feldolgozott és operacionalizálható (a mindennapi életgyakorlatra alkalmazható) gyakorlóelméletnek nevez. A vallásgyakorlat központi eleme az önmegismerés. A hitismeret és az önismeret korrelációs folyamat.[3]

Különböző kultúrák szentnek tekintik és szentként tisztelik a communitas-élményt. Ez az élmény ritkán jelentkezik. Ilyenkor sikeres a kommunikáció. Ilyenkor igazolódik a pasztorálpszichológusok azon megállapítása, mely szerint a kommunikáció sákrámentum.

3. Ebben a communitas-időszakban addig ismeretlen módon és intenzitással jelentkezik a személyes és közösségi spontaneitás, kreativitás, közvetlenség és konkrétság. Mindez az erő különösen intenzív megtapasztalását hozza. Turner ezt flow –élménynek nevezi. Ilyenkor az egyén egybe- és belefolyik a rítusba, az egoja átmenetileg kikapcsolódik. Az egység és a tisztaság érzete uralkodik el. Ehhez a víz, a fény, a fehérség szimbólumai kapcsolódnak. A rítusban résztvevők „revitalizálódnak”, feltöltődnek életerővel és megerősödve térnek vissza a régi közösségi struktúrákba. A 60-as években a hippi-mozgalom erejét éppen ez a communitas- és flow-élmény adta.

Az egyéni élmény egy hermeneutikus körben történik. Az, amit mások átéltek, hasonló helyzetben segíti a saját tapasztalattal való boldogulást.

4. A liminális rítusok természethez igazodó rítusok. A modern, a technika által meghatározott társadalmi viszonyok között az élet egyre kevésbé igazodik a természet által megszabott ritmushoz, a munka, a játék és szabadidő egysége felbomlik, az életritmust az iparosodott táradalom igényei szabják meg.

A rítusfolyamatok a szabadidő szférájába helyeződtek át, morális elkötelező erejük elveszett, a résztvevők az aktív szereplők és a nézőközönség csoportjára oszlanak. Ezek a rítusok V. Turner megállapítása szerint valláspótlékká váltak. Az egyházi, vallási liturgiák, amelyek eredetileg ezt a megújító élmény tapasztalatot és erőforrást hivatottak közvetíteni, ma már csak távolról emlékeztetnek eredeti funkciójukra. Már nem liminális, változást és át-változást jelentő rítusként jelennek meg, hanem csak utalnak az egykori vitalizáló rítusra, liminoiddá csökevényesedtek. A spontaneitásból normatív viselkedés, az élményből ideológiai norma lett, a communitasból személytelen egymásmellettiség.

Amikor a liminális rítus liminoid lesz, rekonstruálni kell. A rituális alakításnál fontos, hogy a liminális és a liminoid rítuselemek harmonikusan integrálódjanak. A rítus meg kell feleljen a csoport valóságos és aktuális lehetőségeinek és szükségleteinek, illetve a tradíció erejét közvetítő, hagyományosan kialakult rítuselemeknek. [4]

2.4. Strukturális megközelítés

Ahol a communitas megvalósul, ahol a flow élmény kiváltódik, ott Turner szerint, átmenetileg, egy megszokott-begyakorolt renddel ellenkező anti-struktúra jön létre. Ez az antistruktúra ős-ideálokat és utópiákat idéz fel és azokat rövid időre átélhetővé teszi. Ebben rejlik a transzformációs, át- és megváltoztatni tudó potenciál, egy olyan erő, amely relativizálja a megszokottá vált és normálisnak tartott társadalmi, közösségi differenciálódást. A rítus transzformációs aspektusát kidolgozó irányzat Winnicott átmeneti-tárgy elméletét alkalmazza a rítusokra.

2.5. Interakciós megközelítés: a rítusok a mindennapok ritualizált interakciói

Ha Erwin Goffman kutatásának eredményeit figyelembe vesszük, akkor meg kell állapítanunk, hogy mindennapjaink megszokott interakciói sokkal kevésbé szabadok és spontánok, mint gondolnánk. Az ember a közösségi-társadalmi interakciói során egy image-t alakít ki és ezt igyekszik mindenképpen fenntartani. Az önképek egyrészt individuálisak, másrészt kollektívek. Minden társadalmi-közösségi csoport kollektíve is létrehozza a maga önképét, amelyhez tagjainak igazodniuk kell. A látszat megőrzésén féltékenyen őrködik az adott közösség. Az interakciós rítusok betartása stabilizálja a kapcsolatot és az önképet. „Valakinek (az önmagáról kialakított) image-a szent, ezért az annak fenntartásához szükséges expresszív rend rítusokra szorul.” (Goffman) A rítus itt is a szent szolgálatában áll. Az image, az önkép itt úgy jelenik meg, mint a személyes identitás fontos alkotó eleme, amelyet a kommunikatív, ritualizált interakció ápol-erősít vagy gyengít-lerombol.

Az egyházi- liturgikus rítus az embert elfogadja transzcendens önképével, feltétel nélkül. A személyben kialakul az elfogadottság érzése, ami az önelfogadás alapja. Ez a transzakció-analizis „o.k. vagyok”-ja.[5]

2.6. Ontogenetikus megközelítés: rítus, mint csecsemőkori alaptapasztalat

            Az anya és az újszülött közötti kapcsolatot E. H. Erikson szerint igen magas fokú ritualizáció irányítja: a felébredő újszülött az anyában egész sor érzelmi, verbális és manipulativ reakciót vált ki. Azokat a reakciókat, amelyek előre prognosztizálható reakciót váltanak ki, meg fogja ismételni. Így növekszik úgy az anya biztonságérzete, mint a gyerek élvezet-nyeressége. Az így kialakuló, ismétlődő rítus individuális és tradicionálisan meghatározott sztereotípiákat követ. A folyamatot a csecsemő testi szükségletei irányítják. Ezek kiszolgálása életben maradást biztosít. A rítusnak itt életfenntartó jelentősége van.

A rítus, Erikson szerint, formális, sztereotipikus, ismétlődő és spontán, improvizált módok vegyülete.

Az ontogenetikus forma jelentősége és funkciója:

1. A gyermeket megismerteti az emberi magatartásmód bizonyos formáival, szocializál.

2. A rituálé megerősíti az anyját szerepkörében és egyben a gyermeknek jó önképet ad, identitását erősíti.

Feloldja a latens ambivalenciákat. Erikson szerint, amit szeretünk, azt időnként gyűlölni is tudjuk. A mindennapi rítusok, akárcsak a vallási rítusok szükségesek ahhoz, hogy a szeretetről megbizonyosodjunk, az a gyűlölettel szemben megerősödjön.

A rítus segít megőrizni az élet numinozus (transzcendens) minőségét. A csecsemő anyjától való teljes függősége és az anya állandóan megismétlődő, feltételtől vagy érdemektől nem függő szeretetteljes gondoskodása a vallásos érzés központi komponensét közvetíti: „a numinózum meggyőz arról, hogy a tőle való elszakadás veszélye legyőzetett, megerősít individuális egyediségünkben és ezzel megteremti számunkra az énérzet alapfeltételét…”[6]

3. A rituálék meghatározása

A rituáléknak fontos szerepük van a pszichoterápiás stratégiában. A Frank által „rituálénak” nevezett pszichoterápiás összetevők a mítoszokkal szerves egységben juttatják kifejezésre a gyógyító folyamat keretén belül kifejtett hatásukat. A rituálék az istenek példaértékű tetteinek és ténykedéseinek utánzását és ez által a felelősségteljes emberi lény megnyilvánulását jelentik a mitikus társadalomban élő ember számára. Átvitt értelemben a rituálé olyan cselekvést jelent, ahol a személy egy magasabbrendű autoritásnak az előírását, útmutatását követi a kívánt változás elérése érdekében, egy olyan helyzetben, a melyben a személy saját elképzeléseit gyakorlatba ültető kísérletei kudarcot vallottak. A rituálé tehát a változás szolgálatában állított változtatásként fogható fel.

A problémák fennmaradásának fő oka a személy lemerevedése azokba a cselevési mintázatokba, amelyeket a különböző élethelyzetekkel való szembesülés folyamatában alkalmaz. A rituálé az az eszköz, vagy „út”, amelyik az elvárt kimenetelhez vezet.

Sargent szerint a rituálék olyan előírt szimbolikus cselekvések, vagy cselekvéssorozatok, amelyeket meghatározott sorrendben kell végrehajtani.[7] A rituálék szöveggel is párosulhatnak, bár ez nem kötelező. Főleg az élményterápiák keretén belül alkalmazott rituálék ölthetnek olyan formát, amelyben a verbális kommunikáció akár teljes mértékben hiányozhat.

Bergman a rituálékat a családterápia szemszögéből vizsgálja. A rituálé mozgósíthatja azt a társas közeget, amelyik a problémát létrehozta és fenntartotta, azt remélve, hogy maga a probléma is változik.[8]

A szűkebb értelemben felfogott rituálék olyan szigorúan algoritmizált cselekvéssorozatok, amelyek keretén belül nincs lehetőség az egyes szekvenciák felcserélésére, kiküszöbölésére, helyettesítésére vagy kiegészítésére.

A személyközpontú terápiában a keretek (hely, időpont, időtartam, téma) jelentik a rituálét.

Hunt szerint a pszichológiai kezelések hatékonysága lényegileg ugyanazokra a pszichés mechanizmusokra vezethető vissza, mint a tradicionális gyógyító rituáléké. Az a puszta tény, hogy a személy egy gyógyító rituálé központjába kerül, fokozza azokat a gyógyulással szembeni elvárásait, amelyek lényegileg a placebo mechanizmus közvetítésével képesek pszichoszomatikus és pszicho-emocionális jóléti állapotát megteremteni. A pszichoterápia olyan gyógyító rituálé funkciót tölt be, amely képes mozgósítani a személy öngyógyító mechanizmusát. (healing ritual self-healing)[9]

4. A rituálék funkciói

A felsorolt irányzatok felismeréseit és feltételezéseit összegezve megállapíthatjuk, hogy a rituálék fő funkciói individuális és kollektív, pszichikai és szociális síkon jelennek meg.

A pszichoterápiás rituálék funkciói megegyeznek a mítoszok által betöltöttekkel. Ezek szerint a rituálék a terápiás kapcsolat megszilárdításában, a segítséggel szembeni elvárás kialakításában és fenntartásában, az új tanulási tapasztalatok biztosításában, a személyes hatékonyság érzésének fokozásában és a gyakorlás lehetőségének megteremtésében játszanak szerepet. A kliens hisz a rituáléban. Fontos ez az alibi, mert ennek hiányában könnyen támadhat az a benyomás a környezetében és benne, hogy panasza komolytalan, valamilyen hátsó szándék által vezérelt volt. Ilyen szempontból a rituálé jellegű beavatkozás annál használhatóbbnak bizonyul, minél látványosabb formát ölt, azaz minél nagyobb mértékben kelti azt a benyomást, hogy valamilyen erőteljes hatás szüntette meg a tüneteket.[10]

A problémák tekinthetők úgy, mint az az ismétlődő magatartástípus, amelyik két vagy több személy között zajló cselekvések részét képezi. A tünet a társas szerveződés egy szekvenciájának kristályosodott változata, problémásként definiált rituálé. A régi „szerződések” helyett új magatartásmintázatokat felkínáló terápiás rituálék értelemszerűen tölthetik be a változást szolgáló funkciójukat.

Haley kiemeli a terápiás feladatok információkat szolgáltató funkcióját. Amikor cselekvésre utasítjuk a klienst, akkor tájékozódhatunk arról, hogy hogyan reagál a változásra.

Bergman szerint az új cselekvések előírása magában foglalja azt a sorok közötti üzenetet, hogy a személynek lehetőségében áll problémájára megoldásokat találni. Ez által a cselekvésre buzdítás a remény felkeltésének eszközét képezi, amely képes az előzetes kudarcok által fenntartott demoralizációs ciklust megszakítani.[11]

A terápiás rituálék hatékonyságának egy másik oka, hogy a terapeuta személye hozzájárul a problémás viszonyrendszerhez, amely így strukturális módosulást szenved.

A pszichoterápiás beavatkozás legalapvetőbb célkitűzése a személyiség felnőttkorra jellemző érésének előmozdítása, kivitelezése. A következő feladatok megvalósulása szükséges az érés folyamatához.

1. Változás a passzivitás állapotából a fokozott aktivitás irányába.

2. Változás a másoktól való függőség állapotából a viszonylagos függetlenség irányába.

3. Változás a kevésféleképpen cselekvés állapotából a sokféleképpen cselekvés irányába.

4 Változás a személy érdeklődési szférájában, az érdeklődés gyenge, felületes, alkalomhoz kötött megnyilvánulásai felől az érett, erőteljes és szilárd érdeklődések irányába.

5. Változás a jelen irányultságú időszemlélettől annak irányába, mely egyaránt képes múltra, jelenre és jövőre kiterjedni.

6. Változás a másokkal kialakított egyoldalú alárendeltségen alapuló viszonyoktól azoknak a kapcsolatoknak az irányában, amelyekben a személy egyenlő félként, vagy akár fölérendelt pozícióban vesz részt.

7. Változás az én homályos érzésének állapotából a világos énérzés és az önkontroll irányába.[12]

A fenti feladatok a cselekvés irányába történő változást írják elő. A pszichoterápia arra törekszik, hogy az életben felmerülő kihívásokkal, nehézségekkel vagy akadályokkal nehezen boldoguló vagy ezekkel megküzdeni képtelen személyt hozzásegítse ahhoz, hogy saját életét befolyásolni, irányítani és meghatározni képes aktív ügynökké (agent) váljon. A fentiekből érthető, hogy a pszichoterápia eszköztárában a rituálék azok, amelyek legnagyobb mértékben hozzájárulhatnak az életvezetés igényének beteljesítéséhez.

A továbbiakban ismertetem a rítus funkcióit pasztorálpszichológiai szempontból:[13]

1. A rítus segítségnyújtás az élet számára. Mind a teológia, mind a pszichoterápia területén egyre intenzívebb érdeklődés tapasztalható a rítusok jelensége és gyakorlata iránt. A szimbólumok és rítusok jelentős helyet kaptak a terápia eszköztárában. A segítségnyújtásnak ez a formája újra felfedezte és értékeli az ezekben rejlő energiát és kreativitást. A családterápia rendszeresen alkalmazza ezt, ha a család fejlődési folyamatának természetes krízispontjaival van dolga vagy ha az affect és meaning dimenzió befolyásolására törekszik. A teológia is felismerte, hogy a krízisben jutott ember számára a rítusok hatékony krízismegoldási mechanizmusok. Ezt kultúr-, vallás- és gyógyítói- őstapasztalat. Az emberi kommunikáció, az emberközi és közösségi kapcsolatok szabályozásának elengedhetetlen segítőeszközei a rítusok. Egyes szerzők szerint a rítus a terápia legősibb formája.[14] Ezt aktualizálja a mai terápiás gyakorlat a maga módján.

2. A rítus tehermentesítő funkciót tölt be. Ez által spontán terápiás hatása van. A rituális kommunikáció tehermentesíti az embert az állandó spontán reagálás, a megfelelő szó vagy viselkedésmód keresésének folytonos megterhelésétől. Automatikusan szabályozza az egymáshoz való viszonyt, ez által stabilizálja az emberi kapcsolatokat.

3. A rítus artikulációs funkciót tölt be. Olyan érzelmi tartalmat is ki tud fejezni az egyén és a közösség, amelyek verbális megközelítése határokhoz kötött. A rítus közös nyelvet nyújt. A rítus segítséget nyújt túláradó érzelmek levezetéséhez.

4. Rituális cselekmények és szövegek segítik az érzelmileg túlfűtött életszituációk elviselését és strukturálását, az emóciók feldolgozását. Ezzel megóvnak a krízishalmozódástól. Az érzelmi krízishez nem kell kommunikációs krízisnek is hozzájárulnia. Az egyház és a vallás, a népszokások egész sor rítust alakítottak ki.

5. A rítus megerősítő (konfirmáló) funkciót fejt ki. Az ember életfolyamatának fordulópontjain, a természetes krízispontokon kialakult, rites de passage-nak nevezett formák, ősidők óta nemcsak az emocionális feldolgozást segítik. Értelmet közvetítő, létmagyarázó szerepük is van.

            A pszichoterápia ma elsősorban azon fáradozik, hogy megtalálja az optimális technológiát minél effektívebb rítusok sorozatgyártásához. Ennek érdekében kutatja a rítus hatásmechanizmusát. Ez mindkét diszciplínának hasznára válik.[15]

            A pasztorálpszichológia inkább a kultúr- és vallástörténeti megközelítésre koncentrál.

5. A rituálék ambivalenciája és hatása

A rituáléknak ambivalens hatása van. A rituálékhoz ambivalencia kapcsolódik mindig. Kettős vonatkozásban is: kifejező erejüket illetve hatásukat illetően.

1. Egy ölelés egyaránt és egyidejűleg a szeretet jeleként hathat és megfojtásra emlékeztethet. A rítusok ezért mindig interpretációra szorulnak.[16] Nem sokra, mert akkor megszakad a kapcsolat „életünk mélységeihez és távlataihoz”. Az egyházak a sákrámentumokkal kapcsolatosan érzékelik az interpretáció mennyisége kérdésének nehézségét. Terápiás vonatkozásban gonddal kell ügyelnünk a rítus és az interpretáció harmóniájára.

2. A gyakran ismétlődő rítusokat a burn out veszélye fenyegeti. Ha kiégnek akkor nem segítik a re-szimbólizálást, nem töltik be szimbólizáló hatásukat. Így nem hogy összekapcsolják azt, ami összeillesztésre hivatott, hanem de-szimbólizálnak, még jobban szétválasztják a komponenseket. Szerencsés esetben így csak klisék alakulnak ki. Lorenzen így nevezi azt az állapotot, amikor egy rítusból kiveszett a szimbólum-tudat.[17] Kevésbé szerencsés esetben kényszercselekmények jönnek létre (erre hívta fel Freud a figyelmet).

            A rítusnak van funkciója, de lehet díszfunkciója is.

            A rítus kontraproduktiv megjelenési formája a ritualizmus. A rítusok alkalmazása veszélyt is rejt magában. A segítő-megerősítő rítusok bénító ritualizmussá fajulhatnak. A ritualizmius két alapvető formában jelentkezhet.

            1. Ritualizmus akkor lép fel, amikor a rítus olyan kényszerítő erővel jelentkezik, hogy semmilyen individuális variánsra nem ad lehetőséget. A ritualizálás ilyenkor nem segíti, hanem gátolja a kommunikációt.

2. A ritualizmus másik formája a mesterkélt, pozőr viselkedésmódnak nevezett jelenség. A helyzetnek megfelelő, spontán reakció helyébe sztereotípiák lépnek. Az egyén vagy a közösség hasonló eseményre mindig ugyanolyan módon reagál. Az ilyen uniformizálás előnye a kiszámíthatóság, hátránya pedig, hogy elcsökevényesíti a kreativitást, az egyéniséget.[18]

Ha komolyan vesszük a rítusok ambivalens hatását, akkor megérthetjük, hogy miért nevezi W. Jetter a rítusokat az élet „veszélyes nélkülözhetetlenségének”.[19]

Összegezve a komplex valóságérzékelés komplex, ősi, kifejezésmódot igényel. A beszélt vagy énekelt szó nem tudja mindig az immanens és transzcendens, affektív és emocionális valóságérzékelést visszaadni. A testbeszédnek és a jelbeszédnek kell ilyenkor kisegítenie. Ősképességeinknek köszönhetően erre képesek vagyunk.

A rítusok és szimbólumok nem „állíthatóak elő mesterségesen”, születnek, élnek és meghalnak. Ez vonatkozik a nagy közösségekre és a kis közösségekre, családra, csoportokra. A feladat a születő és a limináris rítusokat összekapcsolni.[20]

          6. A rítusok főbb jellemzői[21]

            A rítusok és szimbólumok a vallás legősibb elemei közé tartóznak. Eo ipso szakrális jellegűek.[22] Egy meghatározott szituáció által érzékeltetik velünk életünk olyan mélységeit és távlatait, amelyek felett nem rendelkezhetünk szabadon.

            A komplex valóságérzékelés komplex ősi kifejezésmódot igényel. Az 1920-as évekből származó filozófiai elmélet szerint a valóságot nem közvetlenül és önmagában fogjuk fel, hanem szimbolikus formavariánsok által.[23] A szó, a racionális –verbális kifejezésmód nem mindig tudja az immanens és transzcendens, affektív és emocionális valóságérzékelést visszaadni. Így a jól alkalmazott, sikeres ritualizáció a kifejezendő és közlendő teljes mélységének kifejezésére irányuló törekvés. A ritualizáció ősképesség. A ritualizálás és a szimbolizáció a megterhelő állapot megváltoztatására is törekszik.

            A sors befolyásolásának ősi vágya mágia és mantika által történt. A rítusok és szimbólumok hátterébe a mágia és a mantika áll.

            A közösség fenntartását szolgálják. Az ember gesztusokból és szavakból álló, meghatározott lefolyású (ceremónia), tértől és időtől független cselekménysorral (rítus) közösségének javát és fennmaradását biztosítja. Egyrészt a kimondhatatlan érzelmek-élmények kifejezéséhez nyújt segítséget, másrészt a megismételhető interakciós minták által kapcsolati biztonságot teremt.

            Perspektívaváltás történt az immanenstől a transzcendens felé. A ritualizáció és szimbólizáció olyan világ- és életszemlélethez vezet, amely az aktuális élethelyzeten túlmutat vagy ezzel ellentétes nézőpontot foglal el. Ehhez a más látásmódhoz az „istenek világa mítoszait” illetve azok elemeit veszi igénybe. Ez a szemlélet új megoldási lehetőségeket kínálhat.

            A rítusok, szimbólumok integrálnak, összekapcsolják az egyént és a közösséget egymással. Összekapcsolják a rítust aktuálisan végző személyt egy időtlen sors – és reményközösséggel, azokkal, akik egykor hasonló élethelyzetben hasonló módon fejezték ki sorsuk, állapotuk jóra fordulása iránti reménységüket.

            A rítus és az értelem korrelatív kapcsolatban áll. A rítus jelentősége abban áll, hogy tehermentesíti az egyént olyan helyzetben, amikor a kommunikatív és kognitív feldolgozás a pillanatnyi érzelmi túlterhelés miatt lehetetlen.

            A rítus az által, hogy átmenetileg kiiktatja a kognitív funkciót, védi azt. Később, ha megfelelő gondolkodási állapotban jut a személy, akkor lehetővé válik az átéltek egyéni és kollektív tudatos feldolgozása. A rituális tehermentesítő cselekmények és a tudatos feldolgozás kölcsönhatásos kapcsolatban áll egymással.

            A rítus sok esetben rekonstrukcióra szorul. Vallási rítusok rekonstrukciója jobb, mint új rítusok bevezetése. Ősrítusok alkalmazása jobb, mint újakat kitalálni.

A terápia szeret rítusokkal és szimbólumokkal dolgozni, értékeli a bennük rejlő energiát és kreativitást. [24]

7. A rítusok alkalmazása a terápiában és a vallásgyakorlatban

7.1. A pszichoterápiás rituálék alkalmazásának stratégiái

Egan szerint a cselekvés mindazokat a dolgokat magába foglalja, amelyeket a személy megtesz, illetve amelyek megtételétől aktív módon tartózkodik.[25] A cselekvések ötféleképpen osztályozhatók.[26]

1. Belső és külső cselekvések

Belső (burkolt) cselekvések kategóriájában kognitív folyamatok tartóznak: gondolkodás, elvárások, figyelem a bennünk vagy rajtunk kívül zajló folyamatokra, információk rögzítése, ábrándozás, viselkedések képzeletben gyakorlása, asszociációk megteremtése, események elemzése, saját érzelmekről elmélkedés, tervezés, döntés, gondolatok előtérbe kerülésének jóváhagyása stb.

Két típusú beavatkozásra van szükség a belső cselekvések esetében: a személy el kell távolodjon a megrögzött meggyőződéseitől és attitűdjeitől, annak érdekében, hogy megkérdőjelezhesse ezek érvényességét, illetve olyan számára különösnek és kockázatosnak tűnő kísérleteket kell felvállaljon, amelyek önbecsülését fokozhatják és szükségletei kielégítését biztosíthatják.

Külső nyílt cselekvések a személynek olyan megnyilvánulásai, amelyek mások által is megfigyelhetők.

2. Terápiás ülésen belüli, illetve azon kívüli cselekvések

Ahhoz, hogy a terápiás ülésen belüli cselekvések áttevődjenek a hétköznapokba, ahhoz egy folyamatnak kell történnie. Karasu a folyamat következő fázisait különbözteti meg: tanulás, leszokás, újratanulás.(„learning, unlearning and relearning”)[27]

3.      Formális és informális cselekvések

A formális cselekvések meghatározott tervet és/vagy szabályokat feltételeznek. Pontosan megfogalmazott cselekvési programokat feltételeznek, amelyek egyénre szabottan eltéréseket mutathatnak, de jelentős módosításokat nem. A kliens számára ezekhez a cselekvésekhez való folyamodás nagyobb biztonságérzetet nyújt, ám kisebb szabadságot jelent.

Az informális cselekvések maximális teret biztosítanak a kliens spontaneitásának, személyes stílusa érvényesülésének. Egyes klienseknél ezek a cselekvések a terápia sikerét biztosítják. Ilyenkor a kliens önállóan bukkan rá a megoldásra. Az informális cselekvésekkel való visszaélés akadályozza a klienst abban, hogy megfelelő együttműködést tanúsítson a terapeuta előírásaival. Optimális az adott terápiás módszerben úgy a formális, mint az informális cselekvéseknek teret biztosítani.[28]

4.      Asszimiláló és akkomodáló cselekvések

Az adott feltételeket befolyásoló cselekvések azoknak a realitásoknak a megváltoztatását tűzik ki célul, amelyek a személy számára problémásnak bizonyulnak és amelyek megváltoztathatók. Azokat a cselekvéseket értjük alatta, amelyeket a személy mozgósít a megoldásfókuszú megküzdésben. A terapeutának fontos feladata megállapítani azokat a körülményeket, amelyek megfelelő erőfeszítések árán mozgósíthatók.

Az adott feltételekhez alkalmazkodó cselekvéseknél tudomásul kell venni, hogy az adott realitás nem változtatható meg vagy ez olyan áron, amelyet a személy nem tud vagy nem hajlandó „megfizetni”. A cselekvésnek a helyzethez kell akkomodálódnia.

5.      Hasznos és haszontalan kimenetelű cselekvések

Egyes cselekvések kimenetele segítségére van a személynek. Ezek olyan cselekvések, amelyeknek az aktiválása minden segítő beavatkozás alapvető célkitűzése. A terápiás beavatkozások kísérleti jellege éppen abból adódik, hogy a terapeuta egyes eljárások hatékonyságához kapcsolódó elvárásait olyan hipotézisként kezeli, amelyek helyességét a „terápiás próba” igazolhatja. Ez teszi lehetővé azt, hogy az elvárásokat be nem váltó beavatkozásokat időn belül több sikerrel kecsegtetőkkel helyettesítse.

Egyes cselekvések nem segítik a személyt. Ezek általában a kliens spontán kezdeményezései, megszokott cselekvési mintázatok állnak mögötte, illetve lehet a terapeuta által előírt cselekvés is. Meg kell különböztetni a semleges kimenetelű cselekvést a valóban kedvezőtlen, káros következményekkel járóktól. A káros cselekvésektől való tartózkodás a terápiában rituálértékkel bír.[29]

A káros cselekvések által vehetjük észre, hogy a kliens számára a feladatok valamilyen okból kifolyólag gondot okoznak. Az okot azonosíthatjuk és megfelelő intézkedésekkel kiküszöbölhetjük.

Minden egyes rituálé, egy pontosan meghatározott feladat, amelyet a terapeuta ír elő a kliens számára. Az előírt feladat azt sugallja a kliensnek hogy képes tünetei felett kontrollt gyakorolni, illetve képes hatékonyabban alkalmazkodni.

Haley a következő elveket fogalmazza meg a terápiás feladatok megfogalmazására nézve.

1. Olyan utasításokat adni, amelyek elég egyszerűek ahhoz, hogy a kliens végre tudja hajtani.

2. Esetenként a feladat meghatározásához kapcsolódó egyezkedési folyamat nagyobb terápiás jelentőséggel bírhat, mint maga a feladat kivitelezése.

3. A leghatékonyabbak azok a terápiás feladatok, amelyek a meglevő problémát (tünetet, problémás viselkedést) használják fel a probléma megoldásában.[30]

Sargent figyelmeztet, hogy a rituálékat a kliens érzelmi bevonódásának feltételei közepette kell végrehajtani, ellenkező esetben értelmetlenné és üressé válnak. Egyes problémás kezelésnél ajánlatos a „tradicionális rituálék” bevetése. Egyes esetekben hatékonynak bizonyul az egyénre szabott rituálé, amelyet a terapeuta kizárólagos a kliens számára alkot.

Figyelemre méltó a neurolingvisztikai programozáson belül megfogalmazott felismerés, mely szerint a kliens azért tanúsít ellenállást, mert az valamilyen jelentőséggel bíró nyereséget biztosít számára. Ilyen esetben a személy tünetekkel járó nyeresége mértéke meghaladja azokat a veszteségeket és kényelmetlenségeket, amelyeket a tünetek fennmaradása von maga után. A tünet „működőképes” a kliens szempontjából. Ezekben az esetekben az olyan típusú beavatkozás bizonyulhat sikeresnek, amely olyan változást tűz ki célul, amelyiknek körülményeinek közepette az érintett nyereség továbbra is biztosított.

A terápia során a védett légkörben, irányítás mellett a. kliens elsajátítja a cselekvés, gondolkodás és érzelmi reagálás új módozatait. Ezek begyakorlási területe a mindennapi élet kell legyen. Az újonnan megtanult viselkedésformák, gondolkodássémák és érzelmi reakcióminták csak abban az esetben bírnak adaptív értékkel, ha kiterjeszthetőnek bizonyulnak azokra a feltételekre, amelyekkel a kliens nap, mint nap meg kell, küzdjön.

A viselkedés- és magatartásterápiáknál a rituálék központi szerepet foglalnak el. A viselkedésterápia nagyobb mértékben törődik a környezeti változásokkal és a szociális kölcsönhatásokkal, mint a testi folyamatok biológia eljárásokkal történő befolyásolásával. Célkitűzései elsősorban nevelő jellegűek. Az eljárások az önkontroll javulását serkentik. A viselkedésterápia kivitelezésében szerződés-jellegű egyezség megfogalmazására kerül sor, a kölcsönösen elfogadott célok és eljárások rögzítése érdekében.

Sloan és Mizes azonosították a viselkedésterápiák különböző alapelveit.[31]

Minden viselkedés a tanulás törvényszerűségeinek rendelődik alá. A rosszul alkalmazkodó viselkedésformák, hasonlóan a hatékonyan adaptáltakhoz, a tanulás útján alakulnak ki és rögzülnek.

Esetenként hatékonynak bizonyul a kliens környezetét alkotó személyek kezelése.

Rosszul alkalmazkodó magatartásbeli megnyilvánulások sokkal inkább a cselekvés, mint a puszta beszélgetés útján változtathatók meg. A viselkedés mindenekelőtt az új magatartásformák gyakorlása és a kritikus helyzetekkel való szembesülés útján módisítható. Ezt olyan cselekvésorientált terápiák biztosíthatják, mint a szerepjátékok.

A viselkedésterápiák érdeklődésének központjában a jelen idejű történések állnak. Az aktuális rosszul alkalmazott viselkedés csak a jelenre való összpontosítás útján érthető meg és kezelhető hatékonyan.

A viselkedésterápiák eszköztárához tartozó eljárások három csoportja különíthető el. Az A-típusú beavatkozások az érzelmi vetület (affect) módosítását tűzik ki elsődleges célul, a B- típusúhoz tartozók közvetlenül a rosszul alkalmazkodó, vagy egyenesen kóros viselkedésekre (behavior) hatnak, míg az E-típusú eljárások azokat a reakciókat igyekeznek módosítani, amelyek által a környezet (environment) a kliens magatartására reagál.[32]

Az A-típusú elve: azok a feltételes reakciók, amelyeket nem erősítenek meg, elmaradnak. A B- típusú elve: a modellkövetés több az egyszerű utánzásnál, végső célja az adott magatartásforma sajáttá tétele. Ez azt is jelenti, hogy a személy az elsajátított viselkedésre rányomja saját cselekvési stílusa megkülönböztető jegyeit. Az E-típusú elve hogy a kliens magatartásának változása számára megteremtse a legmegfelelőbb körülményeket.[33]

7.2. Ritualizálás a vallásgyakorlatban

A vallásgyakorlatnak van terápiás hatása. Ez a hit ritualizált, szimbólumokba foglalt és aktualizáltan megjelenített formája és esztétikuma. A ritualizálás az ősképességhez és nem az egyéni vallási szocializációhoz kapcsolódik.

A ritualizálás ősi tárházába tartóznak:

-gesztusok és testtartások:

- lehajtott fej, a meghajlás, a térdelés

- a kézrátétel, az átölelés

- az ég efelé kinyújtott kéz, az áldást osztó és fogadó gesztusok.

-liturgikus szövegek.

-eszközök, kellékek

-tisztító és megelevenítő víz, a fájdalmat csillapító-gyógyító és győztes –trónörököst felkenő olaj

- az erőt adó, közösséget kifejező rituális étkezés

- bűnbakok kizavarása a sivatagba

- keresztviselés illetve letevés

A rítus időpontja: egy megoldást kereső folyamat fordulópontján vagy lezárásaként jelenik meg. Hosszú terápiás szakasz előzi meg. Ha elmarad a terápiás szakasz, akkor mágia történik, varázslás, ami nem vezet jó eredményhez.[34]

A valláshoz kapcsolódó rítuskutatás hathat a terápiás gyakorlatra, a vallásos rítusoknak vannak terápiás utóhatásai.

III. Serdülőkorú fiúk identitása

1. A fiúk más világa

A szülők, nevelők legnagyobb feladata a serdülőkorúval szemben, hogy életben tartsák őt. A fiúk kiszámíthatatlanabbak a lányoknál. Erre utalnak a mondások is: „A lányok cukorból, fűszerből és minden jóból készülnek, a fiúk viszont csigából és a kiskutya farkából.”[35] A fiúk természetüknél fogva öntudatosabbak, merészebbek és ingerlékenyebbek. Az egyik anya úgy vélekedett, hogy két fiának nevelése olyan volt, mint együtt élni a szélviharral.

A fiúk a világ minden társadalmában agresszívabbak. Platón, a görög filozófus több mint 2300 évvel ez előtt írta „az összes állat közül a fiú a legkezelhetetlenebb.”[36]A fiúk egyik legijesztőbb vonása, hogy hajlamosak jó ok nélkül kockáztatni életüket és testi épségüket. A fiúk vállalják a veszélyt, ha úgy gondolják, hogy megéri a kockázatot. A bajból nehezebben tanulnak. Hajlamosak azt gondolni, hogy sérüléseiket a „balszerencsének” köszönhetik. A fiúk azért ilyenek, mert ilyen az idegrendszerük, és mert hormonjaik az energikus viselkedés ilyen formáira ösztönzik.

A fiúkat káros és csábító üzenetekkel bombázzák a filmek és a tévé, a rockzene művelői, az úgynevezett biztonságos szex szószolói, a homoszexuális aktivisták, valamint az interneten könnyűszerrel elérhető ocsmányságok.

A szülőkre nehéz feladat hárul. Két évtized alatt éretlen és könnyelmű fiaikból becsületes és másokkal törődő férfiakat kell, faragjanak, akik tisztelik a nőket, hűségesek a házasságban, megteszik azt, amire elkötelezték magukat, erős és határozott vezetők, jól tudnak dolgozni és biztosak férfi mivoltukban.

A kutatások kiderítették, hogy a férfi és a női agy különböző „hardverrel” rendelkezik, ami a hormonális tényezőkkel együtt idézi elő a hagyományosan férfiasnak és nőiesnek tartott magatartásbeli és hozzáállásbeli jellegzetességeket. Ismerjük fel, hogy a Teremtő alkotta különbözőnek a férfit és a nőt. Emlékezzünk Jézus szavaira: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” (Mt. 19,4)

A fiúk nemcsak a lányoktól különböznek, hanem egymás között is ezernyi dologban különböznek.[37]

1.1. A fiúk különbözősége

Az alábbiakban azt fogom vázolni, hogy miben rejlik a fiúk különbözősége.

Az első tényező a tesztoszteron, amely nagyrészt a férfiasságért felelős. Ez a hormon a fogamzás utáni hatodik-hetedik héten jelenik meg. Ez a hormon elkezdi egyre férfiasabbá tenni a testet. A hormonözön rombolja a dió formájú agyat, és sok szempontból megváltoztatja a szerkezetét. Még az agy színe is megváltozik. Kevésbé hatékonnyá válik a kérgestest, melyet a két agyféltekét összekötő idegpályák alkotnak. Ez korlátozza az agy két oldala között áramló impulzusok mennyiségét, ami ez ember egész életére kiható következményekkel jár. Később a férfinak többet kell gondolkodni véleményén, különösen akkor, ha annak érzelmi összetevője is van. A nő viszont mindkét agyféltekéje révén hozzáfér korábbi tapasztalataihoz, és szinte azonnal felismeri a velük kapcsolatos érzéseit.

A születés előtti tesztoszteronözönnek egy további következménye a nyelvi fejlődés lokalizációja.

A tesztoszeron az egész élet folyamán befolyásolja a gondolatokat és a tetteket. A tesztoszteron a serdülőkor elején is elárasztja a szervezetet, ennek hatására a fiúkból férfiak lesznek A serdülőkor után a fiúkban tizenötször annyi tesztoszteron van, mint a nőkben. Ez a második hormonözön felelős a szakáll és a szeméremszőrzet hirtelen megjelenéséért, a mutáló hangért, a pattanásos arcért, a nagyobb izmokért, a nemiség feléledéséért és a felnőtt férfiak egyéb jellemzőinek fokozatos kialakulásáért.

A szülőket megőrjítő furcsa viselkedés legalább részben ezeknek az erős hatású anyagoknak köszönhető. Itt nemcsak a tesztoszteronra kell gondolni, hanem az ösztogén nevű női hormonra.[38] Úgy tűnik, hogy egy ideig összezavarodnak a kémiai folyamtok. Az önfegyelem, a tisztaság, a tekintély tisztelete, a munkaerkölcs, sőt az egyszerű udvariasság is évekig reménytelen ügynek tűnhet. A serdülőket megviselő mechanizmusok végül lecsillapodnak. A szülők érjék be azzal a céllal, hogy éljék túl fiaik serdülőkorát.

A legtöbb küzdő sportban- vagy versenyhelyzetben a legnagyobb mennyiségű tesztoszteronnal rendelkező ember győz. A magas tesztoszteronszint sokszor összefügg a személyes kapcsolatokban játszott uralkodó szereppel.

A tesztoszteron elősegíti a kockázatvállalást, fizikai, bűnügyi és személyes kockázat esetében egyaránt. A tesztoszeron nélkül az ember a kockázatok árát sokkal nagyobbnak tarthatja a lehetséges előnyök értékénél. Az agyat megrohanó tesztoszteron sutba dobja az óvatosságot.

A hormonok összefüggnek a magatartással. Már az ókorban is tudták, hogy a férfiak bizonyos „nemkívánatos” magatartásformái valahogyan összefüggenek a herékkel.[39]

A tesztoszteron felelős a „társadalmi fölényért”. 250 megvizsgált kultúra szinte mindegyikében a férfiaké a vezető szerep. A férfiak, akiknek a testébe 10-20-szor annyi tesztoszteron áramlik, mint a nőkébe, nagyobb valószínűséggel törekszenek gazdagságra, hatalomra, hírnévre és rangra, mert a belső erők ösztönzik őket. A tesztoszteronnak köszönhető, hogy már a fiatal fiúk is a környék legerősebb, legbátrabb, legkeményebb és legvagányabb fickói akarnak lenni. Isten egyszerűen ilyennek teremtette őket.

Figyelembe kell vennünk egy másik hormont is, amely befolyásolja az ember viselkedését. Ez a szerotonin, amelyik információkat juttat el az egyik idegsejttől a másikhoz. Ezért „neurotranszmitternek” nevezik. Célja, hogy csillapítsa vagy csendesítse az érzelmeket, segítsen az embernek megfékezni ösztönös viselkedését. Ez a hormon a jó ítélőképességet is elősegíti.

Ha a tesztoszteron az agy üzemanyaga, akkor a szerotonin azt a tényezőt jelenti, amelyik csökkenti a sebességet és segít irányítani.

A neurobiológiai kutatások harmadik olyan tárgya, amelyik segít megértenünk a férfiak és a nők közötti különbségeket, az agy mandulatest néven ismert része. Ez a nagyjából mandula méretű szerv egyfajta kicsi, de hatékony „érzelmi számítógépként” funkcionál. Ha az érzékszervek fizikai vagy érzelmi veszélyt jelentenek, a mandulatest azonnal parancsot ad az adrenalinmirigyek és egyéb védekező szervek működésének megindulására. Ez különféle hormonok kibocsátásának szabályozása révén valósul meg, melyek az egyént fenyegető veszélyek idején legnagyobbra növeli a túlélés esélyét. A mandulatest sohasem felejti el a félelmes pillanatokat. Ez az oka annak, hogy azok az emberek, akiket erős megrázkódtatás ért, sokszor igen nehezen tudják feldolgozni hajmeresztő élményeiket.

Ez a szerv az agy alapjánál levő hipotalamusz kellős közepén található, amely az érzelmek székhelye. Amikor a mandulatest veszélyt vagy kihívást észlel, az ideghálózat révén elektromos impulzusokat küld a hipotalamuszba, melyek következtében az komisz hangulatba kerül. Vegyük ehhez hozzá a tesztoszteront és máris minden esély megvan a heves reagálásra. A mandulatest csak arra reagál, amit a memóriája tartalmaz. Ez a szerv nem gondolkozik és nem érvel. Előidéz egy irracionális kémiai és elektromos reakciót, amely vészhelyzetben megmentheti az életünket, ugyanakkor előfordulhat, hogy erőszakot vált ki belőlünk és sokat ront a dolgokon. A fiúk mandulateste nagyobb, mint a lányoké. Ez magyarázza, miért nagyobb a valószínűsége a fiúk heveskedésének.

Ismertettem a fiúk neurofiziológiájának három kulcsfontosságú összetevőjét.[40] Ezek együttesen határozzák meg, mit jelent férfiasnak lenni, és miért más világ a fiúké.

A fiúknak és a férfiaknak megvannak a maguk neurológiai előnyei. A férfiak az agyuk sajátossága miatt általában jobbak a nőknél a matematikában, a természettudományokban, a térbeli viszonyok felismerésében, a logikában és az érvelésben. A férfiak fogékonyabbak a történetekre.

A Teremtő gondosan megtervezte a nemeket annak érdekében, hogy ellensúlyozzák egymás gyenge pontjait és betöltsék egymás szükségleteit. Milyen hihetetlenül kreatív volt a Teremtő, amikor a két nemnek eltérő erősségeket adott oly módon, hogy a kettő ellensúlyban legyen.

A férfiaknak Isten sajátos a szerepet szánt. Ők a változást, a lehetőségeket, a kockázatot, a kihívást és a kalandot értékelik. Arra hívatottak, hogy fizikailag gondoskodjanak a családjukról, megvédjék azt az ártalmas dolgoktól és a veszélytől. Férfiak nélkül állandóbb és unalmasabb lenne az élet.

A Teremtő a fiúknak erőszakos természetet adott. A szülő, nevelő feladata, hogy ezt formálja, alakítsa és „művelje”.[41]

1.2. Sérült fiúk

A fiúkra ma különösen oda kell figyelnünk, mert a lányoknál nagyobb bajban vannak. Társadalomtudósok kórusa figyelmeztet a fiúk és a férfiak olyan válságára, melyhez foghatót még nem látott a világ.[42] Sok gyerek elég jól megbirkózik ezzel, de tekintélyes számban olyan meghökkentő társadalmi nyomással küzdenek, amellyel a korábbi nemzedékek gyermekeinek nem kellett szembenéznie. Egyesek esetében az érzelmi túlélés megkísérlése is nyomasztó feladat. Sok fiú és férfi roskadozik a teher alatt, döntő többségükre negatívan hat a kultúra.

A fiúknak hatszoros az esélyük a lányokhoz képest a tanulási alkalmatlanságra, háromszor olyan gyakran szerepelnek a kábítószerfüggők nyilvántartásában, és négyszer akkora valószínűséggel állapítják meg róluk, hogy érzelmileg zavartak Jobban ki vannak téve a tudathasadás, az autizmus, a szexuális függőség, az alkoholizmus, valamint az összes egyéb antiszociális viselkedés és bűnözés veszélyének. Tizenkétszer gyakrabban gyilkolnak és 50%-al gyakrabban halnak meg balesetben. A bíróságon tárgyalt bűntények 77 %-át férfiak követik el. A tizenöt évesnél idősebb fiúk kétszer akkora valószínűséggel kerülnek elmegyógyintézetbe, és ötször gyakrabban követnek el gyilkosságot, mint a lányok. Az összes öngyilkosság 80%-át huszonöt évesnél fiatalabb fiúk követik el. Az utóbbi húsz évben 165 %-al nőtt a serdülő feketebőrű fiúk által elkövetett öngyilkosságok száma. A kábítószerfüggőket kezelő programokban 90%-ban fiúk vesznek részt, és a fiatalkorúak bíróságai 95% ban fiúk eseteit tárgyalják.[43]

A fiúk az általánostól a középiskoláig gyengébb osztályzatokat kapnak, mint a lányok A nyolcadikos fiúkat 50%-al gyakrabban buktatják meg, mint a lányokat. Az általános és középiskolás korrekciós osztályaiba kétharmad részben fiúk járnak. Jelenleg kevesebb fiú jár egyetemre és főiskolára, illetve kap ott oklevelet. Az érettségizők 59%-a nő és a szakmai továbbképzésben résztvevő férfiak száma évről évre csökken. A fiúk nehezebben tudnak alkalmazkodni az iskolához, a lányoknál tízszer gyakrabban szenvednek híperaktivításban, és az esetek 71%-ban őket tanácsolják el az iskolából.[44]

A fiúk ma minden eddiginél nagyobb mértlékben tapasztalnak egyfajta lelkük mélyéig hatoló bizalmi válságot. Sokan abban a hiszemben nőnek fel, hogy szüleik nem szeretik, kortársaik pedig nem tisztelik, esetleg gyűlölik őket. Ez önutálatot eredményez, ami gyakran erőszakhoz, kábítószerezéshez, a szexuális partnerek váltásához és öngyilkossághoz vezet. Valaki azt mondta, hogy egyes gyerekek „golyókkal könnyeznek”.[45]

Az alapvető probléma, amely miatt a gyerekek szenvednek az a szülő elszakadása gyermektől. Ha a gyermeket élete első két évében tartósan elhanyagolják, az lélektanilag és neurológiailag egyaránt pusztító hatást gyakorol rá. Az agy dinamikus és interaktív szerv, amelynek szüksége van a külvilágból való ingerekre. Ha a gyerekkel nem törődnek, rosszul bánnak vele, gondolkodási képessége szörnyű vesztességeket szenved. Ha az egyén alapvető szükségletei kisgyermekkorban betöltetlenek maradnak, talán sosem fogja teljesen kiheverni. Egész életében súlyos lélektani és neurológiai problémái lehetnek.

Lelki sebeket sok más tényező okozhat. Ezek közé tartózik megjelenésbeli másság. Nehéz lehet annak a fiúnak az élete, aki nyilvánvalóan furcsán vagy a többiektől eltérően néz ki. Az ilyennel szemben a kortársak kegyetlenek. A serdülők nagyon nagy sebeket ejtenek.

Az osztálytársak körében gyakran azok a fiúk voltak a legnépszerűbbek, akik kigúnyolták gyengébb társaikat és az iskolában agresszívebbek és engedetlenebb voltak. A nyers erő és a merészség jelentik azokat a tulajdonságokat, amelyeket a gyerekek hajlamosak csodálni a fiúkban. A fiúk négyszer olyan felelősek fizikai támadásokért, mint a lányok és sokkal gyakrabban válnak támadások áldozatává.

Az iskolában a hagyományos hierarchia működik: a népszerű gyerekek általában a jómódúak és a köztük levő fiúk gyakran sportolnak. A népszerű gyerekek alatt változó sorrendben helyezkednek el a viszonylag jelentéktelenebbek. Vannak bajkeverők, vesztesek és lebegők-csoportról csoportra vándorlók. Az igazi vesztesek láthatatlanok. A kitaszított fiú a többiek szemében nem fiú, hanem nőies és gyenge. A fiúk néha a kitartásuk és néha az öklük révén maradnak fenn, de főként barátaikkal alkotott „véd- és dacszövetség” segítségével.

A sérült lelkű fiúk, a különcök, a nevetségesek, a balfékek, a lököttek, a stréberek nagy nyomás hatására kitörhetnek, és hihetetlenül nagy bajt okozhatnak másoknak.

A médiában megnyilvánuló erőszak rossz irányba tereli a gyermekeket. A tizenévesek nap, mint nap együtt élnek a gyilkolás, megmérgezés, lefejezés, késelés és robbantás képeivel. Ezek mindenütt jelen vannak: moziban, tévében, videoklipeken és az interneten. A népszerű kultúra arra tanítja a serdülőt, hogy az erőszak férfias. A médiában megjelenős erőszak hosszas nézése ahhoz vezethet, hogy az ember érzelmileg érzéketlen lesz a valós életben bekövetkező erőszakkal szemben. E mellet a gyermekek tévénézése erőszakos viselkedéshez, elhízáshoz, érzéketlenséghez, alacsonyabb szintű anyagcseréhez, gyengébb képzelőerőhöz, székrekedéshez vezethet. Az énkép serdülőkori károsodása egész életében üldözheti az embert.[46]

A nevelőknek kötelességük védeni az megbélyegzett áldozatot. Tanítsa meg őt a konkrétan felmerült probléma megoldására. Ne éreztesse vele, hogy ő áldozat. A sérült fiút észre kell vennünk. Viselkedése kirívó. Szemmel láthatóan gyűlöli magát, vagy mély neheztelést és haragot táplál magában. Ennek jele lehet, ha túl hevesen reagál apró csalódásokra, fél az új társaságban, kábítószerrel vagy alkohollal kísérletezik, rosszul alszik vagy eszik, szokatlanul elkülönül és visszahúzódik másoktól, rágja a körmét, nem tud barátkozni, nem érdekli az iskolai tevékenység és kötekedik másokkal.

2. A serdülőkor

A serdülőkor jellemzője a felnőtt státusért való küzdelem. A felnőtt státus, a hatalom megszerzése küzdelemmel jár. A biológiai felnőtté válás és a társadalmi szempontból elismert felnőtt státus megszerzése között sokszor 7-9 év van. Különböző társadalmakban változó a nemi érettség kialakulására és a felnőtt társadalmi státus elnyerésére használt eltelt időszak. Ezért a serdülőkort nem tekintik egyetemes fejlődési állomásnak.

A szervezett iskoláztatás célja a várakozás, míg a serdülő számára a felnőtt szerep elérhetővé válik. Az életkor a 19. században vált elismert és elterjedte kategóriává, mint serdülőkor, amikor bevezették a rendszeres iskoláztatást fiúk, lányok tömegei számára. Így a serdülőkornak, mint fejlődési szakasznak társadalmi realitása lett.

Az USA-ban és más fejlett társadalmakban a pszichológusok három különálló szakaszát különböztették meg a serdülőkornak: korai serdülőkor (11-14 év), az iskola felső tagozataiban, középső kor (15-18 év) középiskolában, és kései serdülőkor (18-21 év) a főiskolás évek alatt.

A testi változások az egész élet folyamán zajlanak, befolyásolják az ember attitűdjeit, kognitív folyamatait és viselkedését. Változnak a problémák, amelyekkel az embernek meg kell birkóznia élete folyamán. Függ a kulturális környezettől, hogy ki hogyan éli át az átmenetet.

Erik Erikson a fejlődés 8 szakaszát különböztette meg. Ezeket pszichoszociális stádiumoknak nevezte. Az egyén pszichológiai fejlődése különböző életszakaszokra jellemző szociális viszonyokon múlik. Minden életszakasznak megvan a sajátos problémája, krízise, amellyel szemben kell néznie. Erikson szerint az egyénnek meg kell oldani minden krízist, hogy felkészülhessen a következő pszichoszociális feladatokra.

Az iskolában a gyerekek olyan készségeket sajátítanak el, amelyeket a társadalom fontosnak tart. Ilyen a fizikai készség, a felelősségvállalás képessége, másokkal való együttműködés. A gyerekek erőfeszítéseket tesznek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Az erőfeszítések sikerének mértékében alakul a kompetenciaérzésük. A sikertelenség a kisebbrendűség érzéséhez vezet.[47]

2.1. Pubertás

A pubertás (nemi érés) a szexualitásnak az az időszaka, amely a gyerekeket szaporodásra képes, biológiailag érett, felnőttekké alakítja. Ez körülbelül 3-4 év alatt megy végbe. Az elsődleges nemi szervek megnövekednek, funkcionálisan éretté válnak. A gyors testi növekedés a másodlagos nemi jellegek kifejlődésével jár együtt. A fiúk a hirtelen növekedésen és nemi érésen 2 évvel később mennek keresztül, mint lányok. A hirtelen növekedés időszaka végére a gyerekek elérik felnőtt testmagasságuk 98%-át. A fiúk válla kiszélesedik, nyakuk izmosabbá válik. Erejük fokozódik, hajlamosak a sportolást túlzásba vinni.[48]

A közel-keleti bölcsesség szerint a serdülőkor a vihar és stressz időszaka, amelyet szeszélyesség, belső zűrzavar és lázadás jellemez. A pubertásnak jelentős hatása van a testiségre, önértékelésre, hangulatra, szülőkkel, ellenkező neműekkel való kapcsolatra. A korai vagy késői érés, átlagos előtti vagy utáni érés egy évvel befolyásolja a serdülő testiségét és külsejével való elégedettségét. A korán érő fiúk elégedettek a súlyukkal és saját megjelenésükkel.

A pubertáskori változások összességében pozitív élményt jelentenek a fiúknak, és negatívat a lányoknak. Az egyébként zaklatott életű kamaszokra a korai serdüléssel járó változások további terheket tesznek, így problémáik valószínű, fennmaradnak.

A serdülők nagy méretű szexuális ingerlésnek vannak kitéve. Az a mérce, mely szerint a férfiaknak megengedett, a nőknek pedig tiltott a házasság előtti szexuális kapcsolat, lazult. Míg régebb a férfiak korai szexuális tapasztalataikat utcalányokkal szerezték, addig ma a serdülők korai tapasztalataikat kortársaikkal szerzik randevún vagy hosszabb kapcsolat során.[49]

2.2. A társas élet újjászerveződése

2.2.1 A kortársakhoz való viszony

A serdülők kezdenek vegyes csoportokat kialakítani. Az azonos nembeli barátságok intenzitása és összetettsége megváltozik. A serdülők a kortársaikkal töltött időt minden másnál többre értékelik. Úgy érzik a barátok megértik őket, előttük önmaguk lehetnek.

A barátságkötést a más emberekkel való kapcsolattartás új igénye jellemez. A fiúkat a hatalomhoz való viszony izgatja. A fiúk csoportokat alakítanak, hogy hangsúlyozzák, megerősítsék szülőktől, más felnőttektől való függetlenségüket. A fiúk barátsága inkább tetteken, cselekedeteken alapszik, mint személyes gondolatok és érzelmek feltárásán. A fiúk kapcsolatában fontos, hogy támogassák egymást a bajban, ha a hatalommal kell szembe szállniuk. Serdülőkorban az a barát, aki segít bizonytalan és szorongáskeltő helyzettel való megküzdésben.[50]

A népszerű gyerekek barátságára többen vágynak. A diákok azonosítanak egy vezető réteget, ahhoz képest értékelik saját magukat. A fiúknál a siker titka minél több tevékenységben való részvétel. A népszerűség legfontosabb tényezője a jó személyisség. Barátságokban, klikkekben általában hasonló gazdasági hátterű gyerekek vannak. A népszerű fiúk irányító szerepet töltenek be az azonos nemű kortárscsoportok vegyes összetételű csoportokká válásában.

A klikkek 6-7 tagból álló kiscsoportok, akik együtt „lődörögnek.” A serdülő ide helyezi lojalitását. Ez a közösség egy más fajta biztonságot nyújt. Ezek a csoportok önkéntes jellegűek. A klikkek nagyobb társasági egységeknek, bandáknak a részét képezik. A bandában az egyének attitűdök, tevékenységek köré szerveződnek. A bandák külön identitást képviselnek. Létszámuk általában 20 főből áll. A bandák inkább heteroszexuális csoportok. A bandák elősegítik az intim heteroszexuális kapcsolatokat.

A klikk a banda közötti a folyamatnak több fázisa van. A tagok klikkekbe tömörülnek. Majd a klikkek bandákat alkotnak az intimitás megsértésének veszélye nélkül. A biztonságot a tömeg jelenti. A klikkek átlépik a kortárscsoport szerkezetét. Egy következő fázisban az egynemű klikkek között heteroszexuális kapcsolatok alakulnak ki. Az utolsó szakaszban a bandák széthullnak, kialakulnak a komolyan együtt járó, laza szerveződésű csoportok. Ez a folyamat tulajdonképpen a felnőtté válást, a szülői szerep vállalását készíti elő. A csoporttagok presztízse az életkortól függ. A legidősebb, a legérettebb, a legtapasztaltabb tag nyújtja a többiek számára a következő fejlődési lépcsőfok mintáját.

A fejlődés útja az intim barátságoktól a klikkekbe, bandákba vezet. Ezek a fejlődési zónák védett környezetet biztosítanak a serdülőknek, mielőtt magasabb szinten felelősek lennének tetteikért.[51]

A serdülő személyiségének változásában a szülők és a kortársak gyakorolnak fontos szerepet. Egyesek szerint a változás a családon belüli tényezők eredménye, míg mások szerint a kortárscsoportnak tulajdonítható nagyobb szerep a változásban.

A serdülő ebben a korban el van vágva a társadalomtól, saját korcsoportja fele kényszerül. A társaival kis társadalmat alkot. A legfontosabb folyamatok belül zajlanak. Néhány szálon a gyerek tartja a kapcsolatot a felnőtt társadalommal. A serdülők sajátos szubkultúrában élnek, amelyeknek saját nyelvezetük, speciális szimbólumaik, és külön értékrendjük van. A serdülő szokatlan öltözködési stílusa, viselkedése nemzedékről-nemzedékre változik. Egyetlen elem marad állandó, és ez a felnőttek normáitól való eltérés.

A serdülők és a szüleik kultúrája között folytonosság van. A legfontosabb kérdésekben nemzedékek között is egyetértenek.

A kortársak nyomására való engedelmesség serdülőkor végén hanyatlik. Minél erősebb a nyomás a helytelen viselkedés irányába, annál valószínűbb, hogy a gyerek azt a mintát követi. A serdülők inkább engednek a proszociális befolyásra. A korral együtt növekvő rossz szokások átvétele leginkább a felnőtt viselkedés utánzásának tudható be.

2.2.2. Szülőkhöz való viszony

A társadalom nem törődik a gyermekekkel, teljesen a szülőkre hárul a feladat, hogy megmentsék a még megmaradt értékeket és jobb világot teremtsenek gyermekük számára. A gyerekek lehet, hogy szilárdnak és erősnek látszanak, de valójában nagyon törékenyek. Nagymértékben azoknak a körülményeknek az áldozatai, amelyeket az idősebb nemzedék teremt számukra.[52]

A serdülőkor növekedési fájdalmakkal jár. A serdülőket fogva tartja a függőség és a felelősség világa. Az individualizációs folyamat során a serdülő és a szülő egymástól való függésének új formáját kell alkudják, amely során a serdülő egyenlőbb szerepet  és felelősséget kap.[53] A gyerekek inkább az anyjukkal való kapcsolatban küzdenek függetlenségükért, ugyanis az anyák kevésbé ellenállóak. Az anyával való kapcsolat érzelmileg melegebb, így a függetlenedés folyamata lélektanilag nehezebb.

A családi konfliktusok, veszekedések gyakoribbak a serdülőkorban, mint a fejlődés bármely korszakában.

2.3. A serdülők gondolkodása a társadalomról

Az én szerepe a teremtés. Serdülőkorban a gondolkodás új minőséget mutat. A körülmények megváltoztatása a gondolkodás összetettebb formáját igényli. A serdülők gondolkodási folyamata rendszersebbé, logikusabbá válik.

Daniel Keating felsorolja serdülők gondolkodásának öt jellemzőjét: lehetőségekről való gondolkodás, hipotézisek használata a gondolkodásban, gondolkodásról való gondolkodás és a megszokás korlátait meghaladó gondolkodás. A serdülők jobban használják az elvont, verbális fogalmakat.

A fiatal serdülőket áthatja a tekintélyelvűség. Az idősebb serdülők megértik a törvény hatékony oldalát is. A fiatalabbak szerint a tekintélyesek távol tartják az embereket a helytelen viselkedéstől. Az idősebb serdülők elképzelnek egy világot, amelyben maguknak kell önkéntesen megszabniuk a szabályokat és a törvényeket.

A fiatalok egyszerre vonzódnak és taszítódnak az ideológiák felé. Taszítja őket a vágy, hogy függetlenekké váljanak a szüleiktől és megmutassák, hogy saját ügyeiket tudják intézni, de vonzódnak egy látszólag koherens rendszer felé, amely a felnőtt világ tökéletlenségeire alternatívát kínál. Növekszik az érdeklődésük a gondolkodás ideális rendszere iránt.

Felfedezik, hogy szüleik nem tökéletesek. Ez új pszichológiai problémával szembesíti őket. A szülei voltak eddig a szerepmodellek. A serdülő kora gyermekkora óta velük azonosult, hozzájuk kötődött. Ezeket a modelleket időnként helyettesíteni kell egy ideálként szolgáló személlyel vagy egy gondolatrendszerrel. A serdülő szülei generációjával szemben határozza meg magát.[54]

A nemek különböző erkölcsi kritériumokat alkalmaznak. A fiúkat jobban érdeklik a szabályok, és azok áthágása. A fiúk játéka fejlettebb kognitív szintű.

2.4. Identitás a szerepzavarral szemben

2.4.1. Fejlődéslélektani szempontok

James E: Marcia a következőképpen definiálja az identitást: „az ösztönöknek, képességeknek, meggyőződéseknek és az egyéni élettörténeteknek belső, saját konstrukciójú diamikus szerveződése.”[55] Az identitás az egyén tudatában létezik.

A személyes identitásra való törekvést döntés előzi meg. A serdülő eldönti, mi a fontos, mivel érdemes az életben foglalkozni, szabályokat alakít ki, a maga és a mások viselkedését értékeli.

Az identitáshoz kapcsolódik az önbizalom és a kompetencia érzése. Az énkép és a nemi identitás kialakulása gyermekkorban kezdődik, és az egész élet folyamán tart. A serdülők számára a kortársak értékei, a tanárok és más felnőttek minősítése egyre fontosabbá válik, az értékeket próbálják egységes képpé kovácsolni. Minél jobban összecsengenek a szülők, a tanárok, kortársak értékei, annál könnyebb a fiatal számára az identitás keresése.

Az egyszerű társadalmakban kevés azonosulási modell van, a szerepek száma korlátozott, így az identitás kialakulása könnyű. A bonyolult és gyorsan változó társadalmakban a serdülő előtt nehéz és hosszú út áll. Ma végtelen számú lehetőség van arra, hogyan viselkedjünk, mit tegyünk az életünkkel. Az élet különböző területein kialakuló szexuális, foglalkozási, ideológiai identitások különböző fejlődési szakaszban lehetnek a serdülőkorban.[56]

Az önmeghatározás aktív folyamatára a pszichoanalitikus Erik Erikson az identitáskrízis kifejezést vezette be. Az önmagába való kételkedés periódusa az egészséges pszichoszociális fejlődés szerves része. A serdülőkor a szerepkísérletek időszaka, a fiatalok különböző viselkedési formákat, érdeklődési irányokat és ideológiákat fedezhetnek fel. Sok hiedelem, szerep, viselkedésmód kipróbálható, módosítható, elvethető az integrált énfogalom kialakítására irányuló próbálkozások során.

Az identitáskrízis a húszas életévek elején megoldódik, az egyén így tovább haladhat más életfeladatok felé. Ha a fejlődési folyamat sikeres, az egyén elérte identitását. Ez minimálisan azt jelenti, hogy elkötelezte magát egy nemi identitás, egy foglakozás, egy ideológiai világnézet mellett. Ha az identitás nem oldódik meg, az egyénnek nincs konzisztens énképe, nincsenek olyan belső normái, amelyekkel az élet főbb területein értékelhetné saját magát. Az identitás sikertelenségét Erikson az identitás konfúziójának nevezte.

A serdülőkor az az időszak, amikor a stabil felnőtt személyiség alapja kialakul. A serdülőkor egy másfajta önjellemzés. A személyes identitás az általános vélekedések, értékek és életterek hatása alatt fejlődik ki. A serdülő önképe többféle tulajdonságból építkezik: tanulmányi képességek, sportteljesítmény, pályaalkalmasság, külső megjelenés, szociális elfogadottság, közeli barátság, romantikus vonzóerő és magatartás.

Megjelenik a többszörös „én”. Más és más helyzetekben más személy jelenik meg. A serdülő keresi igazi énjét. A serdülőkor előrehaladásával a tizenévesek képesek arra, hogy a különböző helyzetekben megjelenős ének közötti ellentmondást feloldják. Különbséget észlelnek a között, hogyan viselkednek, és hogyan kellene igazi énjüknek megfelelniük. Elkezdenek többet figyelni önmagukra. A serdülők önképe differenciáltabb.

A népszerű társaknak magas az önértékelése, főleg a társak általi elfogadottság miatt. A korai serdülők az iskolából középiskolába kerülve növekvő tanulmányi erőfeszítést kell tegyenek. Ráadásul ők a szociális ranglétra aljára kerülnek. Növekedéssel szabadabbak lesznek barátaik, környezetük, életvitelük megváltoztatására. Lehetőségük adódik, hogy saját mércéjüknek megfelelően éljenek, vágyott énjük közelebb kerüljön a valósághoz. A serdülőkor végén a fiatal az egymásnak ellentmondó énjeit alárendeli egymásnak.

A felnőtté válásnak két alapfeladata van: az identitáskrízis megoldása és a nemi identitás megszilárdítása.

A fiatalkorú előtt az a feladat áll, hogy elszakadva a szüleitől, férfiként vagy nőként egyértelmű identitást szerezzen. Az identitást sohasem szabad állandó, elveszíthetetlen állapotnak tekinteni, hanem viszonylag szilárd énszintézisként újra meg újra tökéletesíteni kell. A megszerzendő énidentitás lényegi irányjelzői az önfolytonosság és az önmegfelelés. Ha a folyamat félresikerül, identitászavar áll elő. Erre a jelenségre többek között az ideológiai zűrzavar, radikalitás, az irreális világokba való szökés, a hirtelen cselekvésekben való önelvesztés jellemző.[57]

Erikson a személyiségfejlődés 8 szakaszát különböztette meg. A szakaszok egymással kölcsönhatásban vannak, bármely szakaszban bekövetkező stagnálás negatív hatással van a következő szakaszokra. Minden egyes szakasz két, egymással ellentétes, az egész életre kiható virtus szerzéséhez vezethet. Ez az ellentétpár egy pozitív-konstruktív és egy negatív –destruktív komponensből tevődik össze. Az ellentétpárok konfliktusában nem a pozitív győzelme a cél, hanem az egyensúly megtalálása a két véglet között. Ez az egyensúly hív elő új értéket a személyiségben. Az egyik szakaszból a másikba való átmenet mindig krízist jelent az egyén számára, de ez a krízis nem katasztrófa, hanem a fejlődés jele. Minőségi változást hoz az ember életébe, úgy hogy az átmenetileg elveszített korábbi stabilitás újra megszervezésére ösztönöz a megváltozott szomatikus és történelmi-társadalmi feltételek között.[58]

Az ifjúkor az ötödik szakasz. Ekkor az ifjúnak meg kell találnia identitását az identitás diffúzióval szemben.

A mai embert az általánosodó dezorientáció, a tájékozódási képesség elvesztése jellemzi, nem tudja, hogy kicsoda, képetlen megtalálni identitását.

A serdülő gyors fejlődése következményeképpen kéltségbe vonja önmagát, és önmagáról alkotott eddigi ideiglenes képét. Mind önmaga, mind környezete számára ellentmondásossá válik. Nem találja meg az adott kultúrkörrel harmonizáló identitást. Belevész a lehetőségek útvesztőjébe vagy a szűkre szabott határok elbizonytalanítják. Ezt a jelenséget nevezi Erikson szétzilálódásnak vagy diffúziónak. A krízist a következő szimptómák jellemzik: magányossá válás, az egyedül maradás fokozódó, fájdalmas érzése, a stagnáció által elhatalmasodó, általános szégyenérzet, képtelenség arra, hogy valamely munka által kielégülést, örömet szerezzen, az élet kézben tartásának érzését a sodródás érzése váltja fel, egyre jobban elhatalmasodó általános bizonytalanság.[59]

A serdülő kérdésessé teszi a korábbi fejlődési szakaszok során szerzett konfliktus-megoldási tapasztalatait. Így újraélednek a korábbi szakaszok ellentmondásai.[60]

1. A bizalom-bizalmatlanság konfliktusa az idő-perspektíva problémájaként jelentkezik: a jövő értelmébe vetett remény vagy reménytelenség formájában. A jövő elképzelésére a fiatalnak szüksége van bizonyos ideákra. Serdülőkorban szembesülnek a felnőttek sztereotípiájával. Letisztul bennük, hogy milyen identitás megszerzésére vágyjanak. Annak érdekében, hogy része maradhasson a világnak, és legyőzze létét fenyegető aggodalmát, ideológia támaszt keres, amit sokszor egy karizmatikus, meggyőző egyéniségben talál meg.[61] Az ideák egyrészt a képzeletalkotást segítik, másrészt az egykorúak társaságában a megértés, a „közös nevező” szerepét töltik be.

A bizalmatlanság megoldásába nagy segítséget nyújthat a vallás. Erikson szerint a vallási rítusokban kifejeződik az ősi bizalmi légkör, amelybe belépve mindenki elrejtve, biztonságban érezheti magát, nemcsak azért mert a hagyomány korábbi nemzedékekkel köt össze, hanem, mert az elrejtő gesztusok és megnyugtató szavak mögött a mindenkit magához ölelő Isten közelségét tapasztalhatja.[62]

2. A második fejlődési szakasz alapkonfliktusa az önállóság-önállótlanság és szégyenérzet közötti egyensúly megtalálásában állott. Újabb krízist jelent az autonómia megalapozása. Újraéli a két éves gyerek „én csinálom” szindrómáját, kinyilvánítja azt az igényét, hogy  életére vonatkozó döntéseket ő maga hozza.

Ebben a korban a konfliktus az identitás vállalása illetve annak szégyenkező takargatása formájában tér vissza. A szégyenérzet a nemiséggel kapcsolatban is mind nagyobb szerepet játszik. Nagy szüksége van a fiatalnak hasonló korúak közösségére, klikkekre, baráti társaságokra. Ezek a csoportok teszik számára lehetővé különböző szerepek, viselkedésmódok kipróbálását. A kísérletezés veszéllyel is járhat. Az egykorúak közösségében élvezett szabadság rossz esetben elvezet az általános társadalmi normák figyelmen kívül hagyásához.

3. Az óvodáskor alapfeladata a kezdeményezőképesség és a bűntudat közötti helyes arány megtalálása. Az óvodáskori játékok fantáziáinak párjai az új nagyravágyó álmok, amelyek megvalósítására a serdülők törekszenek. A kezdeményezés fiatal korban a bátorság, a kitartás és a teherbírás helyes mértékének keresésében jelentkezik. A fiatalok gyakran túlbecsülik önmagukat. Ha a közösség, család, társadalom által szabott határok túlságosan szűkre szabottak, akkor a fiatalkorúban bűntudat alakul ki. Az ilyen általánosított bűntudatra totális reakció következik: minden fajta határ és norma feltétel nélküli elutasítása, lázadás a lázadás kedvéért. Ez a tapasztalat elvezet a negatív identitáshoz. A bűntudat által kialakított negatív identitás totálisan reagál a világra, képtelen az egészet az alkotó részek egységében látni. Az így reagáló személy képtelen összefüggések felismerésére.

4. A kreativitás és kisebbrendűség érzés összeütközése jelenti a negyedik fejlődési szakasz alapvető konfliktusát. A konfliktus a munka, a hívatás megtalálásában illetve meg nem találásában tér vissza. A kisebbrendűségi érzés akkor alakul ki, az által alakul ki, ha nem sikerül olyan tevékenységet találnia, amelyben örömét leli, amelyben értelmet lát és amelyet környezete elismer. Fontos, hogy a serdülő célokat jelöljön ki és vállalja saját munkája minőségéért a felelősséget

A serdülőnek új megoldásokat kell találnia. Ez csak akkor sikerül, ha szűkebb és tágabb környezte egy átmeneti időszakot, moratóriumot biztosít számára. A serdülőnek egy olyan időszakra van szüksége, amelyben joga van a kísérletezésre, tervezésére és tervek elvetésére

A fentiekből kitűnik, hogy az új identitás minőségileg több a fenti tényezők összegénél. Fontos, hogy magunkat a közvetlen kapcsolatok zűrzavarában egységesnek és folyamatosnak érezzük. Az identitás a másokhoz való kapcsolatok során és eredményeképpen alakul ki. Egymással ellentétes komponenspárok jellemzik. Az identitás állandóan alakul, e folyamat mozgatóereje az egymással ellentétben álló komponensekből eredő feszültség (krízisek).[63]

Erikson az identitásképzést az egyén személyes integrációján túlmutató folyamatnak vélte. A biztos énkép megalapozásához a serdülőnek személyes és társas közegben egyaránt meg kell teremtenie identitását, meg kell alapozni a két identitás identitását.

Pszichológiai szempontból az identitásképzés folyamatában az egyén egyaránt alkalmaz megfigyelést és önmegfigyelést. Ezek a mentális működés szintjén zajlanak. Az egyén úgy ítéli saját magát, ahogyan mások ítélik őt saját magukhoz és az általuk használt mércéhez képest. A mások róla szóló ítéleteit úgy ítéli meg, hogy hozzájuk képest és számára fontos mércékkel mérve milyennek látja önmagát. Erikson szerint a serdülők identitásképzésének folyamata attól függ, hogy a serdülők hogyan vélekednek mások ítéleteiről és mennyire képesek szem előtt tartani a kulturális társadalmi kategóriákat, tipológiákat, amikor másokról ítélnek.

A serdülők igyekeznek integrálni régi énjeiket egy elképzelt jövőbeni énbe. Az identitászavar gyakori következménye, hogy az egyén megrémül a képtelenségtől, hogy felvállalja szerepét, és valamilyen módon menekül: bizarr, megközelíthetetlen életformába húzódik, depressziós lesz. A serdülők a zavaros érzelmeikkel járó feszültséget önmagukban vagy másokon vezetik le, gyakran depressziót vagy antiszociális viselkedést tanúsítanak.

Erikson az identitásképzés feladatával való megküzdés négy típusát különíti el. Az első típus az elért identitás. A fiatal túlmegy egy időszakon. Dönt pályaválasztása, vallási és politikai elkötelezettsége felől. Aktívan törekszik céljai elérésére. A korai érés típusába tartózó egyének elkötelezték magukat pályaválasztásuk, ideológiai álláspontjuk felől, de nem mutatják jelét, hogy identitáskrízisen mentek át. Az identitásmintákat a szülőktől veszik A moratórium típusában sorolt egyének csak éppen átélik az identitáskrízist. Az utolsó típus a diffúz identitás. Az egyén kipróbál néhány identitást anélkül, hogy elköteleződne valamelyik mellett.

A serdülőkor időszakában a fiatalok életét fokozatosan veszélyeztetik az öngyilkosságok és a balesetek. A serdülők küzdenek a tartós identitás megszerzéséért. A serdülők, ahogy növekszenek úgy haladnak a diffúz identitás felől az elért identitás irányába. A családon belüli tapasztalatok hatást gyakorolnak az identitás kialakulására. A család nyújtson biztonságot, támogatást és bátorítja a serdülőt, hogy keresse saját identitását.[64]

A serdülőkorban pszichoszociális átalakulás történik. Ha a fiatal nem dolgozza fel, nem oldja meg korábbi problémáit, akkor a felnőtt személyisége torzul.

A serdülő új társas viselkedési módokat kell megtanuljon. Az érzelmek áthelyezése a szülőkről a kortársakra a családtól való érzelmi elszakadást igényli. A család volt az érzelmi biztonság alapja. A serdülő a régi konfliktusok feléledésekor új egyensúlyt kell kivívjon a társadalmi elfogadhatóság korlátai között.

Az identitás kialakulása nem tejesen tudatosan megy végbe, de jelenléte felismerhető arról, hogy belső biztonságérzetet és az összeszedettség érzését adja, kifelé pedig integrált, egységes személyiséget sugároz. Ahol a külső feltételek és kedvező személyes kapcsolatok segítik az ifjú identitásának kialakulását, ott szívesen elkötelezi magát barátoknak, hívatásnak, közösségnek. A serdülőkor veszélye az identitásvesztés, ami kialakulhat el nem fogadott szexuálkarakterből, kedvezőtlen környezeti hatásokból, és a fölöslegesség és hiábavalóság érzését táplálja az ifjúban. Ennek következtében az ifjú nem, vagy csak nehezen tudja megtalálni helyét a felnőtt társadalomban.[65]

2.4.2. Katekétikai szempontok

A katekézis vizsgálja hit hatását a gyermek identitására. A hitnek döntő szerepe van az identitás kialakulásában. Schneider-Flume szerint:„A hit és a pszichoszociális identitás nem integrálhatók harmonikusan egymással, a hit ugyanis nem illeszkedik simán a pszichoszociális identitás folyamatába, hanem szétfeszíti azt. A hit transzcedentálja a személyiség zárt egységét és megszabadít a benne működő öntörvényességektől. Ezzel legyőzi az identitásszorongást is, amit az gerjeszt, hogy az embernek saját magát kell kialakítania és azután igazolnia kel az eredményt.”[66]Tegyük hozzá kritikai megjegyzésül, hogy a hit nem redukálható egyszerűen pszichoszociális identitást kialakító, továbbfejlesztő, helyre állító tényezővé sem. A hit nem az ember önmegvalósításának egyik, vagy éppen leghatékonyabb eszköze, hanem az Isten és ember kapcsolatának, közös történetének tényezője, ami lehetővé teszi, hogy az ember igazán emberré váljon. Schneider-Flume-nél a transzcendencia pátoszát kell kifogásolnunk.[67]

Az életesemények átélési módjában és a viselkedésszabályozásban, valamint az élményfeldolgozásban már a gyermekkorban is nagy jelentősége van a hitnek. Akkor azonban még hiányzik a tudatos kontroll, a mérlegelés lehetősége egyes értelmezési módok elfogadása és elutasítása között. A hitműködést mindenestől környezeti hatások és fejlődési adottságok határozták meg. A serdülőkortól fogva a hit, bár a szociális környezettel állandó párbeszédben marad, személyes és felelősségteljes döntések ügye lesz. Ebből a pozícióból szükséges, hogy visszamenőleg megtörténjék a korábbi hittapasztalatok értékelése is, és az Istennel való kapcsolat korábban kialakult struktúrái, esetleg gyökeresen más tartalmakkal és szerkezeti átalakulástól kísérve, megkapják az őket megillető helyet a felnőtté váló fiatal hitében.[68]

Az ifjú arra törekszik, hogy emlékeit, értékeit, hitét, céljait egy egységbe foglalja, „szintetizálja” azokat, s ebben a folyamatban a hitnek koordináló jelentősége van. Sőt nemcsak a múltját, hanem jövendőjének irányvonalát is ő alkotja meg azokból az ideálokból, amelyek identitásának képzeti világába illeszkednek. Ezért mondja Fowler: „Identitás alatt azt a növekvő öntudatot értem, ami fenntartja a kontinuitást az egyén önmagáról és másokról alkotott múltbeli értelmezése és a valós jelen világa között, amelybe a másoktól rátükröződő én-imázsát is integrálni tudja oly módon, hogy abból saját jövendőjét is képes kiformálni.”[69]

A serdülők között óriási motiváló erő a tetszeni vágyás. Tetszeni vágynak azoknak, aki fontosak számukra, és rettegnek attól, hogy egyszer kiábrándulnak belőlük. Ezért idegen pózok jelenhetnek meg a viselkedésükben, hiszen annak az ideálnak akarnak megfelelni, amit mások szerintük- kialakított róluk.

A Fowler által meghatározott „szintetikus-kovencionális” hit tételeket, történeteket, élményeket, értékeket, egymással összhangba hozó, valóban „szün-tetizáló” hit. Az identitás a különböző elemek együvé rendezése egy életképes egészbe.[70]

1. A katekézis módja[71]

A serdülők sokszor amiatt fordítanak hátat az egyháznak, mert nem megfelelő a módszer, amivel az egyház a katekézist végzi. Az ifjaknak leginkább információs táplálékra van szükségük, nem pedig hagyományos tanításra. Kérdezni, kételkedni, meggyőződni és felfedezni akarnak, hogy minél több ismeretből alakítsák ki világnézetüket. Szeretnék, hogy hitük igazán az övék legyen, ne csak „naftalinszagú”, örökölt hit. Szeretik a beszélgetést, a diskurzust. A katekéta feladata, hogy jó kérdéseket tegyen föl, jó szempontokat adjon a beszélgetéshez. A beszélgetésnek meghatározott célja legyen, különben parrttalan lesz.

A beszélgetés a csoportmunkában kivitelezhető. A csoportmunkának sok előnye van. A katekéta csak az irányt jelölje meg, de semmiképpen nem az odavezető utat, a vélemények ütköztetése közben a csoport maga alkossa meg a saját válaszát. A csoportbeszélgetések összegzésekor sokkal többrétegű válasz születik egy-egy kérdésre. A csoport minden egyes tagja hasznosnak érezheti magát, hiszen alkotóan vett részt a közösség programjában. Erősíti a személyes hitet, a személyes kapcsolatok és barátságok kialakulását egymás között, ami ebben a korban létkérdés.

Az ifjak azt tartják jó katekétának, aki megbízható információforrás és jó beszélgetőpartner. Az ifjak ezt a következőképpen fejezték ki:

-információforrás: tud tanácsot adni, mindenről lehet vele beszélni, értelmes, jól érvelő, jó vitavezető, tág látókörű, ötletdús, gazdag ismerettel rendelkezik, gondolkodtat, ismeri a kor problémáit, magabiztos, nagy tudású, de szerény, legyen zenei képzettsége, járatos a teológiában, többet értsen, mint amennyit beszél

-jó beszélgetőpartner: nem merev, nem kioktat, partner, nem dogmatikus, nyílt a beszélgetésre, időt hagy a beszélgetésre, nem tiltásokkal, hanem érvekkel dolgozik, ért a diákok nyelvén, engedi a fiatalokat is érvényesülni

-ezeken kívül a katekéta számukra ideál: szavahihető, példamutató, bátorító, hiteles, humoros, nem személyválogató, titoktartó, nem vádaskodó, rugalmas, jó megjelenésű, energikus, türelmes, következetes, fiatalos[72]

A fenti minősítés indítsa a katekétákat önvizsgálatra.

Az ifjúkor nem annyira a vallásos cselekedetek kora, mint inkább a döntéseké. Egyházi rendtartásunk szerint erre a korra esik a nagy döntés: a konfirmáció. Az ifjak még eljönnek konfirmálni, hiszen konvencionális hitük lévén a hagyományt jó esetben tiszteletben tartják, de a konvencionális kötelezettségek teljesítése után elmaradnak az egyházból.

A konfirmációs oktatás legnagyobb mai problémája az, hogy ellentmondásos: „megerősítésnek” kellene lennie, ugyanakkor még alapozás sincs. Nincs mit megerősíteni.

A konfirmációs oktatásnak vállalni kell a következő feladatokat: az ifjúság oktatását, az ige szellemében való nevelést, perfekcionista ideálok nélkül; tehát csak meg kell elégednie azzal, hogy csak elindítja őket egy másik úton, mint amin addig jártak, csak kinyitja a szemüket az istenfélelemben való élet békességére. A konfirmációs oktatás vezesse be őket az egyház liturgiális közösségébe. Mutasson irányt a konfirmáció utáni időszakra is. Tűzzön ki feladatokat, gondoskodjék ifjúsági közösségről, ahol megmaradhatnak az ifjak az egyház kebelében. Enélkül illúzió azt várni, hogy a konfirmáció ne „kikonfirmálás” legyen.[73]

A célok további megjelölésében szerepelhet a gyülekezeti diakóniai munka. Idealisztikus beállítottságuk miatt az ifjak igazság egyenlőség, szabadság, testvéri szeretet iránti igényük igen erős. Ennek jegyében szívesen vállalnak áldozatot tőlük telhető mértékben azért, hogy ezek lehetőségét másoknak is megteremtsék. Nemes célkitűzésként szerepelhet a gyülekezetei misszió. Ugyancsak idealisztikus beállítottságuk miatt könnyen előfordulhat, hogy az ifjak hangzatos, hazug eszmék áldozatai lesznek.

A nyári táborok, ifjúsági konferenciák jótékony hatása hosszú ideig meghatározza az ifjúsági alkalmak témáját, hangulatát. Az ifjúsági vezetők hajlamosak túlspiritualizálni a nyári táborokat, nemcsak a túlzsúfolt kötött programmal-nem hagyva időt a szabad beszélgetésekre, kortársakkal való hitvitára, hanem azzal is, hogy a fizikai környezetre nem fordítnak kellő gondot, mondván, hogy „nem az a lényeg”. Pedig minden istentiszteleti helynek külsejében is méltónak kell lennie. Igaz az, hogy „elhanyagolt környezetben az embernek még megtérni sincs kedve”.[74] A gyülekezet középgenerációjának feladata, hogy gondoskodjék olyan környezetről, körülményekről, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat, így kapcsolódnak egymásba a generációk az egyházba,

Az a vallásoktatás, amely figyelmen kívül hagyja az ifjúkort alapvetően meghatározó életérzést, a szerelmet, alkalmatlan és valószerűtlen, mert a keresztyénség nagy témája is maga a szeretet. A szeretet lényegét ebben a korban sokkal jobban megértik, mint korábban. Eddig a reciprocitás jellemezte őket, most inkább az önzetlenség. A fiatal felteszi a kérdést: „addig amíg nem tapasztaltuk meg az önzetlen szeretetet, mint amilyen a szerelem is, vajon érthetjük-e valójában, mit jelent az, hogy az Isten szeretet, vagy hogy mit jelent halálosan szeretni?”[75] Sok csalódástól mentenénk meg a miéinket, ha a szerelem témáját vállalnánk megbeszélni akár katekézis keretében, akár lelkigondozói beszélgetések formájában. A ránk bízottak ne essenek áldozatul e világ szokásainak és törvényeinek. Megfelelő tanácsolás híján könnyen felköltik „idő előtt a szerelmet”. (Énekek 2,7)

Az ifjúsági istentisztelet hangneme legyen „felnőttes”, mint gyerekes. Az istentiszteletnek legyen köze a mindennapi élethez, ami a fiatalok közvéleményét foglalkoztatja. Legyen méltósága, és legyen érthető nyelvezetű. Az ifjúsági istentiszteletnek azok számára is van haszna, akik hitetlenként vannak jelen: tudatosulnak bennük keresztyén értékek, látnak valóságos embereket, akikben testet ölt a „krisztusi indulat”, meggyőződhetnek arról, hogy amiről ott szó van, az nem zavaros, gyerekes, életidegen dolog, legfeljebb az ő világukba nem illik bele, s ha elutasítják, legalább tudják, hogy mire mondanak nemet.

2. A katekézis tartalma[76]

Hogyha a gyerekek már szert tettek bibliai alapismeretekre gyermekistentiszteleten, hittanórán, családi és egyéni kegyességükben, összetettebb témákat is lehet tárgyalni. Ha ilyen ismeretük nincs, úgy kell „belopni” ezeket a katekézis tartalmába.

Ha az órák tematikáját élettémák határozzák meg, azt is természetesen bibliai tanítással kell összhangba hozni. Az élettémák feldolgozásának nehézsége határozatlan kimenetelükben van, nem lehet elég pontosan tudni, hogy az óra végén hova fog jutni a csoport. Az a katekéta, aki bizonytalannak érzi magát, jobb, ha bibliai sorozatokat dolgoz fel. Az élettémák előnye, hogy a keresztyén életnormákat „szintetizálja” a mindennapi élettel, miközben integrálja a fiatalokat az egyház közösségébe.[77]

Az ifjúkor katekézisébe figyelembe kell vennünk az ifjak növekvő igényét az önálló tájékozódásra. Identitásuk biztosítása érdekében minél több diskurzusra van szükségük, amelynek során érveket és ellenérveket sorakoztathatnak föl.

IV. A rítus, mint szimbólum interpretálása

A rítusok bizonyos élethelyzetekben születtek, extra nos. A rítus minden személy esetében különös módon hat. Más-más változást idéz elő. Ha meg karjuk érteni a rítus transzformáló folyamatát, értelmeznünk kell azt a személy, a helyzet kontextusában. A rítus, mint szimbólum interpretálásra szorul.

Az egyház kötelessége az interpretálás.

„Az egyház kötelessége, (…), hogy szüntelenül vizsgálja és az evangélium fényénél értelmezze az idők jeleit, e nélkül ugyanis nem adhatja meg minden egyes nemzedéknek a korszerű választ az örök emberi kérdésekre az e világi és a túlvilági élet értelméről és a kettőnek egymással való összefüggéséből.”[78]

Az ember kétségeinek történetét és a Biblia velük kapcsolatos üdvözítő válaszainak a történeteit csak akkor tudjuk a maguk hallótávolságában megérteni és az egész személyt érintő párbeszédre vezetni, ha arra használjuk a pszichológiát, hogy leszálljunk az ember mélyére. Minden teológiai megnyilatkozással feleslegesen, a levegőbe beszél az ember, ha nem használja segédeszközül a pszichológiát, hogy az ember tulajdonképpeni magvához, mélységes félelméhez és olthatatlan isten utáni vágyához eljusson.

„Az embernek szüksége van egy abszolút Személyre a félelem gettójából, önmaga börtönéből való kiszabaduláshoz, mivel a félelmet annak az erőnek tekintem, amely az embert eltávolítja önmagától, az Istentől és az egész, őt körülvevő világtól.”[79](Drewermann)

1. A szimbólumértés akadályai

Ahhoz, hogy az egyház a szimbólumokkal bánni tudjon, tudatosítani, kell egy néhány dolgot.

1. A szimbólumok nemcsak a vallásos dolgok terén fordulnak elő, ezek főképpen világi dolgok. Mindenütt jelenvalók és univerzálisak.

2. Nemcsak a túlvilágot, az „istenit” jelenítik meg, hanem elsőként és eredendően a személyiség belső lelki világát.

3. Nemcsak olyan tárgyakat vagy tényállásokat tekintünk szimbólumoknak, melyeknek egy másik szimbolikus jelentésük is van. Nem dolgokról, matériákról van szó, hanem cselekvésekről. A szimbólumokat kommunikatív cselekvésekként kell értelmeznünk. A szimbólum nem statikus valóság, hanem szubjektumok közötti történés, kommunikáció.

4. A szimbólumokat az értelem nem képes felfogni, a szívre van szükség. Képekben minden további nélkül egymás mellett állhat az egyébként összeegyeztethetetlen. Éppen ebben az egymásmellettiségben rejlik a mondanivaló.[80]

A szimbólum kulcs az ember megértéséhez.

2. Az ember „animal symbolicum”

Ernst Cassirer jellemzi az embert „anymal symbolicumként” (szimbolizáló állatként).[81] Az ember ösztöneiben elbizonytalanított lény, aki nem egyértelműen, kikerülhetetlenül és mindig ugyanúgy válaszol a környezte ingereire, ahogy az ösztönök programján megvalósítható volna. Nyitott a világra, a környezettel való kommunikációjában maga dolgozza ki észlelésvilágát. A környezetével folytatott kommunikáció megváltoztatja belső világát. Miközben e világ tárgyaival és dolgaival bánik, saját lelki-szellemi valóságát is építi. E tekintetben az ember és környezete közötti kommunikáció médiumainak fokozatos fejlődése figyelhető meg.

A nyelv és a gondolkodás fejlődése az ember és környezete közötti összefüggésben megy végbe. A környezet megismerése és a nyelvtanulás szociálisan formálódik. A nyelvi szimbólumok szociális és emocionális dolgokat is foglalnak magukban. Az ember szimbólumaiban azt képvisel, amit kapcsolataiban megélt, amit az embertársaival folytatott kommunikációban önmagába épített.[82]

A nyelvi fogalmak benne vannak a nyelvi rendszerben. Ezeket az ember való találkozások során személyes tapasztalataival tölti ki. Mivel a fogalmak nyitottak és felvevőképesek, a különböző személyek élményeinek sokféleségével szemben gyakori a félreértés. Az emberi kommunikáció a félreértések miatt nemcsak sikertelen, hanem lehetetlenné válhat, mert az alapvető szimbólumegységek rendkívül sokjelentésűek, olyan sokfélék, mint a személyes fejlődéstörténetek.[83]

A szimbolizálás képessége sajátosan emberi tulajdonság, amely megkülönbözteti őt az állattól. Csak az ember képes szimbólumokat, jelképeket alkotni, amelyekben, mint egy tükörben megpillanthatja az őt körülvevő világot, embertársi kapcsolatait és önmagát.[84]

Minden válhat jelentéshordozóvá vagy szimbólummá, amivel az ember valamilyen kapcsolatban van.

A szimbólumban belsőnk szubjektív élményei találkoznak az érzéki-érzékelhető külső világgal. Paul Tillich szerint „a szubjektum (az ember) és az objektum (világ)... egy mélyebb rétegben nem különálló, hanem egyesített.”[85] Ennek az összekötő funkciónak felel meg a szimbólum szó jelentése: összedobott, összefűzött.

A szimbólum valami rajta kívülállóra utal, ami túlmutat az érzékekkel felfogható tárgyszerűségen. Nem merül ki az előtérben álló tulajdonképpeniben, hanem az individuális-pszichéset vagy a közösségileg megtapasztaltat reprezentálja. Ez által olyan valóságra utal, amelyek a tárgyszerűség mögött rejlenek, ezzel közli azok mélyebb értelmét. A szimbólumok jelképek, amelyek elgondolkodtatnak.

A szimbólumok „feltárhatóak” A szimbólumok hermeneutikai erőpróbát követelnek az embertől. Többértelműségükben nem tárulnak fel önmaguktól mindenkinek, aki kapcsolatba kerül velük, hanem meg kell fejteni őket.[86] Ez kommunikációt és közösséget kíván. A szimbólumok el tudnak múlni, mivel a társadalomban, amelynek eredetileg kifejeződései voltak, többé már nem lelnek visszhangra.[87]

3. A szimbólumok pszichológiája

3.1. Freud szimbólumelmélete

Freud szerint azok a rejtjelezett és elváltoztatott (libidinózus), illetve agresszív ösztönös vágyak tartóznak ide, amelyek nem tudatosak. Ezeket azért utasítjuk ki a tudatunkból, mert a belénk nevelt norma- és értékképzetek nyomán nem lehet elfogadni e vágyakat. Elfojtjuk és a tudattalanba taszítjuk őket. Az álommunkán keresztül (eltolás, sűrítés, ellentettjére fordítás) kódolódnak a latens álomtartalmak. Ezen az úton elkerülhetik a belső érték- és normaelképzelések cenzúráját, védekezését.[88]

Két bírálandó elemet említek. Freud a szimbólummá válásra képes anyagot kizárólag a libidóra redukálta. A szimbólumot megfeleltette a tünettel.

3.2. Jung szimbólumelmélete

Jung az, aki pszichológusként a modern szimbólumtant leginkább befolyásolta.

Azt állítja, hogy a lelki élet tulajdonképpeni hatótényezője a tudattalan. Ez az az óceán, amelyen a tudat hajócskája úszik. Az ember fő fejlődési feladata, hogy lejusson víz mélyére és ezt a lejutást hasznosítsa a hajóút számára.[89]

Jung rehabilitálta a tudattalant Freuddal szemben. Szerinte a tudattalan nemcsak egy ontogenetikus, individuális létező. Minden egyén részesül a kollektív tudattalanból is. A személyes tudattalan így beleér az emberiség filogenetikus, archaikus összefüggéseibe. Ez a kollektív tudattalan nyilvánul meg személyes szinten az álmokban, kulturális-társadalmi szinten pedig a népek közösségi álmaiban, vagyis a mítoszokban, mesékben, mondákban és vallásokban. [90]

Jung a kollektív tudattalan központi elemeinek nevezi az archetípusokat. Ezeket egy fogalmi spektrumon jelzi, amely a fizikaitól a biológiain és pszichológiain keresztül a filozófiai-teológia meghatározásig ér. Jungnál az archetípusok az élettel való megbirkózás magvai, az emberi viselkedésmódok ősi mintái. Ezeket a szubjektum ősi akaratként, az önalakítás vezérképeként éli meg, válaszul az életben felbukkanó kérdésekre.[91]

Az alkotó élethatalmak ellentettjükbe is fordulhatnak: rombolóba, megszüntetőbe, destruktívba. Feladatunk, hogy az archetipikus erőket kettős lehetőségükkel együtt vegyük tudomásul, és energiájukat használjuk.

A Selbst, a mélymagunk archetípusában jelen van mindaz, ami a psziché teljessége, az alkotó és a romboló, az anima- és az animus-rész, a fény és az árnyék.

A szimbólumok ősképek, a tudattalan és erőinek megjelenési formái, amelyek a kollektív és az individuális pszichének egyaránt részei.

A szimbólum jelentéstöbblettel rendelkezik, ismeretlent, nem sejtettet is kifejez. A szimbólum ismeretlen valóságot fejez ki, amely kizárólagosan szimbolikusan ragadható meg. A szimbólumok nem tartóznak az önkényes létrehozás és változás hatalma alá. Az emberiség archetipikus kincsét reprezentálják és ebben a minőségükben időtlenek, a kultúrán túlmutatók és örökké tartanak.[92]

A szimbólumokhoz emóciók kapcsolódnak. Ez által a szimbólumok jelentésterhessé válnak, kisugárzást és isteni varázst nyernek. Hogyha a szimbolikust racionális módon ismerttel akarjuk helyettesíteni, a szimbólum hatása sérül.

A szimbólumoknak egyaránt van kifejező (expresszív) és benyomást keltő (impresszív) jellegük.

4. A szimbólum nyelve

A legfontosabb idegen nyelv, amelyet az embernek meg kell tanulnia, a szimbólumok nyelve.[93]

A szavak végessé teszik a végtelent, a szimbólumok a véges határain túlra térítik a lelket, a végtelen létező birodalmába. Sejtelmeket ébresztenek, a Kimondhatatlan jelei, fáradhatatlanok, misztikusak, szükségesek, és természetük szerint, mint minden más vallás, némán beszélnek.[94]

A szimbólum nyelvében megkülönböztetünk jelt, szimbólumot, klisét és diabólumot.

A jel, szignál egyértelmű megfelelésen alapszik.

A klisé a leszűkült jelentésre utal. A klisék megkötözik a személyiséget, megfosztanak a szabad kommunikáció lehetőségétől. regresszióhoz és nem progresszióhoz vezetnek.

Stenger egyetértésben  Leonardo Boff-fal a vallásos kliséket a szimbólumot kiegészítő, sokatmondó fogalommal diabólumnak nevezi. Ezen olyan ekkléziasztikus szimbólumot ért, amely jelentéshordozó szerepét rosszul vagy egyáltalán nem tölti be. Ez árt az üzenet közvetítésének. Zavart és hamisságot okoz.[95]

Úgy tűnik, hogy csak Jézus alakja őrizte meg azt a dinamikát, amely a kliséképzés történeti tendenciájának bizonyos módon ellenállt és ellenáll a hagyományozás keretein belül.[96]

A vallási szimbólumok elveszthetik kapcsolatukat az emberek hétköznapi világával. Akkor már csak vallásosan idegenül szólnak, anélkül hogy a lelki mélyrétegekkel, azok ősi kérdéseivel és a velük kapcsolatos emóciókkal összefüggésbe kerülnének.[97]

V. A cserkésztábor rítusainak transzformáló ereje

1. A cserkészmozgalom dióhéjban

A cserkészmozgalom alapítója Robert Baden-Powell. Angol származású. Apja anglikán lelkész volt. Nagyon tehetséges, kreatív fiú volt. 16 évesen önkéntesen lép be a brit hadseregbe. Katonai karrierje felfele ível. A délafrikai búr-háborúban tanúsított hősi katonai eredményeiért az angol királynő lorddá avatja. Magas rangú személy lesz.

A vérontásról egy életre lemond, a béke követe lesz életet végéig. A háborúban szerzett tapasztalatait összegzi. A harcmezőn látta, hogy a fiatalok milyen nemes cselekedetekre képesek, ha megszervezik életüket.

Elkezdi az ifjúság életét szervezni. 1907-ben megírja „Scouting for boys” című könyvét, amelyben túlélési, ügyességi ismereteket nyújt a fiataloknak. Ez a könyv kelti életre a jövőben immár 100 éves scout-mozgalmat, a cserkészetet. Jelenleg a világ csupán 7 országában, többnyire a kommunista országokban nem működik a mozgalom. 50 millió cserkésszel a világ legnépesebb, legsikeresebb ifjúsági mozgalma.

Baden –Powell, becenevén Bi-Pi meghagyta, hogy minden nép a saját kultúrájának és vallásának megfelelően alkossa meg a próbarendszerét. A magyar cserkészet 1910-ben alakult. Sík Sándor indította az első csapatot. 1939-ben a Megyeri dombon fektették le a magyar cserkészet alapjait. A két alappillér: A Szentírás és a magyar kultúra. Ezt hagyatékot Teleki –hagyatéknak nevezzük, ugyanis gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, a magyar főcserkész indítványzára született.

A mozgalom sikere a következőkben áll. Bi-Pi ráérzett arra, hogy minden korosztálynak meg kell szervezni a „játékát”. Bi-Pi a rítuálé nagy mestere volt.

Így külön korosztályban osztjuk a kiscserkészeket (6-10 év), a cserkészeket (10-16 év), rovereket (16-24 év) és az öreg cserkészeket (24 éven felettiek).

A cserkészetnek sajátos módszerei vannak: őrsi rendszer, cserkésztörvények, fogadalom, játszva tanulás (learning by doing).

A cserkészet tevékenysége sokrétű. Olyan, mint egy inga, amely minden irányba elmozdulhat. Minél több ismeretet akar nyújtani. Minél több szerep átélését akarja biztosítani a cserkésznek. A cserkészet talpraesetté, a társadalom hasznos tagjává akarja képezni. A világcserkészet próbarendszerének 5 legfőbb eleme: hit, hazaszeretet, természetszeretet, testvériség, egészségügy.

A magyar cserkészeszmény Teleki Pál buzdítását visszhangozza: „Légy emberebb ember és magyarabb magyar!”

2. A tábor nem „nyomor”

A cserkészet pedagógiája úgy tartja, hogy az évi tevékenység két részből áll. Az évi tevékenységekből és a nyári nagytáborból.  A nagytábor 2 hetes. A nagytábornak nagyobb fontosságot tulajdonítunk, mint az egész évi tevékenységnek. A nagytábor az évi tevékenység koronája. A fiatalok számára jutalom, hogy eljöhetnek a táborban. A táborban gyakorlatba ültetjük mindazokat az ismereteket amelyekre év közbe szert tesszünk, a tábor a kreativitás, a fantázia világa, az elmúlt év gyümölcse. A tábort a cserkészcsapat „szüli”. A semmiből teremtünk új világokat. Mi magunk teremtjük meg a saját életünket, ritualizálunk.

A cserkészmozgalom 1907-ben indult világhódító útjára. Bi-Pi, amikor látta a fiatalok lelkesedését, akkor az elméleteit elkezdte gyakorlatba ültetni. A La –Manche csatornánál szervezett egy 24 főből álló tábort. Minden társadalmi rétegből hívott gyerekeket. Egyenruhát adott nekik. Uniformizálta őket. A tábornak keretmesét teremtett. A keretmesét „A dzungel könyve” alapján szervezte. Amint az alábbi idézetből is kitűnik, számár a tábor az a hely volt, ahol a fiúból talpraesett személyt kell nevelni, legyen képes a jég hátán is megélni. Itt megemlítem, hogy a mozgalom először csak fiúknak szólt, csak 1920-ban a lányok kérésére indul be a leánycserkészmozgalom.

Bi-Pi ráérzett a fiatalok igényére és megalapozta a cserkésztáborok irányvonalát. Ő tudta, hogy a fiatalok belső igénye az, hogy minél több kemény megpróbáltatást kiálljanak, hogy készek legyenek az életre.„Van, aki úgy tartja, a tábor tiszta nyomor. Hát lehet, hogy a zöldfülűnek primitív és kényelmetlen, de semmi tiszta nyomor az erdőlakónak; ő tudja, hogyan gondoskodjék magáról, s hogyan teremtse meg a kényelmét. Ha nincs sátra, nem ül le, hogy dideregjen és dohogjon, hanem nekilát, hogy sátrat vagy kunyhót állítson. Jó helyet választ neki, ahol biztosan nem önti el a víz, ha vihar vagy eső jönne. Ezután tábortüzet rak, és páfrányból vagy szalmából puha ágyat készít.”[98]

2. 1. Táborvezetői önreflexió

Hiszem azt, hogy a tábornak rituálé jellege van. Akárcsak a pszichoterápiás stratégiában a terv rítusértékkel bír.

Kérdés az, hogy ki határozza meg a tábor tervét. Legtöbb esetben maga a táborvezető. A saját gondolatait megvalósítja. A saját szimbólumai aktivizálódnak, gyakorlatba ülteti elképzeléseit, képzeteit. Sok esetben az autoriter táborszervező megfeledkezik a táborozók igényéről. Így a tábort nemcsak az a veszély fenyegeti, hogy nem lesz produktív hatása, sőt könnyen előfordulhat, hogy a tábor kontraproduktív lesz.

Úgy gondolom, hogy borzasztóan fontos serdülőkorban, hogy a tábort a táborozókkal együtt alkossuk meg. Sok esetben a szerződés rítusértékkel bír. A terv megalkotása egy fajta szerződés.

Mielőtt kiprojektálnám a belső tartalmakat fontos önreflexiót végeznem. Meg kell szűrnöm, hogy mi helyes és mi nem helyes a táborszervezésre vonatkozó képzeteim közül.

Rengeteg cserkésztáborban vettem részt. A táborok száma 20 fölött lehet. Azt mondja a cserkészpedagógia, hogy csak az lesz jó vezető, akinek sok élménye van. Valószínű, hogy a táborok „fertőztek meg.”

Számomra tábor a kivonulás, a felszabadulás helye volt. Együtt lenni a cserkésztestvérekkel a természet lágy ölén. Valami paradicsombeli állapotot sejtetett. A természet mindig tartogat számomra valami „istenit”.

Ezt az „isteni” élményt akartam mindig átadni cserkészeimnek. A tábort, „szent” helynek tekintem. Itt a fiatal találkozhat a nyított Szentírással, a természettel. Egy más világot fedezhet fel. Öröm volt, meglátni valaki szemében a fényes tekintetet, az örömöt, a transzformálódást. A természet valami édeni élményben részesít. Az elvesztett boldogság részét érezteti.

Mindig nagy gondossággal választottam ki a táborhelyet. Legyen mesebeli, vadon. A táborban mindig a kalandra, a romantikára fektettem a hangsúlyt. A kaland sajnos néha visszaütött. Néha túl keményen megpróbáltatásnak tettem ki a táborozókat. Néha megfeledkeztem a lányok gyöngédségéről.

A programokat saját ritmusomhoz igazítottam. Eléggé energikus személy vagyok. Nem sokan tudják tartani a lépést velem. Egy adag kreativitással és fantáziával is megáldott a Teremtő. Sokszor cikáznak az ötletek a fejemben, üldözik egymást. Ennek a hátránya, hogy megfeledkezem az egy szükséges dologról. A sok tevékenység között nem teremtem meg a szabad időt a beszélgetésekre, elhanyagolom a lelki táplálékot, a bibliaórák helyett rövid áhítatokat tartunk. Ezek nem kielégítőek, ugyanis a serdülőnek nagy igénye van a beszélgetésre, vitatkozásra, gondjai megoldására.

A táborlevezetési stratégiám változott az évek folyamán. Felismertem, hogy egyedül nem lehet tábort szervezni. Szükség van egy vezető stábra. Az őrsvezetőkből szokott összeállni a vezető törzs, aki irányítja a tábori életet. A serdülő lázad a hatalmasság ellen. Ez a a nagyfokú harag és düh nekem ütközött. Engem kihozott a sodromból, ezt az agresszivitást visszavetítettem. Így labdáztunk tábor végéig. A helyzet a végén nagyon elmérgesedett. Ez egy ördögi kör. Ezt az ellenállást a törzs védi ki. Ha a törzs olyan, mint egy páncél, amelynek nincsenek rései ahol támadhatna az „ellenség”, a serdülő, akkor kénytelen feladnia a harcot. Mindig hangsúlyozom a vezető stábnak, hogy fontos az egység, mert ha nem összeomlik a tábor. A törzs szimbóluma visszanyúlik a történelemben. A királynak mindig erős kezűnek kellet lennie. Körül kellett bástyáznia magát bátor katonai bázissal, ahhoz, hogy uralma meg ne dőljön. Ezzel a táborszervezői stratégiával már levezettem egyes egyedül 52 fős serdülő tábort a Hargitán. A tábor sikeres volt.

Sokat szoktam improvizálni. Sok mindent a véletlenre bízom, amit meg kellene időben szervezni, ki kellene gondolni a rituálét. A keretmesék nem valósághűek, mert nem támaszkodnak történelmi tényeken, hanem pillanatnyi spontán elképzeléseken. Magyarán a rituálét időben és gondosan meg kell szervezni, mert ha nem, nem éri el hatását.

Összegezve, óvatosan kell bánnom a kaland megteremtésével, figyelembe kell vennem a leggyengébb táborozó képességeit. Több alkalmat kell teremtsek élettémák megbeszélésre. megtárgyalására. Több bibliaórát kell beiktatnom, több hasznos információt kell megosztanom. Nem szabad elfeledkeznem, hogy a tábor a táborozókért van. Elsősorban ők kell élvezzék és nem én.

2.2. A táborszervezés rituáléja

A jó tábor elengedhetetlen feltétele a jó szervezés. Később a tábori elemek értelmezése során csak a tábori életet vizsgálom. A tábor élete külön rituálé, a táborszervezés rituáléjának része.

Minden táborvezetőnek van táborozási rituáléja: formális vagy informális. Az alábbi rituálét cserkészismereteim alapján alkottam.

Előkészület a táborra

Eldöntjük, hogy milyen tábort akarunk szervezni.

Kikkel táborozunk?

Milyen jellegű legyen a tábor: álló vagy mozgó?

Kiválasztjuk a tábor helyét:

Eldöntjük, hogy milyen táborozóhelyre van szükségünk.

Táborhelyet keresünk.

Kiszállunk a táborozóhelyre és meggyőződünk afelől, hogy megfelel-e számunkra a hely.

Információkat gyűjtünk a táborhely környékéről.

Meghatározzuk a tábor időpontját.

Kiválasztjuk és lefoglaljuk a táborhelyet.

Meghirdetjük a tábort.

Összehívjuk az első tábori szülői értekezletet.

Előteremtjük a táborozás költségeit.

Pályázatokat írunk.

Szponzorokat kérünk fel a tábor támogatására.

Egyháztól kérünk támogatást.

Adományokat gyűjtünk.

Amit lehet saját erőforrásból teremtjük elő.

Bevonhatunk szülőket, ismerősöket a táboroztatásba.

Elkészítjük a táborozás költségvetését.

Eldöntjük, hogy kiket viszünk táborozni.

Meghatározzuk, hogy milyen korosztályúak lehetnek a táborozók.

Leszögezzük a táborba jelentkezés feltételeit.

Elkészülünk a táborra.

Megszervezzük a táboroztatást.

Becsomagolunk a táborra.

Utazunk a táborba.

A tábor élete

Tábort építünk.

Megnyitjuk a tábort.

Kiépítjük a tábort.

Megszervezzük a tábori életet.

Kihirdetjük a napi rendet. (program)

Változatos tábori programot biztosítunk:

- lelki programok

- vetélkedők, játék, sport

- kirándulások, túrák

- fürdőzés

- tábortűz

- programok rossz idő esetére

Megszervezzük az étkezést.

A táborhely konyháján főzünk.

Nem a táborból rendeljük az étkezést.

Összeállítjuk a tábori étrendet.

Étkezés előtt kezet mosunk

Megköveteljük a tisztálkodást, higiéniát.

Biztosítjuk a mosakodás lehetőségét.

Építünk tábori WC-t, ha nincs a helyszínen.

Megoldjuk az egészségügyi problémákat.

Követeljük a tábori házi rend betartását.

Adott esetben fegyelmezünk.

Kiosztjuk a tábori feladatokat, és számon kérjük.

Utolsó nap lezárjuk a tábort.

Véget éra tábor

Tábort bontunk.

Kiértékeljük a tábort.

            Tábor után

                        A táborozók utógondozása

                                    Családlátogatás

2.3. A cserkésztábor hatása a serdülőkre

A cserkésztábor hatását a serdülőre nem akarom teljesen szubjektíven vizsgálni, azt hiszem ez nem lenne hiteles. Lévén, hogy én, mint szervező teljesen másképp élem meg a tábort, mint a táborozó serdülő, szükséges kikérnem az ő véleményét. Egy általam összeállított kérdőívvel mértem le a cserkésztáborok hatását a serdülőkorúak identitására. A kiértékelésben többnyire a fiúk szemszögét ismertetem.

6 fiúval töltettem ki a kérdőívet. Ők a célcsoport. A fiúk válaszait hasonlítottam 6 lány válaszaihoz. A lányok csoportja a kontrollcsoport. A fiúk-lányok korosztálya 14-18 év.

Az alábbiakban ismertetem azt, hogy az 1-től 10-ig terjedő skálán hogyan értékelik fiúk és hogyan értékelik a lányok a tábori elemeket. A 10 azt jelenti, hogy nagyon tetszett, az 1 pedig azt jelenti, hogy nem tetszett.

Az alábbiakban közlöm a fiúk, majd a lányok válaszait a kérdőív második felét illetően.

1. A serdülőkorú fiú a barátok, korábbi élmények és a természet miatt megy el a táborba.

A fiúk a lányokhoz képest jóval kevesebb cserkésztáborban vettek részt.

4. A legjobb cserkésztáborban jó volt a társaság, laza volt a program.

5. A fiú a táborban a legjobban a kalandot, társaságot, a megpróbáltatás szereti. Jó volt a tábor, mert „nem volt unalmas”.

6. A cserkésztábor a szabályokban, értékrendben, szertartásokban, fegyelemben különbözik egy más jellegű tábortól. Jobb a szórakozás, a társaság is jobb.

7. A cserkésztábor természetszeretetre, közösségi életre, fegyelemre tanít.

9. Egyes cserkésztáborok előnye más cserkésztáborral szemben: hosszabb időtartam, nagyobb létszám, több kaland, mindenkit ismert előzőleg.

10. Legszebb tábori élmények: tábortűz, 2 napos 60 km-es gyalogtúra, zászlófelvonás, reggeli torna.

11. Cserkésztábor előtti érzések: öröm, félelem, izgalom.

12. Tábor utáni érzelmek: öröm, szomorúság, közömbösség. Örült, hogy megismerhette cserkésztestvéreit, és szomorú volt, mert vége volt, nem tartott tovább a tábor.

13. Aki nem jut el táborba nem veszít semmit, vagy ellenkező esetben: egy millió élményt, sok mindent, szórakozást, baráti kört, fegyelmet és tapasztalatot, hogy hogyan kell megélni az életben.

14. A cserkésztábornak egy vélemény szerint nincs varázsa. Mások szerint a varázst a keretmese, a társaság, az összetartás, természet közelsége, a fegyelem adja. A tábor megváltoztatja az életet.

15. Egyesek szerint a cserkésztáborban levő szertartások haszna: összerázza a csapatot, megpróbáltatást jelent, szórakozva tanít. A többi vélemény: nem tudom, illetve nincs haszna a szertartásoknak.

16. A cserkésztábor megváltoztatta az életre néző felfogást: fegyelemre tanított, új ismereteket nyújtott. Jó egy kis időt eltölteni a természetben. Valaki rádöbbent arra, hogy mások is vannak a világon.

17. Egyeseknek nem változott a magatartások a tábor után, más nem tudja. Van, aki így vélekedik: komolyabb lett.

18. Egyeseknek nem változott a közérzetük, másoknak pedig hosszú időre megváltozott pozitív irányban.

19. A tábor közösen volt tökéletes: fiúk-lányok egybe. Így jobb volt a közösség. Egy valaki felháborodottan teszi fel a kérdést: vajon, miért kellene elkülöníteni a fiúkat a lányoktól?

20. Az elvárások egyesek számára kemények voltak, határozott fiús elvárások voltak. Más vélemény szerint az elvárások megfelelőek voltak. Megfelelő arányú elvárások voltak mindkét nem irányában.

22. A többi tábor legyen jobb, mint az előző, csak így tovább. Legyen szigorúbb, legyen érdekes, kalandban gazdag.

23. A tábor fókuszoljon a közösség összeverődésére, kalandra, cserkészismeretek szerzésér, jó hangulatra, hitmélyítésre és a lazulásra.

24. Az egész táborszervezés jó volt, jók voltak a programok, tevékenységek. Nem ártott volna többet aludni.

A továbbiakban a lányok véleményét ismertetem.

A szertartások erőt adnak, hogy kibírjuk a tábort. A szertartások fegyelemre, közösségi életre nevelnek. A cserkészet a hittanításaival a szertartásokon keresztül tanít.

A legszebb élmények közé tartóztak: sátor beázása. Imádkozva várták a virradatot. Éjjeli eltévedés. Megérezte az összetartást, segítőkészséget egymás iránt. A tábortűzi esték, amikor a tábortűz mellet lehetett nézni a csillagokat.

Merésznek kell lenni. Kell vállalni a kalandokat. Kalandra fel! Megtanulta legyőzni a félelmet, az erdőben egyedül is elboldogult.

A tábor megtanít arra, milyen cserkésznek lenni. A cserkészet életforma.

A fiúk-lányok kiegészítik egymást a táborba. Egy lánytól nem tudja megtanulni, hogy hogy kell kihúznia a sátrat.

Új tájakat lehet megismerni.

Lehetett ismerkedni, egyesekkel mai napig tartja a kapcsolatot.

Jó lenne kevesebben lenni a táborban.

Megtanulta értékelni más munkáját. Tiszteli a szervezést.

Kifogás volt, hogy a táborban nem lehettet pasizni.

A lányok sokkal többet írtak. Jobban kifejezik érzelmeiket.

2.4. A tábori elemek rítusértéke

A tábor, amint már említettem rituálé. Bizonyos terv alapján működik. Hozzá akarja segíteni a fiatalt, hogy saját élete ügynöke legyen.

Tábor előtt mindenkinek alá kell írnia egy nyilatkozatot, mely szerint betartja a tábor szabályzatát. Ilyen értelemben, akárcsak a pszichoterápiában a kliens, itt a cserkész vállalja a „terápiát”. Hisz abban, hogy a tábor tud segíteni rajta, megerősíti benne az öngyógyító képességet, a transzformáció képességét. Ez az öngyógyító képesség ősképesség. A Teremtő azt akarja, hogy aktivizáljuk ezt az erőt. Ez a képesség teret enged a rítusok hatásának.

A serdülők számára szervezett tábor az identitáskeresést hívatott segíteni. Az átmeneti rítuselmélet alapján állítom, hogy a cserkésztáborban megvalósul a kiválás, transzformálódás és reintegrálódás. Ez a három fázisos folyamat nem oldja meg teljesen a serdülő fiú identitását, de „oldja” a krízist, segít megtalálnia önmagát. A cserkészet célja egybe kell essen a fejlődéslélektani igényekkel. Az alapító szerint meg kell teremtenünk a korosztály „játékát”. Ha ez megvalósul, akkor elvégeztük Istentől kapott feladatunkat, ez igazi evangélium.

A következőkben az átmeneti rítus három fázisa alapján vizsgálom a tábori elemeket a fiúk identitáskeresésére nézve. A tábori elemek rítusok, hiszen minden táborban ismétlődnek.

1. A kiválást a társadalomból, családból a következő elemek kívánják elősegíteni: keretmese

tábornyitó, zászlófelvonás, szabályzat, házi rend, cserkésztörvények, napos szolgálat,

őrsi rendszer, őrsi szerep, terep, elszigeteltség, táborépítés, körletépítés.

A keretmese segít a fiúnak átkerüli egy új világban, az antistruktúrát kialakítani a felnőttek világával szemben. A keretmese általában magyar jellegű. Ezzel az identitástudatot akarjuk erősíteni. A magyar hősökkel, tetteikkel való azonosulás segít a mindennapi életben.

A tábornyitó tudatosítja a fiúban, hogy elkezdődött az új világ, elkezdődött a honfoglalás. Sík Sándor, nagy magyar cserkész mondotta: „minden magyar cserkésztábor-honfoglalás.”[99]A tábornyitó szertartással jár. Van cserkészliturgiánk tábornyitóra, táborzáróra,10 reggelre és 10 estére. A tábornyitó alkalmával felhúzzuk a zászlót. Ez a terület már a mi területünk. A zászlón a cserkészliliom van. A liliom a tisztaság jelképe. Ez a mi zászlónk, a cserkészzászló, ez ami világunk. A cserkészzászlót az ég felé húzzuk és a tábori árbóc tetejétől néhány arasznyival alább rögzítjük. Azért nem húzzuk fel teljesen, mert Trianon óta gyászoljuk a magyar területek elszakadását, a magyarság elszóratását. Erősíti a megmaradást. Ahogy a Nap feljön, úgy felhúzzuk a zászlót, ahogy lemegy lehúzzuk. Ez a felhúzás lehúzás az élet halált, a születés-elmúlást szimbolizálja.

Zászlófelvonás után ismertetem a szabályzatot. A szabályzatot én alkottam. Eljött az ideje, hogy a serdülőkkel együtt alkossuk ezt. A csapaton belüli vezetőképzőn mi magunk alkotjuk a szabályokat. Ez a házi rend. Ezt többre értékelik a fiúk is. A szabályokhoz egyrészt vonzódnak, másrészt tartózkodnak.

A cserkésztörvények a fiatalok nyelvén szólnak, állító és nem tiltó formában. A saját törvényeink erősítik az antistruktúrát.

Minden nap más és más őrsvezető a napos vezető. Az ő kötelessége, hogy őrködjön afelett, hogy a program időben, megfelelő módon valósuljon meg. A napos őrs feladata a tábori teendők elvégzése: ilyen a főzés, nap közben a tábor felvigyázása, tábortűz levezetése. Egy nap az őrs dolgozhat a csapatért. Ez erősíti a csapat, az embertársak iránti felelősséget.

Az őrsben tisztségek vannak. A csapat vezetője a csapatvezető. Visszatérve az őrsi tisztségekhez, minden őrsi tagnak van tisztsége: segédőrsvezető, zászlós, pénztáros, táltos (egészségügyi felelős), mókamester, nótafa, szakács, stb. Táborokban néha változnak a tisztségek. Ez a serdülőnek több én kipróbálását biztosítja. Mindenki fontosnak érezheti magát, ugyanakkor a feladatokat közösen látják el. Az őrsnek vannak sajátosságaik: Őrsi zászló, őrsi riadólánc, őrsi csatakiáltás, őrsi induló. Az őrsi induló népdal dallamára születik, az őrsről szól. A fiú őrsöknek állat, ragadozó madár nevük van, míg a lányoknak virágneveik, madárneveik vannak. Az őrsi név kell szimbolizálja az őrs képességeit. Van őrsi tottem. Az őrsi csatakiáltás arra emlékeztet, hogy harcolni kell.  Az őrsök között kell legyen egy pozitív konkurencia, bizonyítaniuk kell melyik ügyesebb. Ez proszociális serkentés.

A terep, a természet meghatja a serdülőt. Az esztétikai érzéket fejleszti. Szüksége van elszigeteltségre, csendre. A serdülő sokat gondolkodik önmagában. Ehhez megfelelő körülményt kell biztosítson a táborhely.

Elkezdődik a táborépítés, körletépítés. Órák múlva új haza áll. Minden őrsnek meg kell legyen a bekerített körlete, a saját otthona. Az otthon biztonságot ad.

2. A kiválás után következhet a transzformációs fázis. A transzformálódást a következő elemek segítik: ébresztő, reggeli torna, fürdés, szertartások, áhítat, étkezés, körletszemle, játék

kiképzés, népdaltanulás, kézi munka, szabadidő, új ismeretség, csend, portya, akadálypálya, rohampálya, bibliaóra, fahordás, tábortűz, éjjeli őrség, éjjeli riadó, próbáztatás,

3-as sastoll, 2 napos túra, alakizás, kaland, őrs, nyakkendő, sátor, helyi szokások, hangulat.

            Az ébresztő sokszor zenével történik. Ez biztonságot, jó hangulatot ad. Az az érzés árasztja el a táborozót, hogy otthon van.

            A reggeli torna ébreszt és egyben a test edzésével a test törékenységét idézi fel. Az edzést nem lehet abbahagyni. Állandóan készülni kell a megpróbáltatásra. A test a Lélek temploma. Karban kell tartanunk.

            A mosakvás, fürdés a lemosással a tisztaságra utal. Állandóan meg kell tisztulni, állandóan kell frissülni.

            A szertartások segítenek átállnunk. Tudatosítanunk kell, hogy egy új reggelt vagy estét értünk meg. Segít feldolgozni történéseket.

            Az áhítat által a lelket tartjuk karban, A lelkünket is kell táplálni. Minden nap szükségünk van az Ő segítségére. Áhítoznunk kell Utána szüntelen.

            Az étkezés jó alkalom a beszélgetésre, a csevegésre, a pihenésre. Az őrsök külön étkeznek, néha  a csapat együtt étkezik. Az „asztal”, mint a médium megteremti az asztalközösséget.

            A körletszemle alkalmával ellenőrizzük a rendet. Ez által rendre nevelünk, de ugyanakkor érdeklődést mutatunk az „otthonuk” iránt.

            A játék felszabadítja az energiákat. Örömmel tölt el. Közösségépítő szerepe van, ugyankkor a gyermekmivolt megélését is lehetővé teszi. Megtanít szabályok szerint cselekedni. Tanít nyerni és veszteni.

            A kiképzés során új információk kerülnek a fiú birtokában. Ez segít bizonyos szerepekben. A népdaltanulás a kollektív tudattalant is megszólítja. Erősíti az identitástudatot. A kézi munka inkább a lányok leleményességét fejleszti.

            A szabadidő alkalmat teremt a kapcsolatok épülésére, gondolok itt nemcsak barátságra, hanem szerelemre is. A beszélgetések során határozza meg magát a fiú. Az új ismeretség gazdagítja a fiút. Nagy szüksége van kortársaira. Ezt igazolja felmérésem is.

A szabadidő arra is lehetőséget ad, hogy a fiú elvonuljon a természetbe, a csendbe, elmélázzon. A csend körülményt teremt arra, hogy rendezze gondolatait. Az Úr is elrendelte a pihenést. A munka után pihenés következik, ez az isteni sorrend.

A portya segít megismerkedni a természet világával, Isten alkotásával. Gyönyörködtet a szépben. Ahogy őseink hódítottak a portyán, úgy a kirándulás is ilyen birtoklás, a teremtett világ megismerése. A portya alkalmat biztosít a kapcsolatok elmélyedésére, ismeretségre.

A 2 napos túra a teherbíróképességet próbálja. Segít a fiúnak megismerni, saját határait. Segít felfedezni saját erőforrásait.

            Az akadálypálya az akadályok leküzdését teszi lehetővé. A rohampálya sokkal rövidebb és nehezebb pálya. Ezt időre kell végig szaladni. Az első a megfontoltabb, hosszabb küzdést, az utóbbi pedig a kritikus helyzetekben való megállást, ügyességet fejleszti.

A próbáztatás az állandó tanulást serkenti. A cserkészet egyik elve a fokozatos tanulás. A cserkész korának megfelelő próbákat állhat meg. Arra tanítjuk, hogy tanulni mindig kell, lustaságunkat le kell győznünk. A próbáztatást keretmesébe ágyazzuk, hogy megóvjuk a stressztől. A cserkészet nem akarja az iskolai tevékenységet utánozni. A cserkészet, mint informális tevékenység kiegészíti az iskolai oktatást, nevelést.

A 3-as sastoll próba az indiánoktól származik. 1 nap kenyéren és vízen kell élni, egy nap nem szabad beszélni, 1 nap egyesegyedül kell lenni a természetbe. Ez a próba az önfegyelmet segíti, ugyanakkor a fiú határait, bátorságát méri. Állhatatosságra serkent. Összeköt egyben az indián romantikával.

A bibliaóra a korcsoportban való vitatkozás alkalma. Az élet kérdéseire hívatott válaszolni. Megfelelő kell legyen a módszer, a beszélgetésen kell legyen a hangsúly. Egymás és egyben Isten segítségével kell keresni a választ. Egymás hite által épülünk.

A fahordás egy közösségi tevékenyég. A tábor érdekében kell tenni, csoporterősítő, egyben a tűzgyújtás ősi módjához, a természetes élethez vezet vissza.

A tábortűz a lángot, a fényt szórja. Megvilágosít, de ugyanakkor képes égetni. Egybekovácsolja a közösséget. A tábortűzi program éppen a tűznek köszönhetően nagy varázst kap. Ekkor őrsi szereplésekre kerül sor. Segít a nap lezárásában. Nyugtat. Különféle típusú tábortüzekkel lehet kihasználni a tűz varázsát, örök élményeket lehet szerezni.

Az éjjeli őrök védik a tábort, az otthont. Erősödik felelősségük, ugyanakkor találkoznak a természet éjjeli világával. Az ébrenlét az önfegyelmet erősíti.

Az éjjeli riadó csak akkor javallott, ha a társaságnak van hangulata hozzá. Ez inkább megviccelés. Az ébrenlétre, harcra készségre figyelmeztet. Ha nem megfelelő alkalommal valósítják meg, kontraproduktív, zavart keltő lehet.

Az alakizás a katonaságtól átvett viselkedésforma. Fegyelemre, egységre tanít. A serdülők között ritkán kell alkalmazni. Negatív képek társulnak a militarizmushoz: háború, vér, vesztesség, stb.

A kalandot, romantikát biztosítani kell. Kell óvakodni a balesetektől, mert pánikhelyzetet teremt. A kaland különleges élmény. Fontos, hogy pozitív legyen az élmény. A kaland a sokszor monoton életet kizökkenti, színfoltot hoz az életbe. Arra ösztönöz, hogy fedezzük fel az élet csodáit. Az élez szép, csak meg kell ismerni.

A cserkészet legkisebb egysége az őrs: 5-8 tagból áll Itt ismertetem a cserkészet felépítését. A tagok azonos korúak, kivéve az őrsvezetőt, aki 2-3 évvel idősebb. Ő a tapasztalt, rá felnéznek, ő hat rájuk. 2-3 őrs alkot egy rajt. A rajoknak vannak rajvezetőik. Több raj alkotja a csapatot. Az őrs árkon-bokron együttléte a családiasságot, a bajtársiasságot érezteti. Nem utolsó sorban ráépül a bandarendszerre.

            A cserkészet egyenruhája, a nyakkendő az uniformizmust, az egységet fejezi ki. Cserkésztestvérek vagyunk. Nincs személyválogatás közöttünk, mind az Atya gyermekei vagyunk.

            A sátor az átmeneti otthon, „család” hajléka. Ugyankkor hozzászoktat a kevésbé kényelmes élethez.

            A helyi szokásoknak is van varázsa. Kinyitják szemünket az újra, a kultúra felfedezésére, nyitottságra tanítanak. Tanítanak viselkedni egy idegen környezetben.

            A hangulat nagyon fontos a serdülő fiú számára. A hangulat elárulja az érzelmeket. Pasztorálpszichológiai tétel: csak a szeretet közegében van gyógyulás. Fontos megteremtenünk ezt a krisztusi hangulatot a transzformáció számára.

            3. Az utolsó fázisban, a reintegráció fázisában segítünk a serdülőnek visszamenni régi környezetébe. Az antistruktúra világából vissza kell mennie a felnőttek világába.

            A körletbontással, táborbontással átélik a fiúk, hogy a mi-világunk, a communiatas, a flow –élmények világa ideiglenes. A transzformált identitással vissza kell menni a társadalomba, a táborban tanultakat integrálni kell a hétköznapi életbe.

            Táborzárás előtt kiértékeljük a tábort. Mindenki elmondja véleményét. A feed-back tanít a következő táborszervezésben. A vélemény kikérése azt érzékelteti, hogy számunkra fontos az, hogy hogy érezték magukat, célunk az igénynek lehetőségek szerinti teljesítése. A tábor értük van.

            A táborzárással kimondjuk az „áment”, a mi-világból mindenkinek el kell menni a saját világába, hogy a táborba tanult életvezetési készségeit kamatoztassa. A tábor nem öncél, eszköz az integrált identitás elnyeréséhez.

VI. Fejtörő gondolatok

A célkitűzésemet határozottam sikerült elértem. Meggyőződtem afelől, hogy cserkésztábor igenis segít a serdülőkorú fiú identitásában, rengeteg szerepmintát nyújt, rengeteg viselkedési módozatot teremt.

A dolgozat elején tartottam attól, hogy a szimbólumok, rítusok jelentősége számomra sérülni fog az interpretálás során. Ez nem történt meg. Annál inkább rádöbbentem arra, hogy a rítusok értelmezésre szorulnak, mielőtt a mágiát szolgálnák.

Meggyőződtem az átmeneti rítusok fontosságáról. A dolgozatírás végén boldogan mondom el, hogy meggyőződtem afelől, hogy az elmélet korrelál a gyakorlattal. Ezt igazolják a kérdőívek.

A következőkben összegzem a kutatás során levon tanulságokat.

Van egy néhány elem, ami rekonstrukcióra szorul. Például a militarista elemek túlzott alkalmazása. Néha megteremetik a rendet, de néha fájdalmas asszociációkra adnak lehetőséget.

Túl kevés elem segíti az elválást, és főleg a reintegrációt. Ezekhez írtam liturgiát. Ezt alkalmaztam is az utolsó csapatgyűlésen. Egy virtuális táborban hívtam meg a cserkészeket. Tábori képet nézettem meg velük. A képnézés előtt és után beiktattam a liturgiai szövegeket. Nem volt túl hatásos, mert nem tudták beleélni magukat a helyzetben.

Azon kellene gondolkodni, hogy milyen leválást elősegítő, illetve reintegrációs elemeket lehetne még beépíteni.

Néhány rítusnál, ahol ősi szimbólumtartalmakat találunk, mélyebben kellene vizsgálni, hogy társított rítuselemek mennyire fejezik ki a tartalmat, milyen más rítuselemtársítást lehetne végezni. Gondolok itt a következő szimbólumokra: Nap, víz, harc, zászló.

Érdemes lenne azt kutatni, hogy melyik rítusok váltottak ki leggyakrabban flow-élményt, erősítették a communitast. Ezekre nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.

Vizsgálni kellene a megüresedett rítusokat, amelyekből kikopott a tartalom. Esetleg azon kellene gondolkodni, hogy más ifjúsági mozgalmakból, milyen élő rítusokat lehetne átvenni.

Feladat lenne a rítusok rekonstrukciója, rítusok elvetése, újak beépítése.

Érdemes lenne mélyebben vizsgálni a serdülőt érő hatásokat az interakciós megközelítés szempontjából. Melyek a serdülő individuális imagei, melyek a kollektív imagek.

VII. Függelék

Kérdőív

Nemed: fiú/lány                               Életkorod:

Jelöld be, hogy a felsorolt cserkésztábori elemek mennyire tetszettek neked 1-10 g terjedő számmal. 10 azt jelöli, hogy nagyon tetszett, 1 pedig azt, hogy nem tetszett.